Dtum
Login with Facebookk
1940 | Október

Elfogták a munkatáborosok szélhámosát

Elfogták a munkatáborosok szélhámosát, aki mint „detektivfelügyelő” még házkutatást is tartott.
Az elmult napokban több feljelentés érkezett a rendrőségre egy ismeretlen férfi ellen, aki a munkatáborosok hozzátartozóit csapta be különböző trükökkel, megjelent a munkatáborosok hozzátartozóinál és csomagot, pénzt, ruhanemüt csal ki tőlük azzal, hogy a küldeményeket rendeltetési helyükre juttatja. Amit rábiztak, azt mind elsikkasztotta.

 


Vasárnapra virradó éjszakán a detektiveknek sikerült a szálhámost elfogniok Strausz Sándor 31 éves rovottmultú fiatalember személyében. Strausz már tiz esztendőt ült különböző bűncselekmények miatt börtönben. Megállapitották, hogy maga is munkatáboros volt, de onnan még szeptemberben megszökött, azóta pedig a fővárosban szélhámoskodott. Kiderült Strauszról az is, hogy nemcsak a munkatáborosok hozzátartozóit kárositotta meg, hanem ismert detektivfelügyelők nevében is követett el különböző büncselekményeket.


Leginkább Fogarassy László detektivfelügyelő nevében „müködött”. Egyhelyütt házkutatást is tartott, majd 20 pengő ellenében „elállt az előállitástól”. Egy dob utcai házmestertől ugyancsak Fogarassy detektivfelügyelő nevében ernyőt kért kölcsön, egy nőnek pedig ugyancsak Fogarassy detektivfelügyelőként mutatkozott be, sőt fényképével is megajándékozta a leányt .


Ez a fénykép vezette a detektiveket Strausz nyomára. A nő megjelent szombaton a rendőrségen és Fogarassy detektivfőfelügyelő elé vezették. Felmutatta ezután udvarlója fényképét, akiben a detektivek a rovottmultú Strausz Sándort ismerték fel. Még az éjszaka elfogták. Strausz Sándort, aki eddig tizrendbeli szélhámosságot ismert be, letartóztatták, de a nyomozás tovább folyik ellene.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98