Szomorú, csöndes úriember ül velünk szemben a nyári vendéglőben. Halkan és fáradtan beszél, egész lényéből fanyarság és valami enyhe keserűség árad. Ez lenne a híres komikus, a népszerű táncosszínész, az öreg Latabár?... Negyven éve táncol, énekel és bolondozik az operettdeszkákon. Az ősi Latabár színészdinasztia sarjától először azt kérdezem, hogyan indult színészi pályafutása:
- Negyven évvel ezelőtt a Nemzetiben játszott édesapám. Könyörögtem, engedje meg, statisztáljak. A kérésre kidobott. Én mégis a színházhoz osontam, kikönyörögtem a statisztaszerepet, aztán hosszú szakállt és bajuszt ragasztottam magamnak, nehogy az apám rám ismerjen. Egy hajó farában álltam s ott lengettem a zászlót, meg a szakállamat. Két fejjel magasabb voltam, mint a többi statiszták, így hát természetes, hogy az öreg első pillanatra felismert. Odajött hozzám, a nyílt színpadon lelökött a hajóról, bele a „nyílt tengerbe” és halkan, de fenyegetően rámszólt: Azonnal takarodj haza!...Igy kezdődött…
-  Mit szólt hozzá, amikor harminc év multán az ön két fia jelentette be, hogy színész akar lenni?
- Kálmánnak a legszigorúbban megtiltottam. Kicsit selypített, megmagyaráztam neki, hogy semmi reménye nincs ezen a pályán.
- A nagy operettszínész miben látja az operett bukásának az okát?
Vállát rándítja:
- Abban, hogy kipotyogtunk, mi régiek. A mai operett már nem veszi komolyan önmagát, hogy vegye komolyan a közönség:
Kis szünet után újra megszólal:
- A családomnak élek, hiszen nemsokára nagypapa lesz belőlem, Kálmán fiamnak…
- Fiú lesz vagy lány?
Az öreg Latyi most határozott, kemény hangon így felelt:
- Színész lesz!