Dtum
Login with Facebookk
1941 | Február

Az amerikai képviselőház megszavazta az Anglia megsegitéséről szóló törvényjavaslatot

Washington, február 9.

Az amerikai képviselőház a lend and lease javaslatot 260:165 szóval véglegesen elfogadta.
A vita legvégén még két fontos módositó javaslatot vetettek fel. Az egyik arról szólt, hogy amerikai csapatokat a nyugati félgömb határain tul nem küldhetnek, a másik pedig megtiltotta volna, hogy amerikai kikötőkben hadviselő államok hadihajóit kijavithassák. Mind a két javaslatot a többség elutasitotta. A törvényjavaslat most már a szenátus elé kerül.

A képviselőházban az egész vita összesen 6 napot vett igénybe.

A köztársasági párti ellenzék vezetője a javaslat elfogadása után kijelentette, hogy az Anglia megsegitéséről szóló törvény nagy lépéssel viszi közelebb Amerikát a háboruban való részvételhez.

A törvényjavaslat valósággal korlátlan hatalmat ad az elnöknek.

Jogában áll mindennemű hadianyagot bármely olyan országnak eladni, bérbeadni kölcsön adni és átengedni, amely ország az elnök nézete szerint az Egyesült Államok védelme szempontjából fontos. Elrendelheti továbbá ilyen hadianyagok készitését idegen országok számára és korlátlan ellenőrzése alá vonhatja az Egyesült Államok teljes iparát.

Az elnök felhatalmazását 1946 julius 1-ig szavazták meg.

Az elnök köteles a törvény végrehajtásáról időnként a kongresszusnak jelentést tenni és mielőtt hadianyagátengedése felett határozna, tartozik az Egyesült Államok haditengerészete és szárazföldi hadserege vezérkari főnökével tárgyalni. Az elnök felhatalmazását a kongresszus bármikor felfüggesztheti.

Amerikai hadihajók nem kisérhetnek idegen szállitóhajókat,
ezzel szemben azonban szabad hajózniok a hadiövezetnek kijelölt vizeken. A külföldi hatalmaknak átengedett felszerelés nem haladhatja meg az amerikai véderő felszerelésére kiadott összeg tiz százalékát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98