Dtum
Login with Facebookk
1939 | Június

„Spirituális eszközökkel győztünk New-Yorkban!”

Most érkezett haza Amerikából Szablya János kormányfőtanácsos, a newyorki világkiállítás magyar részének egyik irányító tényezője. Kérdésünkre Szablya János a következőket mondta a világkiállítás magyar vonatkozásairól:

– A magyar pavilon sikert és elismerést hozott, ami nagy szó ott, ahol még Románia is egymillió dollárral rendezett kiállításának a céljaira, a nagyobb nemzetek pedig 3-5 millió dollárt költhettek el erre. Az államkincstár 200.000 pengővel járult hozzá Magyarország részvételéhez, tehát nekünk spirituális eszközökkel kellett megnyernünk a csatát. Azt a gondolatot érvényesítettük a kiállításon, amely társulatunk munkaprogramjának vezéreszméje volt az utóbbi években: az új magyar otthon felépítésének, belső építő művészetének nagyszerű eredményeit igyekeztünk nemzeti jelleggel telíteni. Weichinger Károly, a magyar pavilon építőművésze kiválóan megoldotta ezt a feladatot.

– A közönség?

– Szemmel láthatóan nagy hatást sikerült elérni, – válaszolta Szablya János – kiállított tárgyaink nemzeti karaktere általános feltűnést keltett. A magyar étterem tetőkiképzése – Dióssy Antal munkája –, az asztalok figurája, a terítés eszközei egységes magyar iparművészeti stílusukkal rendkívüli sikert arattak. A művészi kiképzésben részt vett Ohmann Béla, az aluminium angyalos címer művésze Rumi Rajky István szobrászművész, aki ugyancsak aluminiumból Szent Istvánt formázta meg. Erdey József kitűnő Horthy-szobráról a legelsősorban kell megemlékezni és Pekáry István nemeshatású gobelinjeiről. A belső rendezés terveit is Weichinger Károly készítette. A magyar iparművészek és műiparosok lelkes gárdáját illeti az elismerés a többi sikerekért. A magyar vendéglő konyhája ifjú Gundel Károly vezetésével kiválóan szerepel. Nem hiszem, hogy Amerikában még egy hasonlót lehetne találni. Az eladási rész megszervezése körül Unterreiner Győző végez értékes munkát. Krachina Károly báró, a kiállítás kormánybiztosa fáradhatatlanul dolgozott a sikerért.

– A politikai események befolyásolták a kiállítás sikerét?
– Kétségtelen, hogy a helyzetünk azért sem könnyű Amerikában, mert erős en garde állás mutatkozik most ott külpolitikai vonatkozásban, de viszont megállapítható, hogy mi minden vonalon, a hatóságok és a közönség részéről is csak a legmesszebbmenő előzékenységet tapasztaltuk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98