Dtum
Login with Facebookk
1940 | Szeptember

Előtérben a tiszai határhidak és az erdélyi hidak ügye

Négy év mulva, 1944-ben átadják a forgalomnak az új óbudai hidat és ezzel új, nagyszerű korszak nyílik Budapest fejlődésében. A folyók partján fekvő városok fejlődése mindig felfelé, az adott esetben észak felé valósítható meg a legszerencsésebben és az új óbudai híd Budapestnek ezeket a vidékeit fogja erőteljesen bekapcsolni a milliós város tervszerű kiépítésébe.

A vasszerkezetek felszerelése most, az ősz folyamán kezdődik.
Az alapépítményi munkáknak szükségszerű eltolódása, mely úgyszólván valamennyi építkezésnél tapasztalható, nem befolyásolja a programszerű haladást. 1941 tavaszán fognak hozzá a budai ág mederpilléreinek az építéséhez. A Margitsziget meghosszabbítása befejeződött. A magas vízállás miatt még a burkolómunka egyrészét nem végezhették el, de előreláthatóan ezt is rövidesen lebonyolítják.

Még az ősz folyamán befejeződik a medvei dunahíd hatalmas alépítmény-munkája. A híd vasszerkezetét már készítik a megbízott gyárakban. Jövő évben hozzálátnak a vasszerkezet felszereléséhez és 1942-ben program szerint készen áll a Csallóköz legjelentősebb közlekedési alkotása. A medvei hídhoz Győrszabadi felől építenek utat, a balparti hídfőhöz vezető út már meg van.

A többi hídépítések sorában elkészült a pozsony-eperjesi kis dunahíd, át is adták a forgalomnak. Befejeződtek a polgári Tiszahíd alépítmény-munkái, hozzáfogtak a vasszerkezeti munkákhoz is. A Tiszántúl szempontjából rendkívül nagyfontosságú új hidat 1941-ben helyezik üzembe.

Miskolcon megépül a Vay-úti Sajóhíd: a régi keskeny, kőboltozatos hidat szép, modern vasbetonhíddal váltják fel. Itt kell megemlékeznünk a szolnoki vasúti felüljáróról, amelyet egy hete adtak át a forgalomnak. A technikailag is, stílusbelileg is újszerű, eredeti alkotást a Kormányzó Úr is megtekintette. A közeli hídépítési tervek között első helyen áll a bustyeházai Talabor híd építése.

Az egész ország területén serényen dolgoznak az árvízrongálta hidak kijavításán.
Sok helyen vendéghidakat keltett építeni. Ezeknél az ideiglenes fahidaknál gondoskodtak a megfelelő teherbírásról. A nagyszabású helyreállítási munka mindenütt erős tempóban halad előre a kereskedelemügyi minisztérium illetékes osztályának gondos, szakszerű irányításával. A külföldiek által is megcsodált, remekbekészült Horthy-hídról csak ennyit: megnyitása óta 150 százalékkal emelkedett a forgalma.

A jövő munkaprogramjának legfontosabb része természetesen a hazatérő erdélyi területek hídproblémáinak a megoldása.
Idetartozik az eddigi ú. n. határhidak helyreállítása is. A técsői Tiszahidat tudvalévően felrobbantották, az aknaszlatinai Tiszahídnak egyik pillérét elvitte a víz, a visói Tiszahídnak pedig csak az alépítménye készült el, az építkezés még a régi világháborúban abbamaradt. Ezeknek a hidaknak a kérdése is mielőbbi rendezésre vár.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tutaj a Tisza felső szakaszán Técső mellett A szolnoki vasúti felüljáró
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98