Dtum
Login with Facebookk
1938 | Augusztus

Halász Gábor - József Attila

Összes versei megjelenése alkalmából - Cserépfalvi kiadása

Harminchárom éves lenne, mai fogalmak szerint egészen ifjú költő, akinek az indulását tartják számon és a fejlődését várják, ha idegbaja össze nem sűríti sorsát néhány lázasan robbanó esztendőbe, ha öngyilkossága, ez a rettenetes stilizálás, teljessé nem teszi hányt-vetett életét. Élt és ebbe más is belehalt már, de oly mohón, egész fiatal erejének megfeszítésével senki sem rohant a pusztulás felé, mint ő.

 

Mint másban a friss izmok, a nyíló képzelet, a szárnyaló gondolat ifjúi elragadtatása, sötét tűzzel lobogott benne a csalódás, az elkeseredés, a halálraszántság; soha ilyen fiatalos dacot a pusztulásban! Nem pesszimizmus volt ez a szó szokott értelmében, nem lemondás és fáradt szomorúság; erőszakos követelése a rossznak, türelmetlen dörömbözés az alvilág kapuján, lefelé vivő szenvedély.

 

Nem az élete volt elviselhetetlen, csak a róla magában kiformált, szégyenítő, kínzó gondolatok, ahogy koponyája szétroncsolódását is megelőzte az agy bomlása; teste végül engedelmesen nyúlt el a tehervonat előtt, amely képzeletben már annyiszor eldübörgött felette. Képzelete mérgezte meg ifjúságát, nem a valódi viszontagságok.

 

Hiszen a legküzdelmesebb években, a hányódás, éhezés időszakában áhítatos szonettek születtek a keze alatt, a Nyugat formaművészei ihlették, koldus volt, de hivalkodón a szépség koldusa; csak később a relatív nyugalom napjaiban szakadt fel és hatalmasodott el a megalázottság érzése, borult lelkére a külvárosi éj, a jelennél kínzóbb, mert legyűrhetetlen emlék.

Nyomorogni kissé pikareszk kaland, hetyke felelőtlenség, a test elfoglaltsága, hogy helyt álljon a küzdelemben és a lélek szabad kószálása az álmokban. A nyomorra emlékezni ólmos bénultság, kiszolgáltatottság bűntudatnak és kényszerképzeteknek. A karrierember, aki nevetve emlegeti "küzdelmes" ifjúságát, sohasem volt igazán szegény, az igazi szegénységet nem lehet kiheverni, nem gazdasági, hanem lélekállapot.

 

Bűntudat, hogy benne volt a mocsokban és azért is, hogy kilábolt belőle, kényszerképzet, hogy a bűnhődés még hátra van. "Be vagy zárva a Hét Toronyba  és már sohasem menekülsz." "Bujdokoltál? Vajon ki űzött?"  kérdi magától, néhány nappal öngyilkossága előtt számot vetve életével. Az emberek, a társadalom, a kapitalista rend: felelheti rá, aki gyógyulásra van hivatva. Senki, semmi, csak a szorongató emlék, a jóvátehetetlen így-volt: érzi a gyógyíthatatlan. "Tudod, hogy nincs bocsánat  hiába hát a bánat." Hiábavaló, de leküzdhetetlen.

Az emlékezés kísértetjárás is. Aki a pince homályából kijutott a napvilágra, nemcsak a maga tegnapját érzi lidércnyomásnak, hanem még inkább azét, akinek élete végig ott telt le a homályban, teste percre sem szabadult a robotból: a proletár anyáét. csodálatos mélységedből tört fel a "mama"-érzés József Attilában.

 

Majd képszerűvé stilizálta, távolította alakját, hogy átszellemüljön fájdalma ("Szürke haja lebben az égen  kékítőt old az ég vizében"), majd brutális-makacson közvetlen közelbe hozta őt, akit megettek a fenék és újra meg újra átnyilalltatta hátgerincén a kínt, amikor a gyermek az üres konyhába nyitott be. "Cigány vagy! Amit adtál hízelegve  mind visszaloptad az utolsó órán! Dédelgette holtában, mint a megemberesedett fiú az élőt és nyöszörögve bújt hozzá oltalomért, gyűlölte, hogy nem lehetett segíteni, megtagadta, megdorgálta és kibékült vele, félt az árnyékától és félt az elevenségétől, más nőktől az ő gyöngédségét kérte, követelte eszelősen és tudta, nemcsak az életével, a halálával is még neki tartozik.

Majd eljön értem a halott,
ki szült, ki dajkált énekelve.
És elmúlik szívem szerelme.
A hűség is eloldalog.
A csöndbe térnek a dalok,
kitágul, mint az űr, az elme.
kitetszik, hogy üres dolog
s mint világ visszája, borog
bennem a lélek, a lét türelme.
Széthull a testem, mint a kelme,
mit összerágtak a molyok.
S majd összeszedi a halott,
ki élt, ki dajkált énekelve.


A fiú lelke az anyjával vajúdott, mint egykor az anyai test vele, hordozta magában meg nem szülhető képét; nőtt, terebélyesedett a fantom, magába szívta táplálója erejét, mint követelő magzat. Az idegek neki robotoltak, mint egykor munkás kezei a fiának, a világ vele volt tele, az elboruló értelem már csak az ő titkos parancsszavának engedett. "Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!"  tör fel a meggyötört sikoly egyik utolsó töredékében; hexameteres sikoly, a költő ünnepélyes erőfeszítése a végveszedelem pillanatában is.

 

Mi más a költés értelme, mint ez a formált sikoltás, az ösztönök sűrűjéből kitörő tiszta hang, a megváltódás a szó ereje által? Pőcze Borbála nemcsak a válság felé sodorta vergődő gyermekét; a verset, az utolsó lucidum intervallumot is ő erőszakolta ki belőle, megszállottá tette a szó művészi értelmében is.

Az ősfélelmek között didergő lélek szenvedélye a tisztánlátás. Minél vonzóbb a mélység csábítása, annál merészebb egyensúlyjátékokkal tesz bizonyságot fölötte szelleme erejéről. A rend zűrzavarban megvalósítható, csak makacsul hinni kell e lehelőségben és még akkor sem ábrándulni ki belőle, ha tömegmutatványként kínálják az egyén régi álmait. József Attila egy kiábrándult és fanatikus világban is hű tudott maradni az egyszerű meggyőződéshez, mert a társadalmi törvényeket éppen úgy magában hordozta, magából vonta el, mint felháborodásait és panaszát.

 

Az ő igazságtalan és egyensúlytalan, elnyomatással, küzdelemmel és kétségekkel teli történelmi valósága a lelke volt, minden külső történés csak a belső sivárságnak felerősített, durvává nagyított képe; a külváros ő maga volt és jöhetett-e olyan forradalmi megoldás, amely ezen a sorson, alkaton, elrendeltségen segíteni tudott volna? Egy régebbi kritikámban szemére hánytam egyes túlságosan propagandaízű verseit.

 

Hozzám írt levele ekkor csodálatos önismerettel világosított fel tévedésemről: "Én a proletárságot is formának látom, úgy a versben, mint a társadalmi életben és ilyen értelemben élek motívumaival. Pl.: Nagyon sűrűn visszatérő érzésem a sivárságé s kifejező szándékom, rontó-bontó, alakító vágyam számára csupán "jöjjön"az elhagyatott telkeknek az a vidéke, amely korunkban a kapitalizmus fogalmával teszi értelmessé önnön sivár állapotát, jóllehet engem, a költőt csak önnön sivársági érzésemnek formába állása érdekel. Ezért  sajnos  a baloldalon sem lelem költő létemre a helyemet  ők tartalomnak látják  s félig-meddig maga is  azt, amit én a rokontalanságban egyre nyomasztóbb öntudattal formaként vetek papírra."

Éppen mert kivetítésről van szó, uralkodik "proletár" verseiben a tájkép, a részletes és gondos terepfelvétel, az érzékeny ráeszmélés a jellegzetes színfoltokra, melyek uralkodó hangulatát igazolhatják. A metszetek acélosszürke tónusára emlékeztetnnek ezek a pontosságukban kisérteties képek, kedvenc időszakuk az alkony, "az éles, tiszta szürkület", vagy az éj, "a kék, vas éjszaka", "az ezüst sötétség", kedvenc évszakuk az ősz és még inkább a tél, amikor kiterített fagyos háló az ég, a csönd kihűl, a fagyra tőrt emel az ág és a szomorú táj felett csak leng a lélek, alacsonyan  leng, nem suhan."

 

Ilyenkor járkál a város peremén és a mocsok felett villanó fényekből, a nyomor mélyéből ütköző hangokból, rongyokból és csillagokból megalkotja hallucinatív erejű képét. "idegeim elmerítem  mint a hálót"  jelöli meg a "módszerét", szívét fájdítja, mint külön fájdalomkeltő szerrel, a látvánnyal, míg elgyötörten rendbe sorakoznak a kikívánkozó szavak.

 

Persze a kelleténél csak egy kevéssel több rácsodálkozás és már hígulnak a színek, romantikába fordul át a kemény szorongás; ha más nem, ezeknek a verseknek elnyúló alaktalansága, a szívlökésszerűen kihagyó, újuló érzelemhullámokkal, figyelmeztet a veszedelmes határra. Nem fogja össze őket más, mint az érzés; nagyon mélyről jöttnek kell lennie, hogy erejéből végig fusson. De a legszétterültebben is felszikrázik néhány felejthetetlen sor, kép, vagy nyelvi ötlet, ami kárpótol a lanyhulásért.


Mert  és ez költői természetének egyik titka  hangulatait elsősorban a nyelvi közegen keresztül éli meg, bohókásan groteszk, tisztán csengő, komoran festő vagy ügyesen célbataláló, hangzásukkal, színükkel, értelmükkel, csavaros kapcsolódásaikkal egyformán érdekes szavakon keresztül. Ugyanaz az érzés aszerint módosul, milyen nyelvi aláfestést választ ki szeszélye, mintha különböző hangszereken futtatják a közös dallamot.

 

Dalra hangszerel, vagy elégiára, vagy szabad lüktetésre; egyszer dörmögni van kedve és csupa brummogós, harapós szóból áll össze a vers, máskor üveghangokon siklik, vagy nyers hasogatással omlik sor sor fölibe. A világot az érzése, ezt nyelvi fantáziája mozgatja; mint a cigány a rögtönzéseivel, veri bele magát jó és rossz kedvbe, hetykeségbe, átkozódásba egy-egy mondásötleten keresztül.

 

Mi más a "Tüzek éneke" például, mint pattanó, csattanó, hangutánzó ritmushoz hozzáköltött értelmes szöveg, ahol a fogalom festi alá a zenét s nem fordítva. A "Dörmögő"-ben szinte már az értelem sem fontos, csak a szétömlő jó ízek. "Hát így. És most e gyűlölő hajnalon  odatopog egy bokor hajadon  s dönög, donog. hát elbosszankodott s markos bajszába mormolt, mormogott." A "Fiatal asszonyok éneke" már a hangzásával csiklandozza érzékeinket, a "Medvetánc" már ritmusával nevettet.

 

Érzékelő és érzékeltető vágya a pályája elején és legvégén teljesedik ki; először a fiatalos túláradás, végül az öregedő fázós mohóság jegyében. Népies korszakában a regősénekek félrévült, félbohóc hangján szólal meg, üde dalban is ott vigyorgó furcsaságokkal, vagy egész medáliákat kovácsolva ki belőlük. Ősi népi mondókák értelmetlen bája újul fel kifinomodott lebegésükben. A nyelvi borongás, a stílusősz ütközik ki késői versein, a különösségektől eljutott a különlegesig, a szavak megteltek súlyos nedvekkel; nincs szükség már proletártájra, hogy hangulatot keltsen, a szomorúság kicsorog a stílusból.

Tar ágak boga-rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.
- - - - - - - - - -
Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

A végső bomlásban pedig, mikor a gondolat már szertehullik, az idegek boszorkánytáncukat járják, ez a szót szó mellé faragó, rokonító, hasonító ösztön még munkál ájult automatizmussal, független játékával még jobban érzékeltetve a kínlódást, akár a bénult ember táncpróbája: "ne lankaszd lábaimat  ne szakaszt a száraimat  ne kanyarogj a karomban  ráncom-redőmben ne rejtezz...  ne torlaszd el torkomat  ne lapulj meg lépemen ne kiáltozz a képemen csigolyáim ne csikorgasd  fürtöm tövét ki ne forgasd". Soha tragikusabb alliterációt!

Valóságos stílusmimikrire készteti a szerelmi indulat is. Ha boldog, csendes suhogással hullanak sorai, átlátszó, tiszta képek hirdetik igézetét, a természet lágyan körülöleli, együtt örvendezik vele és áruló jeleket ad izgalmáról. "Reszket  mint ujjunk  mind a levelecske  és röghöz szorul a rög és tapad." A magányos lélek hálája ujjong fel szerelmi beteltségében és a kielégíthetetlen meglepetés, mit a tájékoz hasonló örök-új ingerrel a kedves teste ébreszt benne.

 

A korai versek ingó-ringó könnyedségétől a kései Flóra-szenvedély kigyúlásáig jellemző a hálás elragadtatás, a kivert ember esengése a gyöngédségért, az anyátlan árva öröme a dédelgetésben és a friss ámulás is a részéül jutott csodákon. "Számban tartalak, mint kutya a kölykét"  beszél merész képe a testiségnél erősebb ragaszkodásról, ösztönös, meleg egymásra utaltságról, ami számára a szerelem és nagyszerű ódája az átvilágított testről, az elvarázsolt anyagról, amivé érzékisége átszellemülni képes.

Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve levonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

A megtagadott szerelem azután ezt a védett állapotot, ezt a csöndes extázist kavarja fel iszonyú ciklonával; az űrbe és a kétségbeesésbe taszítja ki áldozatát, megalázóbb minden társadalmi igazságtalanságnál. Hogy szórja az átok vaskos, bibliai szitkát a csalódásában! Soha a kizsákmányolás a proletárfiút olyan indulatkitörésre nem ragadta, mint az elmaradt ölelés a férfit.

 

A kisikló nőben a végzet csapja be újra, gonosz szeszéllyel fosztja meg a legkedvesebbtől, mint amikor az anyját ragadta el tőle. Az idegen öl dühödt ostroma után kimerülten száll vissza emlékezete az egyetlenhez, kései siratóban gyászolja a pótolhatatlant. "Lágy őszi tájból és sok kedves nőből  próbállak összeállítani téged." A toporzékoló gyermek tér így meg aludni az anyjához.

A mamás oltalomkeresésben és a tiszta gyermeki látásban gyökerezik József Attila lelke és költészete. Fél és gyönyörködik még a sivárságban is; ami azonfelül van, csak idegesítő esetlegesség, mint életének zilált külső történései, vagy gyermeki makacssággal megkaparintott s el nem hagyható játékszer, mint a világnézet és a harc az eszméért. A gyönyörködés marasztalta az életben, a félelem vitte el. Verseinek legegyénibb íze akkor is bukkan elő, amikor álmélkodik, vagy ijedezik.

 

Volt korszaka, mikor Kassák hangján énekelte a szociális válságot, máskor Erdélyi József modorába a népi fölfedezést; legmélyebb mondanivalójához nem találhatott mintát, tárgyat, forrást, csak magában.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az időjárás és a népek sorsa
Az időjárásnak nemcsak annyiban van szerepe a népek életében, a...
Eden lemondott Eden lemondott
Eden délután 1 órakor megjelent a miniszterelnökségen, hogy még a...
Rádióriporterek helyszíni tudósítása a nyugati frontról Rádióriporterek helyszíni tudósítása a nyugati frontról
A rádióműsor egyik legszórakoztatóbb és legszivesebben hallgatott...
A portugál kormány hivatalos közleménye a portugál-angol megegyezésről A portugál kormány hivatalos közleménye a portugál-angol...
A portugál kormány hivatalos közleményt tett közzé a Brit Egyesült...
A san remo-i díj A san remo-i díj
San Remo ősrégi ligur kikötő, feleúton Genova s Marseille közt. A...
 Pasics nyilatkozata Pasics nyilatkozata
A Neue Frete Presse vasárnapi száma érdekes nyilatkozatot közöl...
Néma hegedű Néma hegedű
Ezt a könyvet ujságíró írta, de író diktálta. Rövid cikkek,...
Budapest józanul mulatott Budapest józanul mulatott
Uj képet mutatott Szilveszter éjjelén Budapest: józanabb lett az...
Tátralomniczi sportélet. Tátralomniczi sportélet.
A napokban jelentek meg a Tátra Club nyári tátralomniczi versenyeinek...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98