Háromezerötszáz kilométert utazott végig a riporter a felszabaduló Erdély utjain a bevonuló csapatok nyomában. Kétheti izgalmas hajsza után a nagy élmények, futó benyomások, színek, formák, hangok örvénylő tengeréből kiragadjuk ennek a gyönyörű nagy filmnek néhány apró jelenetét…
*
Nagyvárad… Forró zuhogó napfényben vonulnak be a csapatok az átforrósodott lelkű városba. Mint a falusi tűz, fut végig az utcán a lelkesedés. A Főtér sarkán vak ember ácsorog. Arca figyelő, mellén háborus hadikitüntetések csillognak, két kezét előrenyujtja, tapogatózva. Figyel. Egyszerre csak odafordul szomszédjához izgatottan:
Ezek biztosan ágyuk…- Tábori lövegek. Tüzér voltam. Istenem, de jó volna végigsimogatni egy magyar ágyut…
Tüzérfőhadnagy áll a vak ember előtt. Mikor meghallja a szavakat, megállást int a közeledő ágyus fogatnak. Azután karon fogja az öreg tüzért, odavezeti az ágyuhoz. Az éljenzés elhalkul: a vak tüzér ráborul az ágyucsőre.
Egy pillanat, a fogat tovagördül a vakot visszavezetik a sarokra. Szemeiből folynak a könnyek. Vele együtt könnyezik a felvirágzott tüzértiszt is és könny csillog a körülállók szemében…
*
SZATMÁRNÉMETI. A szálloda halljában kezembe került a vendégkönyv. Lapjain nevek, dátumok, megjegyzések… Egy kis darab történelem. Bratlanu autogramjával kezdődik, az után román miniszterek sora következik, majd Codreanu markáns írása. Mécs László két verssora csilingel a – feltámadásról… Utána a bukaresti olasz követ feleségének a neve, majd a követ , akinek közbelépésére levették a Főtéren lévő szoborról a lándzsával átszurt magyar koronát. Pop Simon, Maniu Gyula következnek. Azután egy erdélyi pap szavai majd román írók jegyezték oda, hogy „Nagyrománia”. Ujból Maniu, aki megdicséri a végek románságát és aztán felbukkan- Teleki Pál gróf autogramja. Egy korszak zárult le…
*
DÉS. Az öreg templom kopott falai sugárözönben fehérlenek. Katonai reflektorok világítják meg az évszázados köveket. Hullámzik, zug a tömeg, magyarruhás nők, katonák, kokárdás férfiak…A statisztika szerint ezek a városok majdnem tiszta románok és most csodálkozva kérdezzük, hová tűntek!? Hiszen a vidék magyarabb, mint valaha, mindenütt zug, zeng, énekel a magyar szó. Lassan kiderül, hogy maradék nélkül feltámadjon a magyarság, s elfelejtsék huszonkét év hazugságait és gyötrelmeit… Este kilenc óra. Hangszórós autók robognak végig az utcákon… Takarodó!
*
KOLOZSVÁR… Valami mély, szent szenvedély tüzében lobog a város. Este a Magyar Színházban a „János vitéz”-t adták. Husz év óta először bomlott ki a színpadon a nemzeti színű lobogó. Amikor megjelenik a zászló a rivalda fényében, örjöngő tombolás lángol fel a nézőtéren. A színészek könnyesen gyülekeznek a zászló köré, megszakad az előadás és azután felcsendül az ajkakon a Himnusz. Az első számu zsoltár, ahogy az erdélyi imakönyvek nevezik a nemzeti imát, s zsoltárkönyv huszonkét év alatt üresen maradt első oldala.