Dtum
Login with Facebookk
1942 | Július

Igazi kupacsapat a Ferencváros!

„Jó bornak nem kell cégér” - tartja a közmondás és ez az igazság alighanem az izgalmasnak ígérkező labdarúgó tornákra is vonatkozik, mint arról a Magyar Kupa idei befejező négyes mérkőzésén meggyőződhettünk.

A végre már teljesen rendbe hozott, sőt részben újjáépített MOVE-pálya ugyanis a kettős ünnepen igazi „békebeli” emléket idézett fel: a mindkét nap zsúfolásig megtelt villamosok összesen mintegy 40.000 nézőt szállítottak ki a négy izgalmas összecsapást hozó középdöntő és döntő mérkőzésekre.

A Magyar Kupa, amely elsősorban a kényszerűen elmaradt nemzetközi találkozót hivatott pótolni, szemmel láthatólag teljes mértekben felkeltette élcsapataink becsvágyát és különösen a Ferencváros és az Újpest fogadkozott, hogy itt mutatják meg a vezető szerepre való érdemességüket.

A közönség örömmel kapcsolódott bele a már komoly vonzóerőt jelentő Magyar Kupa küzdelmeibe szíve mélyén majd mindenki a két régi vetélytársat várta a döntőbe. A futball azonban azért futball, hogy ne csak a bajnokságban, hanem a Magyar Kupában sem fukarkodjék a meglepetéssel.

Az első napon mindjárt az Újpest és a DiMÁVAG találkozása meghozta a sokak számára kiábrándulást jelentő meglepetést: a lila-fehérek kiestek a döntő küzdelmekből. Akik ismerik a diósgyőri együttest, kitűnő játékosait és különösen a nagycsapatok elleni becsvágyát még a szokatlanul nagy, 6:3-as győzelmen sem lepődhetnek meg.

A mérkőzés eredményének alakulása azonban mégis meghazudtolta a várakozásokat, hiszen az első félidő vége felé kialakuló jelentős újpesti fölény tartósnak ígérkezett és az egygólos vezetés elégnek látszott a második félidő biztosítására.

A DiMÁVAG a tőle megszokott nagy lendülettel kezdte a játékot, de kissé elnagyolta támadásait, védelme pedig tartós biztonság után néhányszor érthetetlenül kihagyott, ezt pedig olyan játékos, mint Zsengellér három gól erejéig is ki tudta használni.

A diósgyőri támadások lanyhulásával végződő első félidő után lehetetlen lett volna megítélni, hogy a hátralevő 45 perc alatt az ellenfél lehengerléséig tudnak-e fokozni a vidékiek, vagy pedig az Újpest kibontakozik-e legalább annyira, hogy alkalmi támadásokon kívül saját elgondolásait is végrehajthassa.

Mint a sokáig bizonytalan kimenetelű mérkőzéseknél általában, itt a második félidő közepe táján született meg a döntés, a két ragyogóan játszó szélső, Füzér és Turbéki szárnyalása szinte elsöpörte a kapkodó újpesti védelmet, amely a balszélső két gólja után szinte teljesen eltűnt a pályáról.

A közönség, amelyet szinte mámorossá lelkesített fel a diósgyőri csapatnak sokszor a szó legjobb értelemben futballt nyújtó játéka, önfeledten biztatta a vidéki fiúkat, akik szinte kivétel nélkül tudásuk és lelkesedésük legjavát nyújtották; megmentették a Magyar Kupában is a vidék becsületét. A Ferencváros nagy „mumusa”, az Újpest gyászosan szerepelt ezen a mérkőzésen, csatársora – Zsengellér kivételével – meg sem közelítette a diósgyőri ötösfogatot.

A Ferencváros szurkolótábora, amelyet az egekbe emelt az Újpest nagy veresége azt remélte, hogy a zöld-fehérek köszörülik ki a fővárosi labdarúgáson esett csorbát és akkor, amikor a keserves és valóban igazságtalan 2:1-es győzelemmel kellett megelégedniük, ők sem tagadhatták le, hogy ezt a mérkőzést a Ferencváros legszerencsésebb győzelmei közé fogják iktatni.

Álmosan, tehetetlenül mozogtak a zöld-fehérek, ellenfelük pedig annyi lendülettel, kedvvel és akarással rohamozott, hogy csatársoruk tragikus tehetetlensége már nem is bosszantó, hanem fájdalmas volt.

Minden várakozás, az eredmények a játék képe szerint alakuló minden igazságossága csődöt mondott ezen a balszerencsés, szánni való csatársoron, de vajon nem-e a nagyszerű salgótarjáni védelmet kell jobban sajnálnunk, amely minden hősi erőfeszítése ellenére tehetetlenül nézhette, hogyan csúszik ki a csapat kezéből a megérdemelt győzelem.

A középdöntő két mérkőzése után kialakul az általános vélemény: ha a csapatok formája másnapra is változatlan marad, a kupagyőzelmet lehetetlen elvonni a DiMÁVAG-tól.

A második napon az Újpest teljesen megváltoztatott csapata kelti az első feltűnést, hiszen a lila-fehérek csapatában csak hat játékos marad a tegnapi együttesből. Így például leváltották a teljes Kármán-Mészáros-Nagymarosi fedezetsort Az Újpest összeállítását az érdekesség kedvéért ideiktatjuk: Sziklai – Ádám (!), Balogh II. – Márkus, Rózsavölgyi, Balogh I. – Németh, Szusza, Berzi, Zsengellér, Kalocsai dr. A salgótarjániak csatársorában a megsérült Vincze helyett Pribilovics a középcsatár.

Ha előfordul, hogy a történelem megismétlődik, úgy ez történt ezen a mérkőzésen is és ennek szomorú tanulságát ismét a SalBTC-nek kellett megismernie. A lelkes vidéki csapat a mérkőzés egyes szakaszaiban előző napi jó játékát is felülmúlta, az eredmény nélküli első félidő, majd Trenka gólja pedig azt látszott bizonyítani, hogy ezúttal a végeredmény is igazságosabban alakul.

A játék képét a küzdelem jellemezte, így színvonala nem emelkedett magasra, de a csapatrészeiben széteső Újpest ellen a vidékiek olyan hatalmas mezőnyfölényt harcoltak ki, hogy teljesen megértjük Vezovicsek-Nádasdit, a kitűnő fiatal kapust, hogy a szabadon hagyott Zsengellér egyenlítő gólja után – amelyet különben sem védhetett – elkeseredésében a földhöz vágta magát.

S minthogy baj sohasem jár egyedül, egy perccel később meg kellett érniük a salgótarjániaknak, hogy az őrizetlen Berzi fejese nyomán ismét kihulljon kezükből a győzelem. Ennyi balszerencse után érthetően visszaestek már ekkor a vidékiek és a megfiatalított Újpest még az egyenlítés balzsamától is megfosztotta ellenfelét.

A Ferencváros és a DiMÁVAG sokáig bizonytalan kimenetelű és a második félidő közepéig meglehetősen csapkodó, hibákkal zsúfolt, de izgalmas mérkőzést vívott. Azonnal eltűnt ugyan, hogy ma más Ferencváros van a pályán, mint egy nappal előbb és megállapíthattuk, hogy különösen a csatársor született újjá tegnapi játékhoz képest.

Ismét bebizonyosodott, hogy két gólra törő, gyors szélső a legjobb védelmet is megbonthatja s ezúttal a Lukács-Kiszely kettős jóval felülmúlta a tegnapi játékhoz képest erősen visszaesett Fűzér-Turbéki szélsőpárt.

A két első Ferencvárosi gól Kiszely érdeme volt s amikor Turbéki majd Fazekas gólja után a második félidőben 2:2 lesz az eredmény, Lukács lendül pompás formába. De a veszélyes döntetlen megmozgatja az egész zöld-fehér együttest, amely néhány perc alatt ellenállhatatlan erővel fekteti két vállra veszélyes ellenfelét.

A diósgyőri csatársor tehetetlen a pompás ferencvárosi védelem, pontosabban a Tátrai-Polgár-Lázár hármasa ellen, de megtörik a nagy akarással küzdő Sárosi III. és a megbecsülhetetlen szívű Nagy II. által újabb és újabb rohamokra küldött zöld-fehér csatársor támadásai alatt.

A Ferencváros sokat tűrt, sokat csalódott közönsége egy emberként ünnepli most ezt a csatársort, amely sorra lövi góljait megtört ellenfele hálójába. Már csak az idő akadály az újabb góloknak, különben a 6:2 helyett akár 10:2 is lehetne az eredmény.

„Jövőre bajnok lesz a Fradi!” – hallatszik innen-is, onnan-is, amikor egetverő éljenzés közben Lázár, a csapatkapitány átveszi az MLSz képviselőjétől a Magyar Kupát. De kijut az elismerésből a diósgyőrieknek, egyben a Corinthian-díj győztesének is, akik két nap alatt két óriási iramú, izgalmas küzdelmet vívtak, s csak az utolsó negyedórában roppantak össze, mint ahogy ez ellen a Ferencváros ellen alighanem bármely más csapat is összeroppant volna.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kupagyőztes Ferencváros csapata A DiMÁVAG csapata nyerte a Corinthian-díjat Füstös elől tisztáz a diósgyőri védelem Jakab fejese száll Gáspár kapujába Jakab győztes gólja a salgótarjáni kapuban Sziklai kiöklözi a labdát a DiMÁVAG-Újpest mérkmőzésen
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98