Dtum
Login with Facebookk
1936 | Augusztus

Képzőművészeti szemle

A nyárral lezárult képzőművészeti év igen gazdag volt eseményekben. Kiállítás kiállításra torlódott, volt olyan szombat, hogy egyszerre négy helyre is ellátogathatott a sajtónapra hivatalos kritikus. Ezt a nagy elevenséget legnagyobbrészt annak köszönhettük, hogy közönségünk érdeklődése a képzőművészeti események iránt állandóan növekszik.

 

Akármennyire panaszkodnak is általában festőink és szobrászaink gazdasági helyzetük leromlása miatt, ez a válság nem akkora, hogy legjava művészeink boldogulásának útját állaná. Súlyosan inkább csak a harmadsorban és még hátrább állókra nehezedik. Ezek kétségtelenül nagy bajokkal küzdenek. De ez a helyzet némi szelekcióra vezet, ami egyáltalában nem árt a képzőművészet színvonalának.

Az elmult év legjelentősebb kiállításait a Fraenkelszalón rendezte. Itt kerültek bemutatásra Bernáth Aurél, Berény Róbert, Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos és Czóbel Béla művei kollektív kiállítások keretében. Tehát ama művészeinké, akik a mai alkotó magyar művészet legélén állanak. Egymástól élesen elkülönülő egyéniségek, de mégis közel állanak egymáshoz: a viziós irányban kialakuló mai festészetünk művelői.

Vezetőszerepük ma már kétségtelen. A fényes multú magyar naturalista és impresszionista korra velük igen érdemes és fölötte tehetséges gárda következett, amely minden tekintetben ismét európai színvonalon tartja festészetünket. Ez legszembeszökőbben akkor jelentkezett, midőn a Műcsarnokban az olaszok kiállítását szemlélhettük. Akármilyen parancsolólag írták is elő némelyek, hogy itt van az alkalom a tanulásra, az elfogulatlan mérlegelő csak azt állapíthatta meg, hogy a mi mai művészetünk sokkal különb, mint a mai olasz.

Éppen ezért fölötte sajnálatos, hogy ismét elmult egy év és ismét majdnem semmi sem történt, hogy mai képzőművészetünket végre méltó módon mutassuk be külföldön. Mert az a kis kiállítás, melyet a Fraenkelszalón Bécsben a köréje sereglők műveiből rendezett, akármilyen nagy erkölcsi sikert ért is el, egyáltalában nem volt egyéb szerény próbálkozásnál. Anyaga elsőrangú volt, de méretei csekélyek.

 

Ez a tárlat, melyet a bécsi magyar követ nem tartott magához annyira méltónak, hogy megnyitásán megjelenjék, csak afféle ballon d'essai volt, nem pedig igazi megoldás, melyet nem is Bécsben, hanem Párisban, Londonban kell megkísérelni. A bécsi magyar követnek elmaradása azonban kigyógyíthatta optimistáinkat abból a hitből, hogy mai legjava művészetünk elismerésében és külföldi expanziójában a hivatalos Magyarország is részt fog venni.

Ez talán jobban is van így, mintha az úgynevezett "művészbéke" jegyében - mert hiszen mint legnagyobb vívmány legfeljebb csak ennyi volna elérhető - hivatalos magyar képzőművészeti kiállításokat rendeznének nyugaton. Ezek bizonyára éppen olyan összetételűek volnának, mint a Műcsarnok 75 éves jubileumi kiállítása, tehát az akadémikus epigonművészet és az ipari festés túlnyomó részben szerepelne benne, úgy hogy odakint inkább szánakozást, mint sikert arathatnánk.


Sajnos, az elmúlt év sem hozott magával meglepő erővel jelentkező fiatal festői tehetségeket. A fiatalság az előbb elsorolt csoport erős hatása alatt áll, ami még nem volna baj, mert tradiciók kialakulása mindaddig örvendetes, amíg a fiatalságnak önmagából is van bőven hozzáadni valója ahhoz, amit tudatosan vagy öntudatlanul utánoz. Ami pedig mélyreható irányváltozások kérdését illeti: az államilag is erősen támogatott neoklasszicizáló festői mozgalom eddig még meddőnek bizonyult. Egyáltalában, ami kiemelkedőbb képzőművészeti tehetség mutatkozik, az mind a szobrászat terén jelentkezik.

Az élők művészete mellett jelentékeny szerep jutott a mult nagyjainak is. A külföldiekére a Szépművészeti Múzeum nagyszerű kiállítása utalt, mely a francia grafikusokat ismertette. Magyar szempontból még jelentősebb volt a Magyar mesterművek kiállítása, melyet Petrovics Elek rendezett a Nemzeti Szalónban, meghalt magyar mesterek műveiből és magángyüjtemények anyagából.

 

Ez a remek tárlat Munkácsy Mihály, Paál László, Szinyei-Merse Pál, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József műveivel nagyszerű képet adott XIX. századbeli és századforduló körüli művészetünk valóban európai színvonaláról. Kitűnő összeállításában körülbelül a fele volt annak a kiállításnak, amelyet egész újabbkori festészetünk bemutatása végett a külföldre ki kellene vinnünk.

De ha a kiváló magyar halott képzőművészeket említettük, nem szabad megfeledkeznünk Mattyasovszky-Zsolnay László kollekciójáról sem, amely az Ernst-múzeumban nagy hatással figyelmeztetett e művészünknek jelentőségére.


*

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum újjárendezett régi része. A régi olasz festményeket még teljesen Petrovics Elek rendezte el. A többi anyag összeállítása az általa lefektetett elvek alapján, de már nem az ő végleges irányításával jött létre. Megállapíthatjuk, hogy az ő munkája magasan felette áll annak a résznek, melyet véglegesen már nem simíthatott ki.

Most pedig, ha már a legutóbb megnyílt másodemeleti termek munkája nem szerepelt a helyéből idő előtt távozott Petrovics neve alatt, említsünk fel néhány adatot, hogy húsz évi igazgatói működése idején miféle kincsekkel gazdagodott a Szépművészeti Múzeum e része.

Ha végigjárjuk újonnan rendezett termeit, lépten-nyomon szemünkbe ötlenek szerzeményei. A régi olasz részben Gaudenzio Ferrari, Ghirlandajo, Lorenzo Costa, Palma Vecchio, Romanino, Domenico Tiepolo, Pittoni, Magnasco, Marco Marziale, Piazza da Lodi, Langhetti, Bazzani, Tintoretto szebbnél-szebb festményei. A holland rész Isenbrant, Pieter de Hooch, Eeckhaut, Moyaert, Heems Kerck, Pieter Lastmann, Geertgen, Colijn de Coters, Cornelis van Harlem, Jan Lys, Nicolas Maes, a flamand rész Van Dyck, Rubens, Hans Memling, Verhaegen műveivel gazdagodott.

 

A német anyag Altdorfer két művével, Jörg Bren festményével, az osztrák gyüjtemény két Maulbertsch-sel, Kremser Schmidt két képével, Dorffmeister és Altomonte alkotásaival, a spanyol anyag Greco, Tristan, Velasquez iskolája (Carreno?) képeivel egészült ki.

A régi magyar művészeti gyüjtemény Petrovics igazgatása alatt Mányoky Ádámnak négy művével, egy Bogdány Jakab festménnyel. Stock Márton két festményével és négy névtelen kiváló ábrázolással egészült ki.

A régi plasztika terén Petrovics szerezte az összes régi német faszobrokat, kiegészítette a magyar faszobrok gyüjteményét, vásárolt egy Luca della Robbiát, egy Sansovinot, megszerezte a Back-féle letétet, a bécsi osztozkodásban pedig sikerült neki Mátyás és Beatrice híres reliefjeit a múzeum számára biztosítani.

Ez a futólagos és csak kivonatos felsorolás is jól mutatja, hogy ellentétben az őt megelőző múzeumi szokással, Petrovics mindig az elérhető legjobb minőség szerzésére törekedett, apró és csak színleg hézagpótló művek helyett inkább kevesebbet, de csak jót vásárolt.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98