Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1939 | December

Varga József miniszter beszéde az iparosparlamentben

Varga József kereskedelem- és iparügyi miniszter az Ipartestületek Országos Központjának vasárnap délelőtti közgyűlésén beszédet mondott. A miniszter rámutatott arra, hogy már parlamenti költségvetési beszédében is kifejezést adott annak, hogy a kisiparosok gazdasági boldogulásának milyen kivételes fontosságot tulajdonít. Ez alkalommal is hangsúlyozza, hogy a magyar kisiparosság munkásságának a magyar termelési rendben nagy, szinte pótolhatatlan jelentősége és szerepe van.

– Vannak – mondotta a miniszter – akik a kézművesipart a gyáripari tömegtermeléstől, mások talán a technika új vívmányaitól féltik, én azonban azt hiszem, hogy a kisipar a jövőben is kizárólagos szolgáltatója lesz mindannak, ami nem hétköznapi, ami egyéni ízlésnek vagy szebbre való törekvésnek a kívánsága. És hiszem azt is, hogy magyar kézművesiparosság alapos szakismerete, szorgalma és élelmessége meg fogja találni a módját annak, hogy a vásárlóközönség szívéhez férkőzzék, elsősorban azzal, hogy szebbet, jobbat, hasznosabbat és használhatóbbat nyújt, mint a tömegtermelés.

A miniszter a továbbiakban hangoztatta, hogy e társadalmi réteg érdekeit minden erővel szolgálni kell, élet- és munkalehetőségei útjából minden leküzdhető gátat vagy akadályt el kell tüntetni. A közeljövőben alighanem a kisiparosság gazdasági kérdései nyomulnak előtérbe, így az anyagellátás nagy és nehéz kérdése. Ebben az országban nem szabad a kézművesipari műhelyeknek szünetelniök. Éppen ezért mindent el fog követni a kézműves iparosság anyagellátásának biztosítására.

A munkaalkalmak kérdéséről szólva, kiemelte, hogy ha a 98 kézművesipari szakma felsorolását nézzük, azt látjuk, hogy nem kevesebb mint 28 iparág boldogulása az építőiparral szorosan kapcsolatos.

A kisiparosok és kiskereskedők részére létesített hitelakció az utóbbi időben nagy lépéssel jutott előre. Erélyes lépésre határozta el magát s örömmel közölheti, hogy az állam a jövőben az egyes városi, községi hitelkeretekhez a közületek által nyujtott kölcsönösszegnek ötszörösét fogja rendelkezésre bocsátani. Az úgynevezett középlejáratú, kis- és középiparosok részére ingatlanfedezet mellett nyujtható kölcsön tekintetében további könnyítésre törekszik.

– Kétségtelen, hogy úgyszólván nap-nap után
újabb és újabb javaslatok és problémák merülnek fel – fejezte be beszédét a miniszter, – amelyek a magyar kézművesiparosság életét érintik. A rámbízott igen terjedelmes munkakörben sohasem fogok megfeledkezni arról, hogy ennek az országnak a kézművesiparossága nemcsak gazdasági életünknek egyik igen jelentős tényezője, hanem nemzeti létünknek is nagy erőssége, amely igaz magyar nemzeti érzéstől áthatva véget építő munkáját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A lakók az aranykorona szorzószámának leszállitását kérik A lakók az aranykorona szorzószámának leszállitását kérik
Az aranykorona szorzószámának ügyében legutóbb ismét megmozdultak az...
Wrighték Európában Wrighték Európában
Másfél esztendővel előbb, mint Blériot a La Manche cstaornán...
A Grossglockner-út ezévi mérlege A Grossglockner-út ezévi mérlege
Huszonhat millió schillinget fektetett be Ausztria a Grossglocknerre...
Mr. Bud welcome back in Budapest Mr. Bud welcome back in Budapest
A szép budavári palota első hivatalnoka, Bud János magyar...
B. A. K. I. – Typographia I. 4:0
A két ujdonsült elsőosztályu csapatnak találkozása elé érthető...
Hogyan derült ki, hogy Ratjen Dóra – férfi... Hogyan derült ki, hogy Ratjen Dóra – férfi...
Bécsi tartózkodásunk alatt pattant ki a nagy szenzáció, hogy a...
A kereskedelmi tárca költségvetése A kereskedelmi tárca költségvetése
A kereskedelmi tárca költségvetését meglehetősen csekély érdeklődés...
Török Gyula Török Gyula
Huszonegy éves korában írta "A porban" című regényét, huszonnégy éves...
Oltyánok unokái Oltyánok unokái
Témája szerint páratlan regény irodalmunkban. Egy sárba,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98