Dtum
Login with Facebookk
1939 | Augusztus

Argentin zárdákban

Internált magyar táncosnők kalandorfilmje

Hónapokkal ezelőtt a világsajtót is bejárta annak a különös kalandnak a híre, amelynek magyar táncosnők estek áldozatául Argentínában. Buenos Ayresben letartóztattak, majd kolostorokba internáltak több magyar lányt, ezek most a magyar hatóságok erélyes közbelépésének következtében három hónapi raboskodás után szabadultak ki fogságukból.
Az argentin fogságból szabadult lányok nagyobb csoportja az este érkezett vissza Budapestre.

A „Traube- csoport” március közepén indult el Budapestről, hogy buenosayresi szerződésének eleget tegyen. A csoport tizenhét tagból állott, ebből tizennégy táncosnő volt. A társulat főnöke, Traube László, valamikor maga is jól ismert artista, saját csoportjával utazza be a világot.

A csoport bemutatkozása április 29-ére volt kitűzve Délamerika legnagyobb varietészinházában, a Casinóban. Két nappal előbb azonban detektivek jelentek meg a Traube-csoport lakásán és az egész csoportot beidézték a fiatalkorúak biróságához. Mialatt Traube László a biróval tárgyalt, a lányokat detektivek az épület titkos folyosóin és mellékliftjein leszállitották egy hátsó kijárathoz, ott a már várakozó
taxiba gyömöszölték valamennyi lányt és a taxik elindultak a külváros felé.

Több, mint egyórai vad száguldozás után érkeztek meg egy magas fallal körülvett ház elé. A csengetésre apáca nyitott ajtót. A lányok, mielőtt felocsúdhattak volna, már a San Juan- zárda foglyai voltak.

Elvették tőlük minden holmijukat, majd kijelölték helyeiket egy-egy fehérre meszelt falu cellában. Ettől kezdve valóságos rab- életet éltek. Teljes hónapig elzárták őket a külvilágtól; leveleket sem írhattak, sőt a hazulról érkező leveleket sem kézbesítették nekik. A zárdában a magyar lányokon kívül csupa spanyol lány volt, akikről utólag kiderült, hogy részben árvalányok, részben javitóintézeti nevelésre utaltak.

A magyar lányok egy izben napokig tartó éhségsztrájkba fogtak, de az sem járt eredménnyel. Csak az ötödik héten enyhült annyira helyzetük, hogy cenzurázott leveleket irhattak szüleiknek, majd hetenkint egyszer női detektivek felügyelete mellett sétára vitték őket a városban. Ezalatt a zárda falin kívül egyre dagadt az internált magyar lányok botránya.

Néhány buenosayresi zsaroló pénzt akart kicsikarni a Casino- szinház igazgatójától, a milliomos Lombardtól, ezért feljelentették, hogy a megengedettnél fiatalabbkorú lányokat foglalkoztat. Igy kerültek a lányok biroság elé, majd minden birói eljárás nélkül a zárdába.

Az argentin lapok eleinte hasábos riportokat írtak a magyar lányok balsorsáról, azután váratlanul elhallgattak. Egyetlen lap nem hallgatott: a Délamerikai Magyarság, melynek szerkesztője Faragó Rezső, teljes erővel a honfitársnői mellé állott. Közben Trouble László hirül kapta, hogy őt is internálás fenyegeti, mire sietve átutazott Uruguay fővárosába, Montevideoba, onnan pedig hazatért Budapestre, ahol azonnal jelentkezett a belügyminisztérium és külügyminisztérium illetékes szerveinél, míg végre külügyi szolgálatunk erélyes közbelépésére a táncosnőket nyolcvanhat napi raboskodás után szabadon bocsátották.


Visszaadták ruháikat, csomagjaikat, kivitték a hajóállomásra őket, ahol női detektivek felügyelete mellett behajózták őket a Jamaica nevű francia gőzősre és azzal egy argentin tanitónő kiséretében visszatérhettek Budapestre. A Traube- csoport tizennégy táncosnőjén kívül az Asboth- csoport hat táncosnője és Mayerhoffer nevű magyar csoport hat tagjából négy lány került internálás alá.

A lányok közül egynéhánynak sikerült idővel megszöknie. A huszonegyéven felülieket hosszas utánjárással kiszabaditották, ezek azután szétszéledtek Délamerikában.

A mostani csoporttal a következők érkeztek meg: Gera Mária, Gera Kató, Weisskirchner Olga, Szomjas Éva, Meggyes Magda, Szonlag Ilona,Jakab Rózsi, és Lánczy Éva, Ketten: Diamant Sári és Somló Franciska ismeretlen okból tovább is foglyok maradtak, azóta azonban állitólag ők is útnak indultak már.

Traube László pert indit részben a Lombard- szinházak részben az argentin állam ellen.
A hatóságok ugyanis lefoglalták a társulat háromszázhetven jelmezét és a vendégszereplések folytatásának megakadályozásával tekintélyes anyagi kárt okoztak a magyar artistáknak.

A szőke Gera Kató és a barna Gera Mária szüleik társaságában egyik svábhegyi panzióban pihenik ki a délamerikai kaland izgalmait.
- És most mi a tervük? – kérdezzük a testvérpárt.
- Alig várjuk, hogy ujra nekivághassunk a világnak és táncolhassunk!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98