Dtum
Login with Facebookk
1940 | Szeptember

A csepeli derbin is megbukott az „angol” rendszer

Ferencváros – WMFC 6:2 (3:1)

Csepeli stadion. - 12.000 néző - Bíró: Kőhalmi.
A gyönyörű csepeli sporttelepen a Ferencváros nemcsak hogy legyőzte a WMFC pompás együttesét, hanem döntő csapást mért az úgynevezett angol rendszer tűzön-vízen keresztüli propagálóira.

A WMFC merev angol rendszerben küzdött és ennek a rendszernek köszönheti a súlyos vereségei. Ezzel szemben a Ferencváros a Pataki Mihály-féle taktikát követte, de még ezt is a mérkőzés folyamán néhányszor felhagyták a játékosok és a helyzethez mérten küzdöttek és ennek köszönhetik a győzelmet is.

Bebizonyosodott a tétel, hogy minden merev és előre elhatározott rendszer szerinti játék - a mérkőzés reális lefolyása esetén - csakis kudarccal járhat. A közönség pompás játékot látott és a ferencvárosiak a szép akciók után kirobbanó góloknak voltak a szemtanúi.

Mindjárt az első percben Sárosi elfejelte Korányi-kullancs elől a labdát, ami által Finta tiszta gólhelyzetbe került és lövése nem is tévesztett célt. 1:0. A 24. percben Gyetvai, Kiszely volt a labda útja, majd dr. Sárosi Dudás mellett a hálóba vágta a labdát. 2:0.

A csepelieknél kellemes feltűnést keltett a Pintér-Tihanyi II. balszárny. A 26. percben Szabadkai, a ferencvárosi védők csomójából ellövi a labdát. Csikós vetődik utána, de Szojka dr. lábáról a labda irányt változtatva bepattan a kapuba. 2:1. Hét perc múlva Finta és Gyetvai összjátéka után Finta a balszélről vágja a hálóba a labdát. 3:1.

Pintér gólhelyzetbe kerül Csikós miatt, és fölé lövi a labdát. A második félidőben megint góllal kezdődik a küzdelem. Kiss lövését Szabó kiejti és Sárosi dr. behelyezi. 4:1. Kiss lövi az ötödiket. Aztán Pintér beadását Szabadkai kapásból lövi gólba. 5:2. Gyetvai beadását Finta a dermedt kullancsok mellett vágja be. 6:2.

A Ferencvárosban Polgár, Pósa, a két Sárosi, Gyetvai emelkedett ki, de jó volt Finta és Kiss is. A csepelieknél Dudás volt a legjobb, valamint a Tihanyi-Pintér szárny. Szabadkai feltűnően szabálytalanul játszik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Fradi nyitány - Egy perc és máris gól Szabó Tóni hiába veti magát - A Ferencváros második gólja Kiszely megsérült Sárosi dr. fejel A WMFC csapata - Korányi, Harangozó, Szabadkai, Keresztes, Szalay, Pintér, Dudás, Rökk, Kis, Szabó, Tihanyi II.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98