Dtum
Login with Facebookk
1941 | Február

Antonescu szerint a legionizmus anarchiába fullkadt, ezentul lesujt az acélököl

Bukarest, február 2.

(Német Távirati Iroda) Antonescu tábornok sajtónyilatkozatot adott, amelyben többi között ezeket mondotta.

 

- Egy pillanatra levetettem tiszti egyenruhámat is és hogy kimuatassa együttérzésemet, felvettem a zöld inget. Hála fejében lehetetlen akcióval támadtak a kormányra, hiába volt a kormány nemzeti legionista kormány. Megostomoltak engem és fegyverrel akartak arra kényszeriteni, hogy mondjak le. Bár nem volta elkészülve a védelemre, mégis kijelentettem, hogy inkább a halált választom, semhogy lemondjak. A legionistákat csak az árulók biztathatták fel arra, hogy lőjjenek a hadseregbe. Vessétek ki szivetekből az áruló gondolatokat, mert Antonescu tábornok senkit sem csapott még be és a jövőben sem fog senkit megcsalni.


Az országot minden ellenséggel szemben meg fogom védeni. Aki mégegyszer államellenes akcióba fogna, arra lesujt az acélököl. A jövőben keményebb leszek. Csak az egység ellenségei hihetik, hogy Antoneseu tábornok letér a nemzeti eszmék utjáról és eltért attól az uj szellemtől, amelynek célja megalkotni az uj Délekelet-Európát.


Az uj román állam alapja a román elsőbbségi jog minden vonatkozásban és alapköve a nemzeti szocializmus lesz. Az uj Románia fegyelmezett, rendet tartó és alkotó állam lesz.

 

Uj állam, uj lélekkel - ez a jelszó és azt meg is valósitom. A lustaságot és a személyes érdekeket nem fogom tovább tűrni. Nem mindenki hivatott erre a munkára és főleg azok nem, akik kezüket vérrel szennyezték be, aki az állam vagyonát nem tisztességesen  kezelték és magukat más piszkos tevékenységgel szennyezték be. Az érett és idősebb legionisták maguk itéljék meg, hogy milyen utra tévedt a mozgalom.


A legionizmus anarchiába fulladt és golyókat zuditot a hadsregre. Értse meg mindenki, hogy köteelssége részt venni abban a harcban, amely a nemzetet örök jogának megvédésére épiti fel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98