Dtum
Login with Facebookk
1941 | Július

Szolnokra vándorolt a Magyar Kupa és a Corinthián díj

A Labdarúgó Szövetség Irányítói minden lehetőt elkövettek, hogy a Magyar Kupa küzdelmeit minél érdekesebbé és értékesebbé tegyék. Sajnos, ezt a célt teljes mértékben, ebben a bajnoki évben nem tudták elérni.

Nem azért, mert a döntőbe két kiváló képességű vidéki csapat került a tradicionális nagy nevek helyett, hiszen a futball őshazájában, Angliában is éppen az teszi hallatlanul érdekessé a Kupa-küzdelmeket, hogy az alsóbb osztályúak kiverik a további küzdelmekből a legnagyobb nevű egyesületeket, hanem azért, mert nagy egyesületeink még mindig nem vették eléggé komolyan ezt az értékes trófeát.

Erre a legjellemzőbb az volt, hogy a Ferencváros saját pályáján szenvedett vereséget a Magyar Kupában a Gázgyár csapatától, míg az Újpest ugyancsak saját pályáján a Lampart legénységével szemben maradt alul. Már pedig nálunk Magyarországon egyelőre a Ferencváros és az Újpest részvétele nélkül nem igen tudnak az emberek Kupadöntőt elképzelni.

Ez lehetett a magyarázata annak, hogy vasárnap az Üllői úti pályán mindössze háromezer főnyi közönség volt kíváncsi a Magyar Kupa döntőjére. Pedig a játék maga nagyobb közönséget érdemeit volna. Hiszen mind a két csapat igen értékes erényeket vonultatott fel a játék során.

A Szolnoki MÁV csapata igazolta kitűnő bajnoki eredményeit. Az SBTC jobb szélsőcsatárokkal nehezebbé tudta volna tenni a szolnokiak győzelmét, hiszen az első félidőben egyenrangú ellenfelek voltak. Szünet után azonban kidomborodott a szolnoki játékosok nagyobb rutinja és összeszokottsága, ami vitán felülivé tette győzelmüket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A győztes Szolnok a Magyar Kupával és a Corinthián-díjjal Kolláth, a szolnoki gólzsák elöl Géczy kapus elhalássza a labdát Géczy, a salgótarjáni kapus bravúrosan véd egy Szánthó-bombát Kolláth fejese megpihen a sarokban A Magyar Kupa, az MLSz verete és a Corinthián-díj Vitéz Ginzery társelnök átadja a kupát a győztes Szolnoknak
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98