Dtum
Login with Facebookk
1939 | Június

Az Újpest bravúros játékkal kiverte az Ambrosianát a Középeurópai Kupából

Újpest – Ambrosiana 3:1 (1:0)

A gólokat Kállai, Zsengellér és Kocsis szerezték

Vasárnap délután 12.000 néző ment ki a megyeri-úti pályára, a rekkenő júniusi vasárnapon. A nézőtéren a futball és minden sportágnak képviselői, a Hungária, a Ferencváros és a többi egyesületek hívei ott vannak, hogy kidrukkolják Újpestnek a győzelmet.

Már jóval félhat előtt kifut a kék-fekete csíkos, feketenadrágos Ambrosiana csapata, az olasz kupagyőztes és szédületes lövéseket zúdítanak a kapura.

Pontban félhatkor érkeznek a lila-fehérek és velük együtt jön Dale, az angol futballbíró, talpig feketében, Futó és Meazza, a két csapatkapitány, nagy asszisztencia mellett sorsol. Ezúttal nagy jelentősége van a helyválasztásnak, mert erős szél és napsütés van.

Az Újpest a következő összeállításban játszik: Sziklai, Futó, Fekete, Szalay, Szűcs, Balogh, Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállay, Kocsis.

 

Az olasz csapatban játszik az olasz válogatott két csillaga: Meazza és Locatelli is. Az olaszok így állnak fel: Sain, Buonocore, Setti, Campatelli, Olmi, Locatelli, Frossi, Demaria, Guarniert, Meazza, Ferraris II.

Az Újpest kezd erős nap ellen, s a szél is az Újpestet hátráltatja a játékban. Jó támadás gördül előre, de Zsengellér fellöki Locatellit. Gyors tologatással jön előre az Újpest és szinte húsz méterről megcélozza a kaput, de az olasz kapus könnyen véd.

Az 5. percben gólt ér el az Újpest. Szűcs vezeti középen a labdát, habozni látszik, hogy hova adja, végül kivágja jobbra. Ádám, mint a fergeteg rohan a labdára, három olasz is rohan feléje, ő azonban zsonglőrszerű testcselekkel lerázza magáról az olaszokat, puhán középre gurítja a labdát.

Zsengellér nem éri el és már felszisszen a tribün népe, hogy a hatalmas gólhelyzet kimarad, amikor Kállay berohan és a cipője hegyével eléri a labdát, amely a hálóba gurul. 1:0-re vezet az Újpest és a milánói meccs alapján 2:2 az eredmény.

Most kezdődik igazán a mérkőzés a győztes gólért. Továbbra is az Újpest marad fölényben. Óriási az iram. Az Ambrosiana egyelőre nem sokat mutat félelmetes híréből, mert a 20. percben Sziklay csak hazaadásból kapott labdát. Meazza próbálkozik először lövéssel, de messze elkerüli a kaput.

Azután fokról-fokra feljönnek az olaszok. Ferraris II. pattogó lövését Sziklai fogja. Majd Frossi, a szemüveges olasz jobbszélső fejel kapura, de ez is könnyű munka Sziklaynak.

A 30. percben esik az első sarokrúgás, amelyet az Újpest lő, de Kállay magasan fölé fejeli. Nagy a hőség, a pálya szélén mint „kellékesek” asszisztálnak trénerek, segédtrénerek és vezetők, mannaszerűen dobálják be az üdítő citromot a tikkadó játékosoknak.

A 40. percben Kállay pompás labdát ad középre, Zsengellér elfogja, méteres körzetben senki nincs a közelében, megvárja a labdát és Sain, az olasz kapus, minden-mindegy gondolattal beleüt a labdába, amely magasra ugrik és pattan a gól felé, de ott terem, mintha a földből nőtt volna elő Bunonocore és hanyatt vetődéssel kivágja a labdát.

A közönség torkán fagyott a gól-kiáltás, a bravúros hátvédteljesítményt azonban így is megtapsolják. Az utolsó percben a szemüveges jobbszélső összefut Sziklayval, akinek csak a sapkáját tudja a sarokba sodorni, mert a labda a kapusnál marad.

A második félidőben nagy ostromba kezd az Újpest. Az első tizenöt perc csupa balszerencse.

A 3. percben Kocsis beadását Zsengellér mellé lövi. Mindjárt utána Kocsis szélvészként vágtat a labdával, hosszú beadását Ádám fejeli, Sain kapus kiüti, megint Ádámhoz kerül a labda, aki megint kapura irányít, de ott áll Olmi és megmenti a helyzetet.

A 8. percben megint Kocsisnál a labda, beadása elsuhan a kapu előtt, kirohan rá a kapus, de nem tudja elfogni, viszont Kocsis öt méternyire az üres kaputól fölé vágja a labdát.

A 10. percben veszélyes olasz ellentámadás. Korner Újpest ellen. A beadott labdát Meazza lövés helyett átengedi Ferrarisnak, őt azonban Futó és Szalai egyesült erővel szereli.

A 14. percben kulminál a balszerencse. Ádám beadását Zsengellér a kapusba lövi, a labda odapattan Kállaihoz, aki megint a kapushoz vágja a labdát, végül Zsengellér mellé lő.

A 18. percben Zsengellér lövését kivédi a kapus. Ádám és Setti összefutnak, az olasz hátvédet néhány percre kiviszik, ezalatt Guttmann, az újpesti tréner szódásüvegekkel locsolja a fáradt játékosokat.

Setti visszajön és mindjárt munkába lép, Zsengellért szereli. A 30. percben Zsengellér 25 méterről szabadrúgást küld az olasz kapura, a labda pontosan beszáll a sarokba, de az angol játékvezető nem ítél gólt, mert közben Ádám lesre futott.

A 35. percben váratlanul felnyomulnak az olaszok és Ferraris II. befejeli a labdát. Az Újpest támadott és mégis az Ambrosiana ért el gólt. 1:1.

Az összeredmény alapján az Ambrosiana vezet. A közönség tragikusan veszi az esetet. Az Újpest tovább támad és öt percen belül két gólt ér el. A 40. percben Kállai lövése visszapattan a hátvédről és ezt vágja be Zsengellér. 2:1. Összeredmény 3:3.

A tribünön már arról beszélnek, vajon hol lesz a harmadik meccs. A feleletet váratlan gól adja meg: a 42. percben Kocsis lerohan, beadás helyett nagy erővel kapura lő. A labda a kapus kezéről bepattan a felső hálóba és onnan visszavágódik a mezőnybe.

Az angol bíró jól látta, hogy a labda bejutott a kapuba, habozás nélkül gólt ítélt. A közönség nagy üdvrivalgással fogadta az eredményt, az Újpest 3:1 arányban győzött, kiverte az Ambrosiana-t a kupából és tovább jutott. Az Ambrosiana játékosai reklamáltak a bírónál, szerintük nem volt gól.

Az angol bíró azonban hajthatatlan maradt. Még két percig játszottak s aztán véget ért az izgalmas mérkőzés.

A mérkőzés után a következő nyilatkozatot kaptuk: Langfelder Ferenc:
- Legalább ilyen arányban megérdemeltük a győzelmet. Rettenetes balszerencsénk volt.

Canelli olasz tréner:
- A harmadik gól nem volt érvényes gól!

Dale, az angol játékvezető:
- Szép meccs volt. Sajnálom, hogy az utolsó tizenöt percben idegesen játszottak. A harmadik gól érvényességhez nem fér vita.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szalay minden erejének latbavetésével igyekszik elvenni a labdát Ferraris II.-től Az Ambrosiana egyetlen gólja. Ferraris II. fejese a rosszul vetődő Sziklai mellett a hálóba jut Az Újpest első gólja. Ádám beadását Kállai egy lépésről behelyezi Bement vagy nem
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98