Dtum
Login with Facebookk
1940 | Április

Nemzeti parkká nyilvánították

Yellowstone

A tizenkilencedik század első felében minduntalan eltévedtek aranyásók és másfajta csavargók az amerikai Wyoming állam területére, ahonnan egészen hihetetlenül hangzó leírásokat hoztak magukkal a természet furcsa játékairól, amelyek itt valósággal találkozót adtak egymásnak. Vulkánok, gejzirek, mammutfák, emberformájú sziklák.

Ismeretlen állatok, páratlan szépségű vízesések szerepeltek ezekben az elbeszélésekben, míg végül 1870-ben egy hivatalos bizottság szállt ki a helyszínre. A bizottság vezetője egy térképész és egy lovastiszt volt. Ők aztán csakugyan megerősítették a „yellowstonei csodavilág” hírét. Fényképeket hoztak magukkal s ezek birtokában felkeresték a legbefolyásosabb szenátorokat.

Azt a kérésüket terjesztették elébük, hozzon a kongresszus olyan törvényt, amely ezen a vidéken teljesen megtiltja az emberi települést s az egész környéket állami védett tulajdonná nyilvánítja, ahol sem növényt, sem állatot nem szabad pusztítani. 1873 márciusában meg az amerikai kongresszus ezt az első természetvédelmi törvényt. „Nemzeti parkká” nyilvánították az egész Yellowstone-vidéket s a belügyminiszter főhatósága alá helyezték.

Az útépítési és karbantartási, valamint a közrendfenntartási szolgálatot azonban a hadügyminisztérium vállalta. Ez az óriási, 3350 négyzetméternyi terület azóta példaképéül szolgált más amerikai államok hasonló parkalapításainak. A ma létező több mint 200 ilyen védett terület közül a legnevezetesebbek a kaliforniai Sequoia-park, a Yosemite-park, a jégmezős Glacier-park.

Csak egy-két útvonal vezet ezeken a nemzeti parkokon keresztül s régebben még az autóközlekedés is el volt itt tiltva, nehogy az állatok nyugalmát bármi is zavarja. Csupán a hatóság által fenntartott lovas kiránduló-kocsik mehettek be egészen a parkok közepe táján épült szállodákig, amelyeknek jövedelméből fedezik a parkok fenntartási költségeinek egy részét.

Lovaskatonák, újabban pedig mélyen járó repülök is, állandóan cirkálnak a park területe fölött s ellenőrzik, nehogy orvvadászok pusztíthassák a vadállományt, vagy hogy felelőtlen turisták tüzet rakjanak. Az állatok, még a medvék is, oly szelídek itt, hogy bátran közelednek az emberhez, tudják, itt kölcsönös Isten-békéje uralkodik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98