Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

Német lap a háboru második évfordulójáról

Berlin, augusztus 31.
(NST) A Deutsche Allgemeine Zeitung hosszabb visszapillantásban foglalkozik az ezekben a napokban második évfordulójához érkező háboruval és mindenekelőtt Anglia szerepét tárgyalja, továbbá azokat az okokat, amelyek az 1939 szeptember 3-án bekövetkezett hadüzenetet kirobbantották.

 

Alig emlékszünk már az előzményre – irja a lap – Danzigért és a folyosóért indult meg a harc. Anglia szabotálta a német béketőrekvéseket. Azon a két év előtti őszi vasárnapon némelyek azt remélték, hogy Anglia megelégszik egy katonai alibi teremtésével Lengyelország felé. Mivel azonban Anglia szemében semmi sem volt közömbösebb, mint a lengyel ügy, mivel Anglia a háborut a német nép ellen irányuló pusztitó hadjáratnak szánta, a háboru kitörésének órájában Winston Churchill lett az admirális első lordja s ezzel bizonyossá vált, hogy a háboru Németország vezetői, Németország szociális eredményei és általában a német nép léte ellen irányul.

 

Eben a pillanatban világossá vált, hogy ez a háboru Anglia háboruja, a világháboru folytatása ugyanazon célkitüzésekkel. Az angol háborus célokat jól megvilágitja Churchill nyilatkozata mely szerint az angolul beszélő népek igényt tartanak az összes földrészek kormányzására.

 

Befejezésül a Deutsche Allgemeine Zeitung cikke a következőket mondja: ,,Mi németek mindenesetre tudatában vagyunk annak, még pedig az atlanióceáni nyilatkozat óta még jobban, mint valaha, hogy ez a háboru csak a mi győzelmünkkel végződhet, mert ezért a győzelemért népünk legjobbjai hoztak életáldozatot”.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az első számú ellenség Churchill A győzelem legfőbb biztosítéka
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98