Dtum
Login with Facebookk
1940 | December

Győztünk tornában az olaszok ellen Budapesten

Nagy eseménye és szép ünnepe volt a magyar sportnak a vasárnapi budapesti magyar-olasz tornászmérkőzés. Tele volt a Magyar Művelődés Háza és már maga ez a körülmény arra késztet, hogy dicsérettel illessük érte a Magyar Országos Torna Szövetséget, amely nem hangos reklámmal, hanem annak a tudatnak elterjesztésével gyűjtött egybe előkelőséget, szakértőt, sportrajongót és diákot, hogy szép sportteljesítmény szemtanúja lesz a néző.

A közel négyórás műsorba beillesztett tornászversenyt a magyar csapat megérdemelten nyerte 287.5 – 282.9 arányban. A pontozás természete hozza magával, hogy a győzelmi arány ne legyen nagy, de a valóságban lényegesen jobb volt a magyar együttes, mint ellenfele.

Az olaszok javára kell írni, hogy nem vettek részt teljes csapattal és tartalékos együttesünknek is volt három olyan tagja, aki katonai szolgálatából szakított rövid szabadságot, hogy a véres harcok helyett a békés küzdelmeken vegyen részt.

A győztes magyar együttes gyűrűn, korláton, nyújtón és szabadgyakorlatban volt jobb ellenfelénél, míg az olaszok a lovon győztek csekély kéttized pontos különbséggel. A mi válogatottunknak úgyszólván minden tagja komoly értéket jelentett, vagyis egy-két szeren a legjobbak közé tartozott, míg más szereken gyengébb teljesítményt nyújtott.

Az olaszoknál nem volt ilyen természetű a tudás mértéke, náluk majdnem mindig ugyanazok szerezték a legtöbb pontot s majdnem mindig azonos két tornász eredménye esett ki a csapateredmény megállapításánál.

A mieink közül Pataki Ferenc 10 ponttal a műszabadgyakorlatban, Gaál István 9.9 ponttal a gyűrűn, Mogyoróssy Győző 9.8 ponttal a nyújtón bizonyult a legjobbnak, míg Tóth Lajos az olasz Guglielmettivel egyaránt 9.8 pontot szerezve a korláton, megosztozott az olasszal az elsőségben ezen a szeren.

Az olaszok legerősebb szerén, a lovon a világbajnok, öregedő Neri érte el a legjobb eredményt 9.7 pontjával. Az összetett versenyben az egyéni győztes Mogyoróssy Győző volt 48.2 ponttal.

Amíg a legjobbak eredményei teljesen a való helyzetnek megfelelően születtek, addig a mérsékeltebb teljesítmények megállapításánál feltűnően bizonytalan volt a versenybíróság. Kapott is érte füttyöt eleget. Meg kell azonban állapítani, hogy tévedései mindkét fél versenyzőit egyaránt sújtották.

A két csapat gyakorlatai között párhuzamot vonva, azt lehet megállapítani, hogy a mieinkben talán több volt az erő és pontosság, mint az olaszokéban, de viszont az ő gyakorlataik talán lendületesebbek voltak.

Szóvá kell tenni a csapatok ruházatát is; ebben az olaszok vitték el a pálmát; hófehér ingük és hosszú nadrágjuk sokkal szebb volt, mint a magyarok hol hosszú, hol rövid fehér nadrágja és a fehér nadrágtartóval bántóan átkötött vörös inge.

A pihenő-számokként beiktatott gyakorlatok közül a legnagyobb tetszést a leventék akrobata-párjának remek műsora aratta. A két fiú nagyon tehetséges és ötletes, de nehéz gyakorlatokat végzett hallatlan könnyedséggel.

A női válogatottak kedves együttes szabadgyakorlatát a múlt vasárnapi hölgymérkőzésről már ismertük. Sajnos, hölgyeink csak felejtettek egy hét alatt és több olyan hiba csúszott bele a gyakorlatba, ami szórakozottságra vallott.

Az NTE női buzogányos csapata és PSE hölgyek magyar tánca méltóan egészítette ki a kissé hosszúra nyúlt műsort. A pompásan rendezett versenyért a MOTESz elnöksége és művezetői kara a legteljesebb elismerést érdemli.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A győztes magyar tornászcsapat - Kerezsi csapatvezető, Hajdu, Sántha, Temesi, Tóth, Pataki, Börtsök, Mogyoróssy, Gaál Olaszország tornászcsapata - Zanetti, Parego, Neri, Fioravanti, Armelloni, Guglielmetti, Ternelli, Amedeo, Corrias lovag csapatvezető Savino Guglielmetti, az olaszok legjobbja, Krisztus-függésben Neri ülő mérlege a gyűrűn Pataki Ferenc kézállása a korláton Sántha Lajos
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98