Dtum
Login with Facebookk
1942 | Június

Véget ért a bajnoki évad

A Nemzeti Bajnokság idei évadja véget ért és Magyarország 1941-42. évi bajnokságát a csepeli WMFC nyerte meg

A csepeliek mutatták az évadban a legegyöntetűbb játékot és az adott körülmények között meg is érdemelték a bajnoki címet. A bajnoki cím évek óta a Ferencvárosba vagy Újpestre vándorol és ez az első alkalom, hogy a pompás csepeli stadion ormára kitűzhetik a bajnoki lobogót.

A bajnoki mérkőzéseken általában kemény küzdelmek voltak, de az az egyöntetű vélemény, hogy a tavaly megkezdődött nívócsökkenés az idén folytatódott. A magyar labdarúgósport színvonala évről-évre csökken.

Ennek okát a legtöbben abban látják, hogy a kitűnő magyar játékos-anyag rossz kezekbe került, a vezetőkben van a főhiba. A rendszervita és az ezzel kapcsolatos terror a legjobb játékosainkat demoralizálta. Minden vita csak használhat annak, amiről vitatkoznak.

Nálunk azonban egyesek dum-dum-golyókkal vitatkoztak és mosolyuk mögött mérgezett tört rejtegetnek. Ezért csökkent a magyar labdarúgósport színvonala, ezért kaptunk ki legutóbb a németektől és a horvátoktól. Vereséget kaptunk, a színvonal csökkent, de a válogató bizottság a helyén maradt. Ez illusztrálja legjobban a labdarúgósport mai helyzetét.

Pedig az érdeklődés nem csökkent, a közönség szeretetéből nem esett ki a labdarúgás, az idén többen jártak ki futballmeccsre, mint tavaly, de ez sem számít, mert a közönséget is megrendszabályozzák, ha az szidalmazni meri azokat, akik miatt a mélypontra zuhant a magyar labdarúgó sport, és akik miatt a legutóbbi vereségeket szenvedtük el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A WMFC bajnokcsapata a Képes Sport címlapján Szalay és Patkoló harca a labdáért Szabadkai (jobbra) rúgja a WMFC első gólját A második gól főszereplői Szabadkai, Havas és Tóth I. A harmadik Szabadkai-gól a kapuban Kincses lövése Dósayban akad meg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98