Dtum
Login with Facebookk
1941 | November

A német kormány hivatalos nyilatkozatában utasitja vissza Roosevelt vádjait

Berlin, november 2.
A Führer főhadiszállásáról jelentik a német Távirati Irodának.

 

A birodalmi kormány a következő nyilatkozatokat teszi közzé:
Az Egygesült Államok elnöke október 28-án mondott beszédében a következő állitásokat tette:
1. Az Egyesült Államok kormányának birtokába jutott egy titkos térkép, amelyet Németországban a birodalmi kormány készitett. Közép- és Dél-Amerikai térképéről van szó, ugyhogy azt a Führer ujjá akarja rendezni: ennek a térségnek tizennégy államból öt hűbéres államot akar alakitani és ezzel az egész dél-amerikai száraz földet uralma alá akarja hajtani. Az öt állam egyike állitólag Panama köztársaságot és a Panama-csatornát is magában foglalja.


2. Az amerikai kormány birtokában van egy másik okmány is, amelyet szintén a birodalmi kormány fogalmazott meg. Ez az okmány azt a tervet tartalmazza, amely szerint Németország győzelme után a világ minden vallását meg fogja semmisiteni. Egyaránt kiküszöbölik a katolikus, a protestáns, a mohamedán, a hindusztáni, a buddhista és a zsidó vallást, az egyházi javakat lefoglalják, eltiltják a keresztet és a vallásfelekezetek gyűjtőtáborral való büntetéssel elhallgattatják. Az egyházak helyébe nemzetközi nemzeti szocialista egyház lép, amelyben a nemzeti szocialista birodalmi kormány által küldött szónokok fognak működni. A biblia helyett a Mein Kampf szavait kényszeritik az emberiségre és mint Szentirás léptetik érvénybe a Führer könyvét; Krisztus keresztjét a horogkereszt a meztelen kard fogja felváltani és végül az Isten helyére a Führer lép.


3. A birodalmi kormány ezzel szemben a következőket állapitja meg: Nincs sem a birodalmi kormány által szerkesztet térkép, Közép- és Dél-Amerika felosztásáról, sem pedig ugyancsak a birodalmi kormány által megfogalmazott okmány a vallásfelekezetek megszüntetéséről. Mind a két esetben a legdurvább hamisitásról van szó.

A Dél-Amerikának Németország által való meghóditásáról, a vallásfelekezetek és egyházak megszüntetésről és nemzeti szocialista egyházzal való helyettesitéséről szóló állitások annyira ostobák és képtelenek, hogy feleslegessé teszik a birodalmi kormány számára a velük való foglalkozást. Ezt a birodalmi kormánydiplomáciai uton közölte valamennyi semleges kormánnyal, köztük a közép- és dél-amerikai államok kormányaival is.


Az Egyesült Államok elnöke október 28-i beszédében kijelentette, hogy német tengeri erők szeptember 4-én, majd pedig október 17-én megtámadtak egy-egy amerikai rombolót. Az Egyesült Államok kormánnyal akarta kerülni a lövöldözést. Azonban a lövöldözés mégis megkezdődött és a történelem megállapitotta, ki adta le az első lövést. Amerikát megtámadták.


Ezzel szemben német tengerallatjáró-parancsnokok jelentéseiből és amerikai tengerészeti hatóságok hivatalos nyilatkozataiból a következő tényállás derül ki: A szeptember 4-i esetben a Greer az október 17-iben pedig a Kearny amerikai rombolóról van szó. A Greer angol tengeri erőkkel szorosan együttműködve, órák hosszat üldözött egy német tenegralattjárót. Az üldözés során a víz alatt tartózkodó német tengeralattjárót vizibombákkal támadták meg. Csak miután ez a támadás megtörtént, használta a német tengeralattjáró fegyvereit. A romboló még órák hosszat folytatta az üldőzést.

 

A Kearny romboló egy hajókaraván védelmében haladt, amikor felfogta az Atlanti-óceán egy másik helyén tartozkodó másik hajókaraván segélyjeleit, amely német tengeri erőkkel állott harcban. A Kearny erre megváltoztatta irányát, a csata helyére sietett és vizibombákkal megtámadott egy német tengeralattjárót. Maga Knox haditengerészeti miniszter erősítette meg, hogy a Kearny vizibombákat dobott le és hogy ,,csak valamivel később” löttek ki rá három torpedót, amelyek közül az egyikkel is találta.


A birodalmi kormány tehát megállapitja, hogy
1. Roosevelt állitása, hogy német tengeri erők megtámadtak amerikai rombolókat, Németország tehát megtámadta Amerikát, nem felel meg a tényeknek és az amerikai tengerészeti hatóságok közleményei is megcáfolják:
2. éppen ellenkezőleg, a két amerikai romboló támadott meg német tengeralattjárókat és igy Amerikai támadta meg Németországot, amit az amerikai tengerészeti hatóságok épp igy állapitanak meg.

Berlin kommentár a hivatalos nyilatkozatban
Berlin politikai köröknek a két hivatalos német közleményre vonatkozó véleményekben ezekben foglalható össze: Ezzel leleplezték Roosevelt céljait és meghiusultak mindazok a kisérletei, amelyekkel a birodalmat provokálni akarta. Az Egyesült Államok fiai most már Roosevelt magánérdekeiért halnak meg, amelyek nem az Egyesült Államok népének érdekei.

 

Bárhogyan is történjék, Roosevelt a bolsevizmus elleni diadalmeneten jottányit sem fog változtatni. Még abban a helyzetben sincs, hogy feltartóztathatja Anglia pusztulást, hanem csak feláldozza Amerikai fiait a wallstreeti és londoni zsidók nagykapitalista érdekeiért.


A német birodalmi kormány szólott. Megállapitásai megcáfolhatatlanok. Roosevelt fölött elhangzott az ítélet. Roosevelt harca háboruért, amelynek rendezői az elnök és zsidai, ezzel véget ért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98