Dtum
Login with Facebookk
1937 | Március

Friedrich a tökmag Hitlerekről és a babszem Ducekról

Kispest, március 7.
Vasárnap délután tartotta beszámolóját Kispesten Tobler János mintegy kétezer főnyi hallgatóság előtt. Nerva Imre prépostplébános megnyitó szavaiban a torzkeresztes irányokról beszélt és kifejtette, hogy a nyilasok sokszor ugyanazon az alapon állanak, mint a kommunisták és azoknak az útját egyengetik. Ezután Tobler János szólott nagy hatással.


- Ha keresztről van szó, az ne legyen a politikában sem nyilas-, sem horogkereszt, hanem Názáreti Jézus keresztje. A nyilasok nagyon mozgolódnak, honnan van erre a pénzük? Ha valaki politikai célra külföldről fogad el pénzt, az egyenlő a hazaárulással. (Tomboló tapsvihar) Lehet, hogy Németországból jön a pénz, ez épp olyan megvetendő, mintha Oroszországból jönne. (Percekig tartó taps.) A parlamentizmusra azt mondják, hogy túlélte magát, de azok az államok, amelyek eltértek a parlamentáris alapról, nemhoztak semmit a dolgozó tömegeknek. Azt szavalják, hogy a fajvédelem gondolata jusson kifejezésre, de eltévesztették az alapot, mert Kenyeres-Kaufmannak kezdték, aki az ő hívük, bizalmasuk és tollforgatójuk volt.


Ernszt Sándor mondotta el ezután, hogy az egyesült kereszténypártnak mi a véleménye a Darányi-kormányról:
- Rossz időket éltünk át - kezdte - és örültünk, amikor Darányi jött. Sajnos, hosszú hónapok múltak el és nem történt semmi, amit én óriási bajnak tartok. Nem jó politikus, aki nem látja a dolgokat előre és nem rendezi azokat addig, amíg lehet. Én már akkor figyelmébe ajánlottam a miniszterelnök úrnak, amikor hivatalba lépett, az állástalan fiatalság helyzetét és ő kijelentette, hogy erre a célra kétmillió pengőt ad.

 

A pénzt nem látom, de az fiatalságot most is látom! (Derültség.) Ez egyik legfőbb oka annak, hogy bizalmatlansággal viseltetem a kormánnyal szemben. A problémák megoldásához kéz kell és energia, szervesen kell hozzájuk fogni és ebből a célból át kell hozzájuk fogni és ebből a célból át kell alakítani az egész költségvetést. Parlamentarizmusra már azért is szükség van, mert ahol diktatúra nehezedik egy népre, ott senki sem tudja, hogy mit költöttek el az elmult években. Mi hűek vagyunk a keresztény Magyarországhoz és az ezeréves alkotmányhoz.


Friedrich István volt a következő szónok:
- Különböző rémhírek terjedtek el a napokban - mondotta - és ezeknek a híreknek a vége az volt, hogy Darányi Kálmán kijelentette, hogy minek ilyen nagy hűnó ezért az omlettért. Én tehát ezért figyelmébe ajánlom a miniszterelnök úrnak, hogy ő a türelemnek és a Treuga Deinek a szalmakazlát rakta meg és azon ül, de a kazal tövében némelyek omlettet sütnek a nyitott tűzön.


A tüzek pedig lángot vetnek és a szalmakazal megpörkölődhetik. Az a gárda, amely Darányi köré csoportosult, leltári gárda, amely már a miniszterelnökség régi bútorzatához tartozik. Nálunk olyan parancsuralmi mozgalmak vannak, amelyek hitlerizmust szeretnének csinálni Hitler nélkül, fasizmust Mussolini nélkül.


Itt mindenki egy tökmag Hitler és egy babszem Duce szeretne lenni, de ezek közül az urak közül egyik sem tudja, mi a diktatúra, ahol vagy siker terem, vagy - akasztófa.

 

A kereszténypárt tiszta közéletet és a becsület uralmát követeli. Szakítani akarunk az álparlamentarizmussal, de nem vagyunk hajlandók jobboldali kalózlobogók alatt beletaposni az ezeréves ősi magyar alkotmányba.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Friedrich István beszédet mond Ernszt Sándor
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98