Dtum
Login with Facebookk
1937 | Március

Horthy Jenő, akit afrikai vadászútján kisebb baleset ért, gazdag zsákmányával Nairobiból ma indul útnak hazafelé

Horthy Jenő, a kormányzó öccse, tavaly utazott el öthónapos afrikai útjára. A téli hónapokat Ugandában töltötte. Kis vadásztársaságával főkép olyan vidékeket keresett fel, ahol puskás ember még nem igen járt.

Horthy Jenő érdekes afrikai vadászútjáról hónapokig semmi hír sem érkezett Budapestre: a kormányzói kabinetiroda három ízben érdeklődött iránta, de miután a leveleket nem kézbesítették, azokra válasz sem érkezett. Munkatársunk most arról értesül, hogy Horthy Jenő a napokban érkezett vissza a távoli vadászterületekről Nairobiba.

Utazását az utóbbi hetekben könnyebb vadászbaleset következményei hátráltatták. Amint egy mocsári antilop elejtése után zsákmánya felé tartott, a süppedő talajon megcsúszott és egyik lábát kificamította, ez a baleset változtatta meg az eredeti programját.

Vadászkirándulása egyébként ezúttal is gazdag eredménnyel zárult. A ritka példányban bővelkedő vadásztrófeák közt szerepel két hatalmas elefánt bika, amelyek közül az egyik 110 fontos agyara kapitális darab.

Horthy Jenő ma indul Nairobiból Wadi Halfába, hogy a Níluson Kairóba hajózzon, majd onnan folytassa útját hazafelé, Budapestre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98