Örvendetes, hogy a karácsonyi könyvpiacra zúdult tömérdek magyar könyv között művészettörténeti munkák is megjelentek. Néhány díszes és drága is, ami nem annyira kiadóink bőkezűségét, vagy vállalkozókedvét bizonyítja, mint inkább azt, hogy közönségünk egy rétege ma már szívesen áldoz ilyen művekre is. S ha láttukra az egykori szűk esztendőkre gondolunk, aligha fogjuk mai képzőművészeti irodalmunkat szegényesnek nevezni, amint azt egy kitűnő irodalmi kritikusunk nemrégiben tette, különösen, ha számbavesszük egyik-másik munka kétségtelen értékességét.

Kezdjük el az ismertetést Petrovics Elek Rippl-Rónai kötetével, melyet az Athenseum ugyanolyan díszes kiállításban adott ki, mint a Vaszary Jánosról szólót. Petrovics ezzel a művével nagy tartozást rótt le, hiszen egy teljesen elhibázott doktori értekezésen kívül nem volt egyéb összefoglalásunk erről a kimagasló festőnkről; aki nehezen jutott elismeréshez. Kifejezésmódjának átalakulásai és ezek értékelése hivatott magyarázóra, megfejtőre vártak, aki egyenlegében megtalálja a kapcsolatot első párizsi korának művei és a Magyarországon készültek között.

Mert hiszen, ha egymás mellé helyezzük az 1889-ben készült Párizsi nő-t és a művész színtarka korának valamelyik termékét, például a Szürke-szoba, vörös terítővel-t, alighanem érezni fogjuk, hogy ilyen megfejtésre ugyancsak szükség volt. De éppen úgy érdeklődő válogatásra is, mert meglehetős különbségek vannak Rippl művei, sőt egyes korszakai között is. Legnagyobb közönségsikereit kései korának pasztelljeivel aratta, ezeket viszont némely írónk igen kevésre becsülte. Vitás volt úgynevezett dekoratív koránok értékessége is, sőt minden egyes korszakában akadtak oly részletkérdések, amelyek arra vártak, hogy az idő távlatából szemlélve igazságos választ nyerjenek.

Petrovics mesteri módon oldotta meg feladatát. Rippl művészetének elemzésében olyan megállapításhoz jutott, amelyeket bízvást véglegeseknek tekinthetjük. Kiemeli első párizsi korának nagyszerű eredményeit, megérteti és méltányolja művészetének kiszínesedését és megtalálja a nagy értékeket kései modorának alkotásai között is. De ami ennél talán még fontosabb: rávezet arra, hogy az átalakulások egy lelkiségből fakadtak. Ennek elemzéséhez felhasználja néhai barátjának emberi vonatkozásait is, nemcsak művészetéről nyújt kitűnő jellemzést, hanem életéről, megjelenéséről és egyéb emberi tulajdonságairól is.

Petrovics Elek azonban nemcsak a hozzáértés és jellemzés művésze, hanem a gondolatközlésé is. Akárcsak Lyka Károly; vagy Réti István, ő is mestere annak, hogy mélyenjáró gondolatokat és megfigyeléseket nemcsak kristályos világossággal, hanem szépen is mondjon el. Ezt a szépségét a tárgy érdekességével tartózkodva és megfontoltan egyesíti: Rippl-Rónai tanulmánya a legélvezetesebb magyar képzőművészeti írások közé tartozik.