Dtum
Login with Facebookk
1941 | December

A BSE nyerte a vízipóló Magyar Kupát

Nagyszámú és előkelő közönség vette körül vasárnap este a Fedettuszoda medencéjét, hogy tanúja legyen részben a jó úszóeredményeknek, részben pedig a vérbeli kupa küzdelemnek - kupán vágásokkal tarkítva.

Az úszószámok igen jó eredményeket hoztak. A két bajnoki számot, a 300 m-es vegyesúszást Novák Ilonka, illetve Vörös Ferenc MUE nyerte, Novák Ilonka eredménye országos rekord. A jeles úszónő minden különösebb megerőltetés nélkül úszta rekordját. Mindhárom úszásnemben remekül úszott. Vörös ideje is nagyon jó.

A másik kiváló eredmény a 100 m gyorsúszásban Elemérié, (59.8), Hámori újabb jó szereplése (1:00.6) egyéni rekord. Hámori első klasszisú versenyző. Mellen Fábián 1:15.2-őt úszott. A vegyes úszásban nem indult.

A versenyen – minden ellenkező híresztelés ellenére – mégis megrendezte Wannie úszókapitány a Tátos-Vörös találkozót. 400-on Tátos fölényesen győzött a vegyesúszástól már kissé fáradtan mozgó Vörössel szemben.

Tátos utolsó 100 méterén látszott már a fáradtság, ami azonban érthető, mert nemrégen kezdte el a komoly munkát. Mindenesetre igen bíztató az eredménye a februári németországi versenyre. (4.58.6)

A vízipóló mérkőzésre inkább illene az a kifejezés - vízipóló küzdelem. A játékosok az első perctől az utolsóig majdnem mindannyian túl keményen játszottak, a végére azután a kemény játék tettlegességgé fajult. Jellemzésül szolgál, hogy a mérkőzés alatt percenként állította ki vitéz Halassy játékvezető párosan, vagy szólóban a „küzdő feleket”.

Nehéz volna eldönteni, hogy melyik csapat hibás a durvaságokért, azonban annyit mindenesetre el kell mondanunk, hogy ez a játékmodor a szakemberek által már olyan sokszor hangoztatott és kárhoztatott álló játék következménye.

A mérkőzés egyébként 3:3 döntetlennel végződött. Így a kupát a jobb gólaránnyal rendelkező BSE nyerte meg.

A BSE védelem gyengén, a MAC-é keményen, sőt durván játszott. A csatárok rengeteget hibáztak. A passzokkal is bajok voltak mindkét oldalon. A MAC okosabban, a BSE lendületesebben játszott.

Jók: Lemhényi, Brandy és Hazay BSE, illetve Eleméri MAC. Vitéz Halassy Olivér igyekezett a játékosokat kordában tartani, amit a kiállítások is igazolnak, azonban ez még nem sikerült ezúttal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jelenet a BSE kapuja előtt Vitéz Halassy Olivér a mérkőzés bírája Fábián finisel Vörös Ferenc gratulál Novák Ilonkának Tátos és Vörös a verseny után
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98