Dtum
Login with Facebookk
1940 | Március

A moszkvai béke hatása Londonban és Párisban

London, március 17.
Most már bizonyos, hogy a finn tragédia, bár a közélet és sajtó tekintélyes része elégedetlen a Chamberlain-kormány skandináv politikájával, az angol belpolitikai helyzet egyelőre nem érinti. A sajátos angol parlamentális légkörre misem jellemzőbb, minthogy a maroknyi finn nemzet mártiriuma még a munkáspártnál és a szakszervezeteknél is nagyobb megrendűlést, elkeseredést és elégületlenséget váltott ki azokban a politikai körökben, amelyek hosszu évek óta rendithetetlenül támogatják a Chamberlain-kormányt.

 

Igy Chamberlainhez személyhez is közelálló politikusok és publicisták nyiltan kifejezést adnak azon véleményüknek, hogy a szövetséges hatalmak intervenciós ajánlatai négy héttel elkésve érkeztek a finn kormányhoz, amikor már a tiz-tizenkétszeres szovjet-tulerő betörte második Mannerheim-vonalat. Teljes nyiltsággal adnak kifejezést továbbá ellenérzésüknek a tulontul óvatos és minden kockázatot a végsőkig mérlegelő Chamberlain-politikával szemben azért is, mert nemcsak a parlamenti ellenzék, de a kormánypárt számos tagának véleméye szerint,
a franciák a finn beavatkozás ügyében több készséget és nagyobb elhatározottságot tanusitotak, mint az erre illetékes angol tényezők.


A New of the World szokatlan élességgel azzal vádolja Chamberlaint, hogy ismét kiejtette kezéből a fonalat!

 

A sulyoszavu Gorwin, az Observer-ben szintén szokatlan húrokat penget. Angliának és az egész brit birodalomnak - irja vasárnapcikkében - irgalmatlanul mindnet latba kell vetnie a győzelemért. Ahhoz pedig, hogy győzzünk, olyan háborus kabinetnek kell kezébe venni a gyeplőt, mint amely 1918-ban kormányzott. Végül is arra a konkluzióra jut, hogy a finn kérdésben a szövetségeseknek sokkal szélesebbkörű és gyorsabb intézkedéseket kellett volna foganatositani.


A konzervativ pártnak az a szárnya, amely Eden és Duff-Copper körül csoportosul, sajtóorgánumában, az Evening Standard-ben, félreéthetelneül arra céloz, hogy Hore-Belisha hadügyminiszter nézeteltérése Chamberlainnel és hirtelen távozása, amelynek közvetlen okai a nyilvánosság előtt máig sincsenek felfedve, a finneknek nyujtandó rögtöni fegyveres segitség kérdésére vezethető vissza.


A közvélemény finn-barát hangulatának tulajdonitják, hogy az angol rádió március 15-tól kezdve finn adást is beiktatott programjába. Egyébként Summer Welles londoni látogatásának napján ragasztották ki egész Angliában a hadügyminiszter egy hirdetményét, amely a 25 és 26 évesek korosztályát április 1-re zászló alá szólitja. Az igy nyert 600.000 ujonccal az angol expediciós hadsereeg létszáma 2 millió katonára emelkedik.


Páris, március 17.
Franciaországot is tovább foglalkoztatják a finn földindulás utórezgései, de nem oly önkimzó szenvedélyességgel, mint az angol közvéleményt. Azok a berlini várakozások, hogy Laval szenátusi akciója megrenditi Daladier helyzetét, egyáltalában nem váltak be. Daladier kétórás beszéde, amely keresetlen összinteségével és az időszerű események hátterének és minden mozzanatának kertelés nélkül való feltárásával szinte példátlanul mély hatást gyakorolt a francia felsőházra, a nemzeti egység melletti manifesztációval végződött.

 

A szenátus 314 tagja közül 278 jelent meg a történelmi ülésen, a távollevők nagyobb része betegség cimén mentette ki magát és a szenátorok teljes egyhangusággal hozták meg határozatukat, a mely szerint Franciaország fokozott erélylyel folytatja a háborut a minden nemzet szabadságát biztositó győzelemig.


Daladier miniszterelnöksége meginghatatlan, de mégsem tartják kizártnak, hogy kormányát kiegésziti és átalakitja. Feltünést kelt Pierre Bernusnak, egyik legtekintélyesebb francia közirónak ckksorozata a Journal des Debats-ban, amelyben azt követeli, hogy a szövetségesek szakitsanak kétértelmű és a kisállamokat kiábránditó külpolitikájukkal. Finnország - irja - ma átadta házának kulcsait Szovjet-Oroszországnak, s igy a jövőben nem is gondolhat többé ellenállásra. E dráma tanulsága az, hogy vessünk véget a határozatlanság, bizonytalanság, várakozás, eddigi köldöknéző politikájának.


A jobboldali, ugyancsak közvélemyényt formáló publicista és képviselő, Henri de Kérillis, egészen más hangnemben ir, ,,Olyan kedvező alkalmaj” – igy itéli meg a helyzetet de Kerillis, - ,,mint amilyen az orosz támadás volt Finnország ellen, mindaddig kihasználatlanak maradnak, amig a szövetségesek perdöntő technikai főlényét  nem biztositjuk. A háborut nyugaton vivjuk meg: a szárazföldön és a levegőben! Az ellenség légi rajtaütése, amely megnyitja a véresen komoly összütközések hosszu sorozatát, nem késhetik sokáig, erre kell, hogy forditsák minden cselekvőképességüket.


Jól tudja és órapontossággal várja ezt hadvezetőségünk, a front és a mögöttes országrész egyaránt, ugy Angliában, mint Franciaországban. Nem értem azokat a politikusokat és katonákat, akiknek rögeszméjük, hogy nyugati frontunk lényegesen megerősödött volna, ha onnan százezer harcost a karéliai földszorosra dobunk.

 

Bármily szivfacsaró a finn tragédia, ebben a háboruban csupán epizód, hiszen a szövetségesek katonai győzelme amugyis együtt ját a kisállamokon ejtett sebek gyógyulásával és a nyers igazságtalanságok teljes és tökéletes jóvátételével".

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A moszkvai béke alapján szovjet fennhatóság alá került területek Neville Chamberlain Balról jobbra Halifax,  angol külügyminiszter, Welles, Chamberlain és Kennedy követ A francia parlament március 20-án megbuktatta a Daladier-kormányt, s 48 óra múlva Paul Reynaud (x) lett a miniszterelnök
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98