Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

A textilgyárak termelésének 60%-át a nagykereskedelem, 40%-át a kiskereskedelem kapja a jövőben

Megváltoztatják a rendszert, amellyel ma történik a textil nagy- és kiskereskedők áruval való ellátása.
A közönség ellátása érdekében a textilkereskedelem áruszükségletét viszonylag folyamatossá és biztonságossá kívánják tenni. A megoldás az, hogy a gyárak textiltermelésének 60%-át kapják a jövőben a kijelölt textilnagykereskedők, 40%-át pedig a kiskereskedők.

A gyárak, mint ismeretes, a multban is tartottak fenn bizonyos kapcsolatokat
a kiskereskedelemmel, központi eladási irodájuk révén. Vannak kiskereskedők, akik már a multban is közvetlen összeköttetésben álltak az egyes gyárakkal. Ezek a kereskedők a jövőben is közvetlenül a gyárak részéről részesülnek anyagellátásban.

Valamennyi textilszakmai kategória számára megállapítanak minimális kontingenst,
de bizonyos mennyiségeket a gyár szabad dispoziciójára hagynak. Az így szétosztott áruról is nyilvántartást kell vezetni, ebben a vonatkozásban is be kell tartani a keresztény – nemkeresztény arányszámot, az elosztás tehát az egész vonalon ellenőrizhető lesz.

A m. kir. Kereskedelmi Hivatalban most alakítják meg az osztályt,
amelynek főleg az lesz a feladata, hogy a hatvan-negyvenszázalékos beosztást és a többi korlátozást ellenőrizze. Az osztálynak azonban nemcsak a textiláruk, hanem a többi jegyhez vagy engedélyhez kötött áruk kereskedelmi forgalmát is szigorú ellenőrzés alá kell vonnia.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Halottak bálványai Halottak bálványai
Indiában, a bálványok országában, szokás volt régente, hogy a...
Gaál Gaszton Kisvárdán Gaál Gaszton Kisvárdán
Gaal Gasztont sokezerfőnyi tömeg fogadta az állomáson. Lovasbandérium...
A központi hatalmak ujabb térnyerése nyugaton A központi hatalmak ujabb térnyerése nyugaton
Ludendorff vasárnapi jelentése a német seregek ujabb nagyjelentőségü...
Gabányi Árpád - egy pálya vége Gabányi Árpád - egy pálya vége
Mikor a szinész, harmincz-negyven évi szolgálat után nyugalomba...
Tánc, szinészet, szinpad
Van-e valamely mélyebb oka a mozgásművészet mind általánosabbá váló...
Birkózás egy veszedelmes bénító betegséggel 1. Birkózás egy veszedelmes bénító betegséggel 1.
Hátborzongató, exótikus történetekben szoktunk olvasni hindu...
A „Magyar Uszó Egyesület” IV-ik nemzetközi uszóversenye A „Magyar Uszó Egyesület” IV-ik nemzetközi...
Előkelő és nagyszámu közönség előtt folyt le a M.U.E. jól sikerült...
A dohány A dohány
A dohány történetéből tudjuk, hogy a növényi eredetű füst élvezete...
Kosztolányi Dezső: Vers - Csáth Gézának - Kosztolányi Dezső: Vers - Csáth Gézának -
Te sohase-jövő és sohase-beszélő, Várlak ma is, halott, e hosszú...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98