Dtum
Login with Facebookk
1941 | November

A négy százalékkal kamatozó állami nyereménykölcsön: az utóbbi évek legjobb üzleti befektetése

100 millió pengős összegben bocsátja ki a kormány az Erdélyi Nyereménykölcsönt.
Az utóbbi esztendőkben alig mutatkozott alkalom olyan kedvező befektetésre, mint a most kibocsátásra kerülő Erdélyi Nyereménykölcsön papírjai. Első pillanatra világos, hogy a pénzügyi kormány valóban különleges előnyöket biztosít azoknak a számára, akik részt vesznek ennek a nyereménykölcsönnek a vásárlásában.

Hét ízben kerül kisorsolásra 1-1 millió pengős főnyeremény,
négy ízben 750.000 pengős főnyeremény, 14 ízben pedig 500 ezer pengős főnyeremény! Ezek a nyeremények messze meghaladják a máshol elnyerhető nyeremények összegét, nem is szólva arról, hogy minden egyéb hasonló papírral szemben az előnyök egész sorát kínálja az Erdélyi Nyereménykölcsön.

Elsősorban a bankok lehetővé tették a közönségnek,
hogy nagyobb arányokban vegyen részt a nyereménykötvények vásárlásában, ezért 400 pengő nyereménykötvény vásárlása esetén elegendő, ha a kötvények fele értékét fizetik ki, a másik felét 1943 december 31-ig lehet törleszteni negyedévi részletekben. Ennek az előlegkölcsönnek mindössze 5 százalék a kamata. 20 év alatt történik meg a Nyereménykölcsön kisorsolása, minden év januárjában és júniusában lesz a sorsolás. – Már januárban egy 750.000 pengős, két 50.000 pengős, tíz 10.000 pengős, 100 darab 1000 pengős és 875 darab 500 pengős nyereményt sorsolnak ki.

1941 november 24-től december 23-ig tart a nyereménykötvények vásárlási ideje.

A pénzintézeteken kívül elfogadnak jegyzéseket a postahivatalok, sőt a nagyobbforgalmú dohányárudák is, az OKH kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek. A kötvények névértéken kerülnek kibocsátásra. Aki Erdélyi Nyereménykölcsönt vásárol, az mindenekelőtt biztos lehet afelől, hogy a pénzét visszakapja, mégpedig biztos 4% kamattal megtetézve és nagy a valószínűsége annak, hogy komoly nyereményre is szert tehet.

Az esélyek igen jók.

Ennek igazolására elég egy számadat: 46,592.500 pengő névértékű nyeremény jut a 100 millió pengő kölcsönre és ez mindössze 25.779 darab kötvény között oszlik meg. A nyereménykötvények névértéke 200 pengő, de kibocsátásra kerülnek 100 pengő névértékű fél kötvények és 50 pengő névértékű negyed kötvények is. Pénzügyi szakemberek megítélése szerint az Erdélyi Nyereménykölcsönt oly sokan fogják vásárolni, hogy a 100 milliós keretet erősen meg fogja haladni a közönség érdeklődése.

De van még egy titka annak, hogy miért olyan jó üzlet a nyereménykölcsön vásárlása:
a bankok és pénzintézetek 60 millió pengő névértékű kötvényt vesznek át, de ezekből a kötvényekből azok a milliók, amelyek nem kerülnek a közösség tulajdonába, nem vesznek részt a nyereménysorsoláson és ezzel a nyerési kilátásokat növelik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98