Dtum
Login with Facebookk
1939 | Január

Megindult a végső harc az ökölvivő csapatbajnoki címért

Budapest téli sportéletének immár negyedik hete legnagyobb eseménye az ökölvívó csapatbajnokság. Vasárnap már a döntő mérkőzések első napjára került sor: érthető volt tehát az a minden eddigit felülmúló nagy érdeklődés, amellyel a főváros sportszerető közönsége megrohamozta a Sport-utcai BSZKRT-pálya tornatermét.

Több mint kétezer ember szorong a mindössze ezerfőnyi befogadóképességű tornateremben, hogy tanúja lehessen a mérkőzésnek. A nézőtéren lázas izgalom, 3/4 6-kor bátortalan taps követeli a verseny megkezdését. Az erkélyen az elnöki páholy mellett felállított mikrofon előtt Pluhár István áll, hogy a rádió számára is helyszíni közvetítést adjon a BTK – FTC és a BSZKRT – B. Vasutas döntő mérkőzéséről.

Pontosan 6 óra van, amikor a ring fölött kigyulladtak a reflektorok, egyszerre néma csönd lesz, majd amikor a ringben megjelenik az első két csapat, ismét morajlik a tömeg. Bejelentéssel kezdődik a mérkőzés: Bombameglepetés: Az FTC 12:4 arányban lehengerelte a bajnok BTK-t

- Torma, a BTK légsúlyú versenyzője átesett a súlyhatáron - hirdeti a vezető bíró – és így Szántó (FTC) mérkőzés nélkül győz.

A bejelentést nagy felzúdulás követi. Néhány fütty is elhangzik, hiszen éppen ez a mérkőzés lett volna az est egyik fénypontja. Alig ül el a zaj, amikor újabb közlés kelt elégedetlenséget.

A bantamsúlyban ugyanis Szomega, a zöld-fehérek boxolója esett át a súlyhatáron s így Bogács (BTK) ellenfél nélkül győzött. Most már fülsiketítő a fütty és percekig dübörög a fatribün a közönség lábdobogásától. Csak akkor csendesednek el, amikor Monfera (BTK) és Barcz (FTC), a két pehelysúlyú lép a ringbe.

A robusztus erejű Fradi-boxoló és a technikás angyalföldi fiú hatalmas harcot vív. Három meneten keresztül űzik-hajszolják egymást, rengeteg ütés esik jobbra is, balra is, úgyhogy az utolsó percekben mind a kettő csak támolyog. Győz: Monfera. Ezzel 4:2-re vezet a BTK.

A könnyűsúlyban nem sok esélyt adnak a szakértők az alig 17 éves ferencvárosi Barinkának, hiszen a BTK ellenfeléül a válogatott Kalteneckert állította ki. Már az első másodpercek bebizonyítják, hogy boxmérkőzésen semmi sem lehetetlen.

A zöld-fehér közönség mámoros ünneplése közben Barinka „groggy”-ra veri Kalteneckert, aki a futásban keres menedéket. A BTK-ista emiatt sorra kapja a figyelmeztetéseket. Mind h három menetnek ugyanaz a képe, nagy szimpátiatüntetés kíséri Barink a győzelmének kihirdetését. Az FTC kiegyenlített! (4:4.)


Ritka csemegét hoz a weltersúly. Az FTC részéről Mándi, a BTK színeiben Oláh áll a kötelek közé. Az első menetben óvatosan kerülgetik egymást, de azután fokról-fokra jobban kidomborodik Mándi nagyobb rutinja.

Szemkápráztató trükkel lép el Oláh ütései elől, hogy azután hátrálva is pompásabbnál-pompásabb horgokkal és egyenesekkel találja az angyalföldi boxoló testét. Reszketnek a falak, amint a FTC boxoló győzelmét kihirdetik, a Fradi drukkerek majd széjjelszedik kedvencüket.


- Mán-di! Mán-di! – kiáltják ütemesen és a nézők már előre számítgatnak. Szigeti biztos két pontot jelent, most már legrosszabb esetben döntetlent érhet el az FTC. De Csontos rácáfol a „félpesszimistákra”.

Az energikus mozgású zöld-fehér boxoló óriási iramban rohanja meg a BTK Horvátját, aki meglepetésében még védekezni is elfelejt. Az ütések záporát zúdítja rá Csontos és megint zug az éljenzés, amikor a harmadik menetben Csontos jól sikerült találata után a bíró kiszámolja Horváthot, 8:4-re vezet már FTC.

A túlfűtött tornaterem forr az izgalomtól. A bombameglepetés már félig-meddig biztosra vehető. A nézők között szinte pillanatonként robbannak ki az összetűzések és hol a tribün egyik részén, hol az állóhelyen csattannak a pofonok, zugnak az ütések. A rendőrségnek egymásután kell beavatkoznia, sorra vezetik ki a nézőket.

A kisnehézsúlyban Szigeti bebiztosítja az FTC végső győzelmét. Az első menetekben még Bittera (BTK) valahogyan ellenáll, de azután lassan macska-egérharccá válik a két ökölvívó mérkőzése. Szigeti győz – nagy fölénnyel. Már 10:4!

- Már nem veszthetünk! – mondja boldogan Salgó Ferenc, az FTC ökölvívók intézője. Az utolsó pár: Homolya (FTC) – Erdős (BTK).

Úgy látszik, hogy Erdős kiütéssel győz, mert már az első menetben földre küldi ellenfelét. A ferencvárosi boxoló azonban magához tér és a második és harmadik menetben olyan lelkesedéssel harcol, hogy a győzelmet is megszerzi.

- Az FTC - BTK mérkőzés végeredménye 12:4 a ferencvárosi ökölvívók javára - hirdeti ki a vezető bíró, a zöld-fehér drukkerek lelkes éljenzése közben.

Az FTC - BTK-mérkőzés után két válogatóra kerül sor. Deli (Posztó) és Szabó Gábor (B. Vasutas) nagy küzdelméből Deli került ki győztesen. Sárközi (MAC viszont fölényesen verte a nála 14 kilóval könnyebb Vargát (BSZKRT).

A B. Vasutas – BSZKRT-mérkőzés lapunk zártakor kezdődött meg.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98