Dtum
Login with Facebookk
1941 | Augusztus

Titokzatos jelenségek a japán-szovjet viszony hátterében

Stockholm, augusztus 10.
A svéd lapok vasárnap reggel közölték azt a feltünő hirt, amely szerint Anglia és Amerika közös jegyzéket akar átnyujtani Tokióban. A jegyzék egyrészt azt hangoztatná, hogy a két hatalom hajlandó lenne megsegiteni Sziámot, ha azt indokolatlan támadás érné, másrészt pedig azt a meglepő jelentést tenné, hogy London és Washington nem nézné tétlenül a Szovjetunió Japán részéről történő megtámadását.


Ez az utóbbi kijelentés teljesen megokolatlannak látszik, miután Toyoda japán külügyminiszter két nappal ezelőtt adott nyilatkozatában azt hangsulyozta, hogy Tokió érvnybenlévőnek tartja Szovjettel nemrég kötött semlegességi szerződését és várakozó áláspontra helyezkedik Moszkvával szemben, figyelemmel kiséri, vajon a bolsevisták csatlakoznak-e a távolkeleti japánellenes angolszász-kinai bekeritő politikához.


Bár ez a nyilatkozat valószinűvé teszi, hogy Mandzsukuo és Mongolia, illetőleg Szibéria határán nem várható összecsapás (Tokio és Moszkva egyaránt határozattan megcáfolta a szovjet-japán határinsidensnek hirét), olyan kijelentések érkeztek, hogy
Japán 100.000 főnyi mandzsakuói haderejének létszámát 350.000 főre emelte fel. A szovjethatár mentén fekvő mandzsukói városok megerősitett erődök benyomását keltik.


A japán csapatösszevonásokat indokolja az a körülmény, hogy amerikai jelentések szerint páncélos harcikocsikkal és repülőgépepekkel megerősitett egymillió főnyi szovjet hadsereg állomásozik Szibériában.


A vasárnap reggel Stockholmba érkezett távolkeleti vonatkozásu táviratok közül aránylag igen kevés szól a sziámi feszültségről, de annál több a szovjet-mandzsukói határokon folyó csapatösszevonásokról.

Csatározások a szovjet-mandzsu határon
Zürich, augusztus 10.
A ,,Neue Zürcher Zeitung” Sanghájból keltezett feltünést keltő táviratot közöl: Ideérkezett katonai jeelntések megerősitik, hogy az elmult két héten a szovjet-mandzsuriai határon kisebb-nagyobb összeütközések történtek vörös és japán rohamcsapatok között. Komolyabb ütközetek a hét utolsó napjaiban zajlottak le. Harbinba számos japán sebesültet szállítottak.

 

A szovjet katonai parancsnokságok ujból régi módszerükkel élnek a határon: vörös rohamcsapatok három-négyszázas egységekben nyomulnak japán területre azzal a céllal, hogy japán foglyokat ejtsenek. E nyugtalanitó események következtében a japánok ujabb erősitéseket vontak össze.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Toyoda Teijirō Japán és távolkelet térképe
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98