Dtum
Login with Facebookk
1941 | December

Három millióba került eddig a Beszkártnak a ,,jobbra hajts”

A főváros közlekedési ügyosztályának kimutatása szerint a villamosvasuti bevétel a mult hónapban összesen 7,222.365 pengő volt, 1.685.232pengővel több, mint a mult év novemberében. Az Autobuszüzem 1 millió 273.986 pengőt vett be, a korlátozások miatt a bevétel 91.077 pengővel csökkent.

A jelentés beszámol a jobboldali közlekedéssel kapcsolatos munkákról és közli, hogy Budapest területén mintegy 650 figyelmeztető, irányító és korlátozó jelzőtáblát kellett áthelyezni. Az átszerelt tárgyak száma megközelíthette a másfélezret.


A Beszkárt az uj vágány összeköttetéseket a nyersanyag hiány miatt csak úgy tudta végrehajtani, hogy – anyagnyerés céljából- több kisebb forgalmu vonalszakaszán a közlekedést megszüntette, a vágányokat felszedette és más helyen használta fel.

A jobboldali közlekedéssel kapcsolatban átépítési munkák még most is folynak, eddig a Beszkárt és a HÉV mintegy 3 millió pengőt fordított a munkák elvégzésére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98