Wagner Lilla verseskötete húsz esztendő termését foglalja egybe. A kötet nem ad semmiféle útmutatást a versek kronológiai rendjére vonatkozóan; készen és egységesen áll előttünk, mintha húsz év egy pillanat alatt mult volna el.

Filozofikus lélek, lírája inkább gondolati, mint érzelmi jellegű. A végső kérdéseken töprengő, Istennel és sátánnal küszködő elme verses vallomása. A legtöbb vers fanyar és dacos hangú, nem is annyira lírai beszámolás ez a kötet, mint inkább lírai számonkérés, számonkéri a világtól az Értelmet, ami elmaradt.

Igen sok a kötetben a helyzetdal, ez nagyon illik a zárkózott, magát nehezen kiadó költőnőhöz: Gilles de Rais, D'Artagnan, Amfortas, Prometheus, a genovai hajósok beszélnek. Az olvasmányélmény általában igen erős szerepet játszik, a költőnőből a történelem és a vallási gondolat váltja ki a legerősebb megrendüléseket. De akár a maga, akár a szerep nevében beszél, minden költeményét közös nevezőre hozza az az egyéni hang, amelyet definiálni igen nehéz: van benne valami furcsa, érdekes hetykeség, amelynek nemigen találni mását.

Wagner Lilla a rímek nagy barátja és ügyes játékosa. Néha legkomolyabb mondanivalót is burleszk rímek mögé bujtatja el, a rím mintegy az irónia eszköze, sokszor azt fejezi ki, hogy a költőnő kívül és fölötte áll a versének. Erős érzéke van a groteszk iránt: megzökkentett sorai, merész rímei a bonyolultan és mégis könnyedén lejtő gondolat körül az embernek Robert Browningot juttatják az eszébe. Uralkodik a rímeken, de néha mégis a rímek erősebbek nála, fellázadnak, öncélúvá válnak és elszöknek a gondolattal.

Föltétlenül értékes, gondolkodásra, számvetésre, önszemléletre indító kötet.