Dtum
Login with Facebookk
1940 | November

Öngyilkos lett egy magyaróvári uriasszony az egyik budapesti szállodában

Vasárnap reggel öngyilkosságot fedeztek fel az Esplanade szállóban. Az egyik első emeleti szobában holtan találták dr. Balázs Pálné született Faragó Borbála 41 esztendős magyaróvári uriasszonyt.

Dr. Balázs Pálné szombaton este féltíz órakor érkezett meg a szállodába és szobát kért azzal, hogy egy éjszakát szándékozik a szobában tölteni. A személyzet előadása szerint az elegánsan öltözött uriasszony feltűnően vidáman viselkedett. Mindössze egy kézi táska volt nála.

Felvezették a szobába, ahol nyomban bezárkózott és utasítást adott, hogy vasárnap délelőtt 10 órakor keltsék fel. Vasárnap délelőtt bekopogott hozzá a szobasszony, majd amikor nem kapott választ, a portással együtt feltörte az ajtót. Legnagyobb meglepetésükre a vendéget holtan találták a sezlonon

Le sem vetkőzött, ugyanabban a ruhában feküdt, amelyben megérkezett. Értesítették a rendőrséget, ahonnan rendőri bizottság szállt ki a helyszínre.

Megállapitották, hogy az uriasszony ismeretlen mérget vett be és már éjfélkor halott volt. Bucsulevelet nem találtak, táskájában 10 pengőn kívül semmi más nem volt.

A rejtélyes hátterű öngyilkosságról a budapesti főkapitányság értesítette a magyaróvári rendőrséget

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98