Dtum
Login with Facebookk
1941 | Február

Apróságok

A január második felében kitört influenzajárvány alapos pusztításokat végzett minden fronton! A minisztériumokban, a városházás, bankokban, iparvállalatoknál úgyszólván minden harmadik hivatalszoba üres, színházaink közül kettőben is elmaradt az előadás a primadonnák –Tőkés Anna és Mezey Mária – betegsége miatt, a lapok fél szerkesztőséggel dolgoznak. Szerencsére gyors lefolyású és gyakran lázmentes az 1941. évi influenza, elenyészően kevés vészes lefolyású vagy komplikált esetről hallunk, viszont az orvostársadalomban soha annyi náthalázas megbetegedés nem fordult elő, mint napjainkban. Ezzel szemben a szeszélyes időjárás okozta járvány a politikai világot nem érintette! Egyedül Bánffy Dániel báró földművelésügyi miniszter volt beteg 24 óráig, a többi miniszter és képviselő egészséges.

Az intézményeknél, melynek kiépítésén eltűnt idők nagyjai munkálkodtak, több igazgató boldog autótulajdonos és mondani sem kell, hogy a vezér is az. Megtörtént, hogy a vezér autója ugyanazon az utvonalon haladt lassabban, amelyen az egyik igazgatóé viszont gyorsabb ütemben igyekezett valahová és megelőzte a vezér kocsiját. A vezér haragra lobbant a,, szubordináció - sértés miatt, maga elé idézte az igazgatót és kereken kikérte egyszer s mindenkorra, hogy a jövőben autóját megelőzni merészkedjék. Ez történt az Urnak 1941-ik esztendejében, ezen mulatnak ma autótulajdonosok és gyalogjárók százai.

A legutóbbi napokban sokat emlegetett Bengházi, Kirenaika Tobruk mellett legalkalmasabb kikötője, az antik világban a görög kultura legvirágzóbb kolóniája volt. Itt pompázott a mitológiából ismert Heszperidák kertje. A VII. századig Heszperiának nevezték a mai Bengházit, amig előbb a perzsák, majd az arabok elfoglalták, kirabolták s a föld színével egyenlővé tették. A mai Bengházinak 45.000 lakosa van, 12.000 olasz, 4000 afrikai zsidó, a többi arab.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98