Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

A BBTE nyerte meg a tenisz csapatbajnokságot

A tenisz csapatbajnokságot a BBTE csapata nyerte meg. A budaiak 3:3-ra végeztek a favorit MAC-cal. A veterán vitéz Bánó legyőzte Petőt s ezzel döntetlenné tette a mérkőzést. A BBTE ezzel már bajnok lett, mert jobb volt a „gólaránya”.

A MAC ezután már engedett az iramból, aminek következtében a következő fordulóban a MAFC-cal is 3: 3-at csinált s így végeredményben 1 pont előnnyel lett bajnokká a BBTE.

A BBTE-ben Asbóth remekelt, a párosban is igen jól játszott Mayer dr.-ral, de vitéz Bánó is kitette szívét a pályára a Pető elleni sorsdöntő csatában. A MAC-ban Gábory megbízhatóan, Romhányi és Pető szeszélyesen, Dallos pedig jól játszott.

Váratlanul erősnek bizonyult a műegyetemi gárda. A MAC elleni pontrablás nagy fegyvertény volt! A BSE megszerezte az oly szükséges két pontot, az UTE pedig a lábadozó Szigeti Ottóval és a többiek gyenge játékával váratlanul kiesett az első osztályból.

Ki kell emelnünk még a lelkes BBTE-közönséget, amely mindvégig hangosan - de sportszerűen - biztatta csapatát a győzelemre. A MAC-ban nem mennek jól a dolgok. Kardvívásban a HTVK, vízilabdában az UTE, most pedig teniszben a BBTE hódította el előlük a bajnokságot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A BBTE bajnokcsapata - Tornyai, vitéz Bánó, dr. Mayer, dr. Besztercey-Jacoby Roland, Asbóth Kis A 2-ik helyezett MAC csapata - Dallos I., Dallos II., Gábory, Romhányi A 3-ik helyezett MAFC csapata - Macskási, Csink, Simon, dr. Ferenczy A 4-ik BSE - Szentpéteri, Frigyesi, Hacker, Mattiasits, Kanta Az I. osztályból váratlanul kiesett UTE - Homolya, Katona, Szigeti, Gőcze, Párvy Asbóth volt a budai csapat oszlopa Vitéz Bánó Pető elleni győzelmével megnyerte a csapatbajnokságot a BBTE-nek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98