Dtum
Login with Facebookk
1939 | Március

Az angol politika három új pontja

London, március19.
Az angol közvélemény és a sajtó egyöntetűen vallja, hogy a világháború óta az elmúlt hét volt a legfontosabba brit politika történetében.


Ma már kétségtelen, hogy a csehországi események miatt Anglia szakított eddigi megbékülési politikájával, a sokat emlegetett „appeasement”- gondolattal. Ez nemcsak annyit jelent, hogy a fegyverkést teljes erővel folytatják, hiszen ez a megbékülési politikának is egyik sarkalatos tárgya volt, hanem más rendkívül fontos politikai jellegű és egész Európa sorsára döntő jelentőségű lépéseket is.


Az egész vasárnapi sajtó - köztük a kormány lapjai, a Sunday Time, amely a Daily Telegraph vasárnapi kiadása és az Observer, amely a Times vasárnapi kiadása – egyöntetűen állitják, hogy az angol kormány a legközelebbi napokban három rendkívül lépést tesz:
1. Anglia a jövőben szoros együttműködésre lép a Szovjettel.
2. Már a legközelebbi napokban bevezetik a 25 éven aluli brit állampolgárok számára az általános katonai kötelezettséget.
3. Nagybritannia szoros együttműködést fog javasolni és minden valószínűség szerint végrehajtani a középeurópai kisállamokkal.


A döntő fontosságú elhatározásokat az angol kormány szombat éjszakai minisztertanácsán hozták. Még nem volt példa az angol történelemben arra, hogy a már weekendre utazott minisztereket telefonon hazarendelték. Most ez történt! A miniszertanácson a külföldön tartózkodó Runciman lord és a beteg Samuel Hoare kivételével a népes kormány minden tagja részt vett.


A háromórás tanácskozásról hivatalos jelentést nem adtak ki, de a vasárnapi sajtó hangjából és közléseiből következtetni lehet a minisztertanács napirendjére és a kormány elhatározására. Jól informált körökben azt állítják, hogy a minisztertanács tárgyalási rendjének egyik legérdekesebb pontja annak az állítólagos gazdasági ultimátumnak a híre, amelyet Németország adott volna Romániának. Az ultimátum hírét, mint ismeretes, azóta mind német, mind román részről erélyesen megcáfolták.

 

Megemlíti az egész angol sajtó, hogy a most már közös határral összekötött Magyarország és Lengyelország kormányai mindkét nemzet jövőjére kiható katonai és politikai tanácskozást folytattak. Ami az angol lapok szerint természetes is az új határ által előállt helyzetben.

 

Írnak az angol lapok arról a szombatesti magyar tanácskozásról is, amelyen Teleki Pál miniszter elnökletével, a kormány tagjain kívül részt vett négy volt miniszerelnök és az ellenzék vezetői is. A tanácskozás, hivatalos magyarázat szerint – mint az angol lapok jelentik -  Ruténföldnek nyújtandó alkotmány és önkormányzat kérdéseiről folyt.

 

Az angol sajtó természetesen azt is állandóan részletesen tárgyalja, mi lesz Hitler következő lépése? A két legmegbízhatóbb vasárnapi lap, a kormány két említett lapja úgy tudja, hogy a német kormány legközelebbi célja a Memelvidék visszakapcsolása és lengyel korridor megszüntetése lesz, de ezenkívül a Németbirodalom folytatja Ukránia felé törekvő politikáját is.


A kisállamoknak- az Observer értesülése szerint – a németek komoly figyelmeztetést küldtek és mint több angol lap írja, a legteljesebb semlegességre intették őket.

 

Feltűnést keltett a kormányzathoz közelálló és teljesen hitelesnek tekinthető helynek az az értesülése is, hogy - mint az angol lapok feltűnő helyen közlik -, Hitler felkérte Mussolinit, hogy Itália egyelőre ne jelentse be Franciaországgal szembeni követeléseit.


Vasárnap a későesti órákban felmerült az a terv, hogy Litvinov orosz külügyi népbiztos rövidesen viszonozza az angol miniszterek moszkvai látogatását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az első német tankok a prágai Vencel téren  Hitler Prágában Emil Hácha volt Csehszlovák államfő a Cseh-Morva Protektorátus német védnökség alá helyezéséről tárgyal Hitlerrel A lengyel katonák csókkal üdvözölték a magyar honvédeket a lengyel-magyar közös határon
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98