Dtum
Login with Facebookk
1938 | November

Világossággal és rádióval – hatezer méternyire a tenger alatt

Piccard tanár, a világhírű sztratoszférarepülő, mint hírlik, új, merész utat tervez. Ezúttal azonban nem a legmagasabb légrétegek titkait akarja kifürkészni, hanem a tenger alá készül. Olyan mélységekbe, melyeket még nem látott emberi szem.

Beebe, a világhírű amerikai mélytengeri kutató, vastagfalú acélbúvárgömbjében „csak” 923 méternyire ereszkedett. Tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt ezt az eredményt még a lehetetlenségek közé sorozták. Piccard azonban most meg akarja dönteni a rekordot, még pedig alaposan: azt reméli, hogy különleges szerkezetű merülőgömbben hatezer méternyire nyomulhat az óceán tükre alá.

Gömbalakú búvárkészüléke páratlan technikai érdekesség; már csak azért is, mert szerkezetében fontos szerepe jut a villamosságnak. Beebe búvárgömbjét erős kábel segítségével hajóra bocsátották le és húzták fel. Piccardé is be van erre rendezve, de olyan szerkezetű, hogy szükség esetén saját erejéből emelkedhetik a felszínre.

A gömb ugyanis, aljában, rengeteg vasgolyót visz magával, melyeket erős elektromágnesek tartanak helyükön. A golyók fenékterhül szolgainak és a mélybe vonják a gömböt. Ha az utasok most a kívánt mélység elérése után emelkedni akarnak, egyszerűen csak gyengítik a mágnesek áramát, mire bizonyos számú vasgolyó kiejtődik és a megkönnyebbült gömb feljebb emelkedik.

Ilyen módon Piccard, külső segítség nélkül, tetszésszerinti magasságba juthat a víz alatt és különféle tengeralatti rétegeket tanulmányozhat. Ha pedig egészen kikapcsolja a mágneseket, a gömb minden fenékterhétől megszabadul és mint valami fantasztikus vízalatti léggömb könnyedén a felszínre emelkedik.

Még egy másik érdekes felszerelést is visz magával Piccard gömbje: egy különleges nagyfeszültségű villanyberendezést. Ennek az lesz a feladata, hogy erős villanyütésekkel tartsa távol a polipokat és nagy halakat, melyek esetleg meg akarnák támadni a gömböt. Tehát afféle mesterséges „villamos rája” lesz, mert éppen úgy tud majd bénító villanyütéseket osztogatni, mint ezek a halak.

Mondanunk sem kell, hogy hatalmas villamos fényszórókkal is felszerelik a búvárgömböt, melyek széles körzetben bevilágítják majd a hatezer méteres tengermélység örök éjszakáját és alighanem páni rémületet keltenek az ott élő lényekben, melyek még nem láttak ilyen fantasztikus ércállatot. A gömb felszerelésének egyik legfontosabb része egy különleges rádióberendezés is lesz, mellyel Piccard állandó kapcsolatot akar fentartani a vállalkozás támaszpontjául szolgáló kutatóhajóval.

Nehéz ugyan elképzelni, miképpen hajtják végre a rádióösszeköttetést, mert a víz nagymértékben elnyeli a rádióhullámokat; de ebből eredő nehézségeket minden eszközzel le akarják küzdeni, annál is inkább, mert mikor a gömb kábel nélkül, szabadon lebeg majd több ezer méteres mélységben, csak a rádió lesz az egyedüli kapcsolat közte és a külvilág között.

Mint sztratoszféra-repüléseire, most is csak egy segéd kíséri el a bátor belga tudóst. A tengeralatti kutatók 24 órára elegendő oxigén-készletet visznek magukkal. A vakmerő leszállást jövő esztendőre tervezik a Kanári-szigetek közelében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Piccard tanár rádióval felszerelt búvárgömbjének terve Piccard brüsszeli tudós Piccard, a sztratoszférarepülő és fantaszta Piccard beszáll léggömbalakú gondolájába Piccard lányaival Piccard rajongóival
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98