Dtum
Login with Facebookk
1938 | Augusztus

Tízezer vagón olaj!

Alig két hete új nagyhozamú kút feltárását jelentették a lispe-szentandrási olajmezőkről. Ez a kút – számszerint a negyedik – az első háromnál jelentékenyen nagyobb napitermést ígér, a szakértői becslés szerint: naponta legalább nyolc-tíz vagón olajat! Most újabb örömhír érkezik Lispéről, ahol három nap előtt sikert hozott az ötödik kútfúrás is.

Az új kút termelőképességét napi négy-öt vagónra becsülik
és ezzel annyira megnövekedett a hazai olajtermelés, hogy évente nyolc-tízezer vagón olajra biztosan lehet számítani. Ennek a nagy eredménynek a jelentősége szinte felbecsülhetetlen, mert tízezer vagón olaj sz ország évi szükségletének egyharmadát fedezi. Az iparügyi minisztérium már a lispei fúrások megindulása óta foglalkozik azzal, hogy a magyar olajat nagyszabású finomítóüzemben – úgynevezett „krakkoló telepen” – benzinné alakíthassa át.

A finomítótelep felállításának pénzügyi megoldásáról
hónapok óta folynak a tárgyalások az iparügyi és a pénzügyminisztérium között és sikerült is a szükséges pénzügyi alapot megteremteni. Értesülésünk szerint rövid időn belül krakkoló telep építését kezdik meg, az egyik Lispe-Szentandráson lesz, a másik a bükkszéki olajmezők közelében. A két finomító a tervek szerint a magyar olaj 60-70 százalékát fogja benzinné átalakítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98