Dtum
Login with Facebookk
1941 | Augusztus

Roosevelt nyilatkozata a Churchillel folytatott tárgyalásairól

New York, augusztsz17.
(Német Távirati Iroda.) Az Associated Press jelentése szerint Roosevelt elnök Rocklanban kikötött, majd a Potomac fedélzetén sajtóértekezletet tartott. Ezen kijelentette, hogy ő és Churchill teljesen egyetért a háborus helyzet valamennyi kérdésében. Véleménye szerint az atlantióceáni értekezlet az Egyesült Államokat nem vitte közelebb a hadbalépéshez. Roosevelt több kérdésben kitérően nyilatkozott és nem tett célzást uj intézkedésének.

 

Kijelentette továbbá Roosevelt, hogy az Egyesült Államok hadseregének, haditengerészetének és légi erejének képviselői az angol hadsereg képviselőivel külön-külön és csoportosan megbeszéléseket folytattak.


Churchill és Roosevelt személyes tárgyalásai több mint egy napig tartottak. E megbeszélésekről az elnök kijelentette, hogy ezen a jelenre és a jövőre vonatkozó nézeteiket cserélték ki. Megbeszélték azt is, miként lehet felvenni a Szovjet kivánságait a fennálló programba A Szovjetunió nem az Anglia megsegitéséről szóló törvény alapján kap anyagot, hanem készpénzben fizet azért. Roosevelt nézete szerint, miután a Szovjet a telet még ki fogja birni, minden rendelkezésre álló anyagra a jövő nyári hadjáratban lesz szüksége.


Egy ujságiró kérdésére Roosevelt kijelentette, hogy Churchill nem jön Amerikába és neki sincs szándékában a közeljövőben Angliában látogatni.

 

Franciaországról és Japánról – mondotta Roosevelt – hétfőn reggel tárgyal Hull külügyminiszterrel.


Végezetül kijelentette Roosevelt, még februárban felmerült az az óhaj, hogy Churchillel találkozzék, de a találkozást a görögországi és a krétai hadjárat miatt el kellett halasztani. Roosevelt elnök és kisérete Rocklandból még szombaton este különvonaton Washingtonba utazott.


Sztalin elfogadta a moszkvai értekezlet tervét
New York, augusztus 17.
(Német Távirati Iroda.) Az Associated Press moszkvai jelentése szerint Sztalin fogadta Kremelben z Egyesült Államok és Nagy-Britannia nagykövetét. A nagykövetek Roosevelt és Churchil közös jegyzékét nyujtották át Sztalinnak. Stalin tájékoztatta mind a két nagykövetet arról, hogy kész megtenni a szükséges lépéseket a tervezett moszkvai értekezlet irányában. A fogadáson jelen volt Molotov szovjet külügyi népbiztos is.

 

Német lap a Rossevelt által felidézett veszedelemről
Berlin, augusztus 17.
(Német Távirati Iroda.)
Ha Roosevelt és Churchill azt várta - irja a Deutshe Diplomatisch-Politische Korrespondenz –, hogy a nyolc pontba foglalt uj tervezet boldogitó, reményteljes érzést kelt a világ népeiben, akkor már most keservesen csalódhatott várakozásaiban. A laptudósitó főleg arra mutat rá, hogy ,,északamerikai meggondoltabb körökben" milyen biráló hangon nyilatkoztak a közös nyilatkozatról és megjegyzi, hogy a mai helyzet közelebbi megvizsgálásánál különösen szembeötlő Roosvelt és hivei eddigi magatartásának számtalan ellentmondása.


Még nem felejtették el Roosevelt fogadkozását – irja a laptudósitó -, hogy távol akarja tartani nemzetét a háborutól, nem felejtették el korábbi állásfoglalását, hogy a kultúra és a vallás ádáz ellenség a bolsevizmussal szemben, amellyel most közösséget vállal. Torz hatást keltenek a mértékadó személyiségek által a legutóbbi napokig hangoztatott ,,aggályok" is, hogy az Egyesült Államokat külső veszedelem fenyegeti.

 

Valóban, aki azt veszitervbe, hogy eltávolitja a német birodalomból a nemzeti szocializmust és vezérét, aki arra merészkedik, hogy megint le akarja fegyverezni a német népet, mert szerinte csak a saját népe, Anglia és az orosz bolsevizmus méltó a fegyverviselés jogára, az könnyelmüen olyan veszélyeket idéz fel nemzete ellen, amelyek mértékét oly férfinak, mint Roosevelt, voltaképpen ismernie kellene.


Kezdeményezésének az egyetlen eredménye, hogy a német nép egy kihivás nélkül bekövetkezett támadás győzelmes elháritása után csak annál erősebben ragaszkodnék mindahhoz, ami a legbiztosabban kezeskedik nagyságáról és ugyanakkor az európai földrész biztonságáról.

 

A japán sajtó az angol-amerikai-szovjet egyezményről
Tokió, augusztus 17.
(Reuter) A Hoschi Simbun megjegyzésekkel kiséri a hadianyagelosztások ügyében létrejött angol-amerikai-szovjet egyezmény megkötéséről szóló hireket. Ha a japán- szovjet kapcsolatok rosszabbak lesznek, - irja a lap - ezért egyedül a Kremilre hárul a felelősség.

 

Rendkivűl sajnálatos hogy Moszkva a tengelyhatalmak ellenségeivel a hadianyag elosztása ügyében ezt a szerződést megkötötte, mert a Szovjet jól tudja, hogy az angol-amerikai politika akadályozza Japán erőfeszitését a Kinával folytatott ellenségeskedés kérdésének rendezésében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98