Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1940 | Július

Csokonai - Fedics Mihály meséje

Hát Csokonai eggy igen ügyes ember vót. Jött, ment, kalandozott az országba. Valahogy ű osztán addig-meddig kalandozásába a pápánál jutott, mint inasnak. Hát ű jól viselkedett, a pápa oszt ügyét fogta, hogy hírét hallotta. De azt mindíg monta a pápa: "Hallod, - azt mongya, - az iroda ablakot ne zárd be". De ű aztat sejtette, hogy a pápa este, estére fele mindég az irodaasztalra tiszta papírt készített és tintát, pennát, gyufát, gyertyát.

 

Meg két karszék be vót az asztal alá eresztve. Hát ű nem igyelt rá arra, darab idejig fojtak ezek. Csak ű azt reggel láttya, a papír be van írva, a kócs pediglen mindíg a szegen állott az irodaajtón kívül, mikor becsukta. De a pápa mindíg eltette azt a beírott papírt, estére mindég tisztát készített oda. Hát ű azt képzelte, hogy mikor letakarodnak, a pápa bemegy az irodába, akkor ír. Ű magamagát ebbe a világosságba tartotta, ezér nem figyelt utána.

Majd üdővel, ahogy csukja befelé az ajtót, becsukja, ojan eggy sürgős kiátás jött rá, hogy nem érkezett feltenni a kócsot a szegre, hanem beeresztette a zsebbe, hogy majd a dógát végzi, majd utána szegre teszi a kócsot. Dehát a dóga ojan vót, hosszas, hogy elfelejtkezett a kócsrul. Már ikább a nyugvó vót eszébe. Na eccer osztán elmúlt a dolog, ű oszt ment a nyugvóra a szobájába. Szépségesen levetkezett, lefekütt. Majd annak idejébe felkél, felőtözik, hogy megy az irodába takarítani. Elmegy odáig, hát nyúttya a kezét a kócs után, odaveti a szemét, nincs ott a kócs. Akkor jut eszébe, hogy "este a zsebembe löktem én a kócsot."

 

Belenyúlt a zsebjébe, evvel ment be az irodába, hogy kinyitotta. "Na, most kapok eggy piszkot! mer a pápa nem tudott menni írni. Itt meg mán késő vót az üdő is, mikor nyugvóra tértem." De csak azér gondolkodásába csak az asztalho ment, hogy hogy van a papír? Hát a papír be van írva. "Istenem, mi történt itt, ki írhatta eztet be? Ezt még nem tapasztaltam, hogy az irodának két kócsa is legyen. Mégis teszek eggy próbát!"

Mer ű oszt megénzte a papírt, hát láttya, hogy mik vannak írva. Hát ezek az idők, napok, időjárás, mi van a nép közt, ezek vannak írva. Ű is hamarosan tiszta papírt kapott, ahon hozzá se nyúlt, csak lemásolta. Ahogy lemásolta, zsebretette. Amazt otthagyta. "Na, erre nékem rá kell jönni, hogy ki írhattya eztet." Másnap estére csak készíti a tiszta papírt a pápa, tintát, pennát, gyertyát, gyufát. "Na, én meg ezt meglesem!" Megvacsorázott, ivott, eltűnt, mintha nyugvóra ment vóna. Bement az irodába, belül vitte a kócsot, becsukta.

Hát úgy szép hódvilágos üdő vót, hajja úgy kilenc-tíz óra tájba a csörtetést. Micsoda? Odatekint az ablakra. Az ablak előtt eggy dívány. Láttya, két fehér galamb. Hun jár itt ez a két galamb? Ezt csak úgy gondolta magában. A két galamb észre se vette, leugrott a díványra. Nézi, mit is akarnak ezek a galambok? Eggy kis üdő múlva észreveszi, hát két emberalak állott fel a díványrul, lép az asztalhoz. Mingyán az eggyik kotozza a gyufát, gyúttya a gyertyát. Akkor kihúzzák a széket az asztal alól, leül mindakettő. Ez, aki a gyertyát gyújtotta, ez húzza maga elibe a tiszta papírt.

 

És a tintát, pennát. A másik osztán elkezdi diktálni az időjárást, meg mindent. Mikor beírta a papírt, akkor a hejére toszította a tintát, pennát, a gyertyát elfújta. Széket aládugták az asztal alá, elléptek a díványhoz. Dívánra, úgy vette észre, mintha leültek vóna, de le nem ültek, két galamb képibe az ablakra repült, ott oszt kinéztek, akkor oszt elcsördült a szárnyok.


Elment ű oszt, elment nyugvóra, becsukta az irodát. Reggel felkelt takarítani. Akkor nézte meg az írást, lemásolta, azt is a zsebbe tette. Itt ű nem szóllott semmit se, többet nem is hált ott. Csak ű reggel ment mindíg, a vót az első, nézte a papírt, be vót írva, lemásolta, zsebretette. Avvâ takarított. Estére szinte készített a pápa, mer ű is eltette mindíg a beírt papírt. Hova tette, hova nem, ű többet nem látta, mikor lemásolta.

Ű mindig lemásolta reggel egyenesen darab ideig, csakhogy utólagoson úgy fordult, a pápa beteggé esett. Nem is sokáig betegeskedett, meg is holt. Ű osztán sok papírokat lemásolt ezalatt az üdő alatt. Majd osztán űrá nem lett szükség, hogy más pápa jött, mer avval nem jött jóba. Ű meg oszt kapta magát, elment a nyomdába és ezt a papírokat lekönyveltette. Igy osztán ű evvel megindult országolni-világolni, jött-ment, de mindenkinek a nevét tutta, kivel tanálkozott. Mindenkit megkérdezett, hova utazik?

 

Kösségekbe, ha bement, megtutták a papok, hogy ott van, oszt ha halott vót a kösségbe, mán akkor a pap felé se ment. Ű jelent meg a halottas háznak. Akarmék meghótt, nevérül szólította, a hóttat is, az elevent is. "No, - azt mongya, - majd eltemetem én!" Rámonta osztán. "Nincs eggy kis pájinkád?" Mer az italt nagyon szerette. Zsebjébe hordozta magának eggy lapos üveget. "Na, nesze, csak tőccsél ebbe!"

Eljött a temetésnek az ideje, mint szokták a hóttat kivinni az udvarra. Szólította hozzátartozóját. "Nesze csak ez az üveg, - azt monta, - tőccs eggy kis pájinkát, mer én megszomjazok, amíg kimegyünk is." Eltakarították, akkor osztán ű megint ment tovább, idébb-odább az országba, vásárrul-vásárra, mikor hogy, kösségrül kösségre. Ahon esteledett, meghált, ahol érkezett, készletbe vót früstökje, ahová délre ért, ebéggye. Neki hiánysága sehol se vót az országba. Ahol hiánysága vót, kikérte magának.

Majd eccer úgy történt a dóga, mintha esetleg itt hált vóna a Ligeten. Csötörtöki nap virradóra Bátorba vásár van, ű is elindút a vásárra. Tanálkozik eggy emberrel, avval mengyen, nevérül szólíttya. "Hova mensz?" - azt mongya. "Hát megyek a vásárra." Mennek beszélgetve. "Mit akarsz venni?" "Akarni akarnék én sok mindent, sokra is vóna szükségem, de nincsen pézem." "Na, ne busujj pénzrül, ád az isten, ha jól imátkozunk." Hát mint szokott lenni kazal szalmák fére az uradalomtul, úgy van arra is eggy kazal szalma. Azt mongya neki, mikor odaközelednek: "Gyere csak, mennyünk ehhez a kazalhoz." Az ember gondolóra vette a dógot. "Mit is csinálhatunk ennél a kazalnál, minek híj ez ingem ide?"

Megállnak a kazalnál, azt mongya néki, kihúz eggy csutak szalmát, mongya néki: "Húzzál ki tésis!" Avva elkezdi előtte göngyölni össze csutakba. "Tésis így csinád, ahogy én." Megcsináta. "Na, most hajicsad keresztül a fejeden a hátadho. De ne nézz utánna. Mán most csak szaporán csinájjuk a többit." Űk oszt csinálták, az ember nem is számlálta, de Csokonai tutta, mikor már megelégelte, hogy elég a csutak. Akkor feleli néki Csokonai: "Na, most hadd el!" Elhatták, akkor megfordulnak, niézik a csutakot, hát a csutakbul ott hever a sok kövér disztó. "Na, ládd, - azt mongya, - adnak ezér pénzt, ne búsujj pézrül."

Felfogták osztán és mozgatták csendesen a vásárra. Elhajtották a vásárra, mingyán kezték alkudozni, még ojan került, ojan kupeccel, hogy mind eccere megvette. De az alkuba megmonta Csokonai, mikor már ki is fizette: "Kérem, ez ojan disztó, vízre ne bocsássák, mer én nem felelek tovább utánna." Hát figyelte is a kupec, nem is, hajcsárokkal hajtotta, ű maga is ment véllek. De nagyon is meleg vót, a disztók meg nyelveltek, hogy annyira meleg vót. Egynéhány hejen csak mentették a víztül, de mán látták, hogy nem tuggyák hajtani.

 

Elérték a fojót, kezte a kereskedő bosszankodni: hogy lehet ijen disztót vízre nem bocsátani, mikor mijen nagy melegségbe van! Beleeresztették a fojóba, belement, beleugrált a disztó, mind! Eggyet se láttak. Na hova lett a disztó? Ezek jól megfürüdnek. Eccer csak láttyák, emitt is, amott is felbuggyan eggy csutak szalma. Csendesen nézik, meg is olvasták. Na, oda a disztó! Eddig látták a disztót disztónak.

A szegény embernek meg adott Csokonai pézt. "Na, nesze, oszt vásárojj, amennyi jól esik." Ü osztán úgy jött-ment az országon, ijeneket csinált, mikor hogy. Mindaddig míg meg nem halt.



 Fedics Mihálynak itt közreadott "meséje" abból a gyüjteményből való, amely most van megjelenőben a pesti egyetem Magyarságtudományi Intézetének kiadásában. A közölt történet tanulságos keveréke hiedelmeknek, ponyvatörténetnek, a Csokonairól való vulgáris vélekedés népi emlékeinek, s egyben a Deucalion és Pyrrha teremtés-mondájának érdekes változatát is tartalmazza.

 A meséhez még hozzáfűzte a következő kérdést: "Nem látta még Csokonait Debrecenbe? (A szoborra gondolt!) Az az a könyv, amit a kezibe tart. (T. i. a pápánál leírott s minden titkot magába foglaló könyv.)

 

Ortutay Gyula

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Előadás közben lezuhant egy trapézművész az újpesti cirkuszban Előadás közben lezuhant egy trapézművész az újpesti cirkuszban
Vasárnap este Ujpesten, a Szent László téren felállított...
Nyaralók buja Nyaralók buja
A nap már forrón tüz le, a tikkasztó aszfaltgőzben fürdőző...
A belga királyi pár bevonulása Brüsszelbe A belga királyi pár bevonulása Brüsszelbe
Belgiumnak, melyet a négy esztendős háboru oly annyira megtiport, a...
Mi szabad és mi tilos a hölgyeknek Mi szabad és mi tilos a hölgyeknek
Ujságunk hölgyközönségének nem kell bemutatnom Jagues Worth-ot....
A Magyar aszfalt rt. közgyűlése A Magyar aszfalt rt. közgyűlése
A Magyar aszfalt rt. junius 5-én tartotta közgyűlését. Az...
Az öngyilkosság lélek- és erkölcstani szempontból Az öngyilkosság lélek- és erkölcstani szempontból
Aki különösnek találja e tárgyválasztást egy akadémiai székfoglaló...
A football-sport nagyhete A football-sport nagyhete
A budapesti sport-körökre nézve a legutóbbi napok elég izgalmasak...
Budapesten nyílnak a világ legnagyobb dáliái Budapesten nyílnak a világ legnagyobb dáliái
Budapest négy fal közé szorított, füst elől menekülő egy milliós...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98