Dtum
Login with Facebookk
1942 | Január

2000 méter magasan fut a transiráni vasút

A transiráni vasútvonal állandóan szerepel a hivatalos jelentésekben.
A szembenálló háborús felek nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek az érdekes multú vasútnak, amely ilyenformán számot tarthat a közönség érdeklődésére.

1924-ben Reza Sah Pahlevi megkoronázása után tervbevette, hogy országa modernizálása érdekében vasútvonalakat fog építeni.
Ebbe a tervébe természetesen beleszóltak az angol és orosz érdekeket képviselő tanácsadói. Igy történt, hogy 1926-ban Reza Sah elhatárpzta, hogy a Perzsa golfot összeköti a Kaspi-tenger partján épült és róla elnevezett Pahlevi kikötővárossal. Az erős orosz politikai nyomás azonban e tervének megváltoztatására kényszerítette Reza Sahot: a megépítendő vasútvonal iránya nem Pahlevi kikötője lett, hanem az orosz határtól 30 km-re fekvő Kaspi-tenger partján épült Bender Sah (Sah kikötője).

A terv kivitelével még 1927-ben a newyorki Ulen and Co. céget bízta meg a perzsa állam.
Azonban 1928-ban, mint konkurrensek megjelentek a német vasútépítő cégek (Julius Berger, Holzmann, Siemens Bau-Union) és szindikátust alapítottak. A megépítendő vasútvonalat a Sah két részre osztotta: a déli részt az amerikai Ulen-cég, az északi részt pedig a német szindikátus kapta meg. A külső politikai nyomások 1930 tavaszán először az Ulen and Co. céget kényszerítették távozásra, majd ugyanez év őszén a német szindikátus is kénytelen volt a megkezdett vonalépítést abbahagyni és visszavonulni.

1930-31-ben orosz mérnökök segítségével kísérelték meg a perzsák
a monumentális vasútépítés folytatását, azonban az örökös szerencsétlenségek ezt lehetetlenné tették. Okulva ezen, a sah a Kampsux (Kampmann és Suxild) dán vasútépítő táraságnak adta meg a jogot, hogy a vasútépítést befejezze. Az építkezés egészen 1938-ig tartott. Számtalan baleset, földrengés és árvízkatasztrófa hátráltatta; mindamellett az első vonat már 1938 őszén megérkezett a Kaspi-tenger partján épült Bender Sah-ból Teherán- Ghom-Burdjird-Dizful-Ahwaz érintésével a Perzsa-öböl partján épült Bender Sahpour-ba (Trónörökös kikötőjébe).

A vonal a Perzsa golf legészakibb pontján épült Bender Sahpour kikötőjéből indul ki.
A kikötő a legmodernebb felszereléssel bír, ennek ellenére egyelőre csak két hajó kezdheti meg kirakodását a tároló vasúti kocsikba. A vasúti vonal Bendr Sahpour-ból kiindulva Ahwazon át sivatagon halad keresztül egészen Dizfulig (250 km).

A téli esős időben állandó áradások veszélyeztetik; sokszor hetekre megbénítják a forgalmat.
A kis patakok a hegyekből alázúduló hatalmas vízmennyiségtől megduzzadnak és part híján valóságos tengerré változtatják a sivatagot. Dizfultól a vonal Burdjirdig (320 km) 2000 méter magasságig emelkedik 56 alagút, számos szerpentin és megszámlálhatatlan viadukt segítségével. Burdjirtól Ghom városán keresztül lefelé halad Teheránig (1146 méter magasságban a tenger szintje fölött; a szakasz hossza 933 km). Teherán a legkorszerűbb pályaudvarral rendelkezik, megfelelő tárházakkal és felszereléssel. Teherántól a vonal lassan lejt és a Keviri sivatagon vezet keresztül, ahol az állandó homokfuvások naponta kisebb dombokat emelnek a pályatest fölé, úgyhogy a forgalom e szakaszon is állandó nehézségekkel küzd. Sahi városáig 1280 km az út, Sahitól a Kaspi-tenger partján át éri el Bender sah kikötőjét (1401 km, 14 méter a tenger szintje alatt), amely az orosz határtól 30 km-re fekszik. A kikötő egy fahídból áll, amely 2 km mélyen nyúlik be a Kaspi-tengerbe; a part lassú lejtésű és így a hajók csak 2 km távolságban köthetnek ki. Ugyancsak két hajó ki- vagy berakodása végezhető egyidejűleg.

A vasút építése a legmodernebb,
azonban a nehéz hegyipálya 28 ezrelék emelkedéssel, illetve lejtéssel a legelővigyázatosabb vezetést igényli és csak 50 km-es óránkénti sebességet tesz lehetővé. A kanyarok pl. helyszűke miatt csak 20 rádiusúak, ez sok helyen csökkentett sebességet igényel.

A vasút lokomotiv-, illetőleg kocsiparkja ma:
109 lokomotiv, 1900 teherkocsi (10 tonnás) és 36 személykocsi, felerészben Pullmann-rendszerű. Ezek 90%-a német, 10%-a svéd gyártmányú. Pótlásul az orosz vasút nem jöhet számításba, mert az orosz vasút 1.52 m, a perzsa vasút pedig 1.43 m-es normál nyomtávú. India ugyancsak nem segíthet, mert az indiai vasutak nyomtáva csak 1 méter. Marad tehát Amerika; azonban San-Francisco, vagy más nyugatamerikai kikötő és Bender Sahpour 40 nap tengeri út.

Meg kell emlékezni még a jelenleg épülő szárnyvonalakról;
ezek segítenének a helyzeten a Tebrizen át Tiflisszel való közvetlen összeköttetés megteremtésével, bár a nyomtávdifferencia így is átrakodást igényel. Ennek kiépítése azonban Teherán-Kazwin-Hamadán-Zendachanon keresztül még erőltetett munkával is legalább egy évet venne igénybe, a terep nehézségei és a nagy távolság miatt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98