Dtum
Login with Facebookk
1940 | December

Kiss Magda a kézilabdázók gólkirálynője

A napokban benéztünk az NTE tornatermébe. A tornászok tréningtitkait akartuk ellesni és ehelyett beleestünk a kézilabdások nagyüzemébe. Reggel nyolc órától este tízig legalább 100 kézilabdás leány, asszony és férfi kergette a labdát a fűrészporos tornacsarnokban.

Közönség is akadt szép számban és volt olyan néző is – mint megtudtuk – aki még az ebédjét is magával vitte, hogy „kiélvezhesse” a pénzét. A közönség a kelenföldi Koszorúnak drukkol, mert ők csak öten vannak és csinosak, a budakalásziak viszont hatan álltak ki és – csintalanok.

Hiába játszik jól a nagy Petkiewies, egy góllal mégis a Budakalász győz. Remek játékot láttunk a kispesti Koszorútól. Gécsy és Sziklai nagy ígéretei a női kézilabdának. Aztán jött a Magyar Pamut és vele Kiszely, aki úgy bombázza a hálót, mint fradista névrokona.

A hölgyatlétáknak három tagja: Kapuy, Petkiewies és Horváth Ilonka télen ezt a sportot űzi, de az idegen sportágak képviselői a férfiaknál is feltűnnek: Solymosi, a BSzKRT futballkapusa a BLE IX. kapuját védte, a kosaras válogatott Mátyássy a MAFC-ban, a súlydobó Németh pedig a BSzKRT-ban szerepelt.

A Magyar Posztó három hölgycsapatot is kiállított. Az első csapat 11:5-re győzött az Olimpia ellen és a 11 gólból Kiss Magda, a gólkirálynő 10 gólt dobott. Ez a tizenhét éves leány mindössze két éve kézilabdázik és olyan gyilkos erejű gólokkal tűnik fel, amilyeneket a férfiaknál is ritkán látni. Az ő gólját „halálos Magda-gólnak” nevezik, annyira biztos a gól. Minden mérkőzést az ő góljaival nyer a csapata.

Kérdésünkre azt mondja magáról:
- Sportlédi vagyok, hát van egy kis erőm! Minden reggel tornázom, mellékesen úszom is, azelőtt a BSC sprintúszója voltam, de abbahagytam az úszást és áttértem a kézilabdára. Most szeretnék újra visszamenni a vízben.
- Úszni akar? – kérdezzük.
- Nem! Vízipólózni szeretnék – mondja a legtermészetesebb hangon.

Kicsit furcsa, hogy egy leány vízipólózni akar, de Kiss Magdánál, aki férfiasan erős, szinte magától érthető. Felvilágosítjuk, hogy nálunk a nők egyelőre még nem vízipólóznak. Ez a hír egészen lesújtja a gólkirálynőt.

A kézilabda népszerűsége különben egyre nő Paku Ernő testnevelő tanár, a Szövetség főtitkára is így látja:
- Össze sem lehet hasonlítani a kézilabdasport fejlődését a tavalyival, oly nagy a fejlődés. Remélem, jövőre már a Sportcsarnokban rendezhetjük meg a terembajnokságokat, mert bizony a közönség szempontjából ez a csarnok nem jó megoldás.

Nagy derbinek ígérkezett az Elektromos-BTC meccs, mert Cséffayról visszavonulási hírek keringtek. Ámde – mint kiderült – újra elásták a harci bárdot és az Elektromos Papp-Cséffay-Fodor összetételű csatársorával oktató órát adott a kézilabda magasiskolájáról és 18:8-ra győzött.

A legszebb mérkőzése a MAFC-Piarista szövetségi díjas meccs volt, ahol gyönyörű kitörések, helycserék, testcselek sorát láthatta „volna” a közönség, ha nem esik a mérkőzés éppen a déli órákra, amikorra már csak a rajongók maradtak ott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kiss Magda, a gólkirálynő, Erzsi nővérével Szöllősy játékvezető egy kis szabálymagyarázó előadást tart
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98