Dtum
Login with Facebookk
1938 | Szeptember

Berzsenyi és az alkotmány

Mondják, manapság mindent politikai szemmel nézünk. Mennyire áll ez, még irodalmárokra és tanárokra is, íme egy mulatságos példa. Nemrég jelent meg Berzsenyi költői munkáinak új, akadémiai kiadása, eddig legteljesebb, centenáriumi kiadvány, bevezetéssel és jegyzetekkel.

 

Ebben olvasom a következőket: " A magyarságnak örök, ideális lényegét feltárja a költő a magyar alkotmányban is, amelyben éppoly teljes rendet és törvényt talál, mint a szépségben. Költészetét is az alkotmányhoz hasonlónak látja..." Ez a hökkentő gondolat annyira tetszik a kommentátornak hogy harminc oldallal utóbb visszatér rá: "Költészete bizonyos értelemben költői alkotmány s lényegét a költő az örök magyar alkotmányéval rokonnak érzi..." S következik mindkét helyen ugyanaz a Berzsenyi-idézet, az állítás támogatásául:

Alkotmánytok örök talpkövihez teszem
E morzsát, s az örök harcai közt megáll.

A magyarázat persze képtelen. Berzsenyiben sokkal több ízlés volt, hogysem költészetét a magyar alkotmányhoz hasonlítsa, vagy az alkotmány "talpkövéhez tegye". Az idézet verssorok a Barátimhoz c. költeményben fordulnak elő, melynek eredeti felírása: A magyar tudósokhoz. A költő ebben tudós barátaihoz szól, a magyar szellem képviselőihez, s az ő munkásságukat dicsőíti:

A ti érdemetek s mívetek élni fog,
Amíg egy magyar él a Duna partjain.
Alkotmányotok örök talpkövihez teszem
E morzsát...

Nyilvánvaló, hogy az "alkotmány" amelyről szó van, csodált barátainak életműve, melyhez szerényen akarja kapcsolni a magáét. Félreérteni a szót úgy, hogy a "magyar alkotmányra", a politikai "alkotmányra" vonatkozzék: ez valóban kortünet. S talán egy kicsit kórtünet is. Jellemzi egy mai magyar irodalmár eszmetársítását.

 

Babits Mihály

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98