Dtum
Login with Facebookk
1942 | Június

Tengeralattjáró-állomások az Atlanti partokon

A második világháború nagyobbik része tulajdonképpen a tengereken játszódik le, hiszen a tengeri csata úgyszólván már a szárazföldi hadműveletek előtt megkezdődött és azóta is változatlan hevességgel folyik. Érthető is, hiszen a mai háborúnak egyik sorskérdése a német-angolszász ellentét, valamint Anglia hatalmának igazi alapja: tengeri világuralma. „Anglia a tengerek hullámain uralkodik”, ez a régi közmondás valóban igaz volt; de minden kétséget kizáróan helytálló az a megállapítás is, hogy „Angliát a tengeren kell legyőzni”.

Anglia a sorsnak abban a kivételes ajándékában részesült, hogy határait mindenütt tengerek alkotják. Kedvező fekvésének eddig csak előnyeit élvezte, mert a tenger a kontinensen dúló nagy eseményektől a történelem folyamán mindig megvédte: a népvándorlások és a pusztító háborúk borzalmait a Britbirodalom sohasem élte végig. Most azonban bizonyos szempontból hátrány számára az elszigeteltsége, mert a birodalom távoli éléstáraitól, a gyarmatokŹtól, könnyen elszigetelhető. A német és az olasz tengeri- és légi-erőknek éppen ez az első és legfontosabb feladatuk, hogy Angliát a tengeren elszigeteljék a külvilágtól. Amióta pedig az Egyesült Államok is belépett a tengeri háborúba, a tenger jelentősége - mint harcterület - még csak emelkedett. Az atlantióceáni tengeri csatában a legfontosabb szerep a tengeralattjárónak jutott, amely a tengeri hadviselés legfélelmetesebb fegyvere lett.

Az Egyesült Állomok a tengeri támaszpontját előretolta Európa felé azáltal, hogy megszállta Izland szigetét, majd Irországban szerzett magának tengeri- és légi-támaszpontokat. Ezzel az angolszászoknak - Angliának és a USA-nak - kettős céljuk volt: először a német és az olasz tengeralattjáróknak rájuk nézve káros működését akarták az Atlanti-óceánon megszüntetni, másrészt az európai kontinenssel szemben kívánnának nyugat felől egy másik arcvonalat létesíteni, hogy ezáltal a szovjetnek segítségére lehessenek.

A tengelyhatalmak az Atlanti-óceánon a mai háborúban sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mint két évtizeddel ezelőtt, az első világháborúban. Akkor ugyanis az Atlanti-óceán felől nyugodtan szállhatott partra nyugat felől az ellenség, nem ütközött semmi ellenállásba. Napjainkban azonban a helyzet egészen más, mert Narviktól Biarritzig, 3000 kilométeres hosszú fronton, a tengerparton német katona áll őrt. Ezt az atlanti-óceáni arcvonalat a híres Todt-féle szervezet hatalmas építő munkája erődítette meg. A parti erődök, a lövegállások, a betonvédőberendezések egész sorozata védi a nyugati irányt.

Itt épültek egyúttal a legendás hirű német tengeralattjárók garázsai is, amelyekből a kis járművek útnak indulnak az Atlanti-óceánra. Ezek a parti tengeralattjáró-támaszpontok hosszú sorban húzódnak végig a norvégiai partoktól le egészen a spanyol tengerpartokig. A betonból készült csarnokokban a tengeralattjárók kipihenhetik fáradalmaikat a hosszú, hetekig tartó tengeri utak után. A tengeralattjáró-garázsok egyúttal dokként is szerepelnek, amelyeknek bejáratát elzárják és a vizet belőlük kiszivattyúzzák. A szárazon maradt, felbakkolt tengeralattjárót alaposan átvizsgálják, mielőtt újra elindulnak. Amíg a legénység otthon a szabadságát tölti, a szerelőszemélyzet szorgalmasan dolgozik az esetleges sérülések kijavításán, a hajótest átvizsgálásán. A jól rejtett és védett tengeralattjáró-állomásokon nyugodtan folyhatik a munka.


Mire a legénység szabadsága ismét lejár, a tengeralattjáró ott áll újra útrakészen a dokkban. Az üzemanyagtartályok újra színültig töltve, az akkumulátorokban a feszültség ismét rendben, a diesel-motorok átvizsgálva várják az indulás pillanatát. A helyzet ma egyszerűbb, mint húsz évvel ezelőtti bajtársaiké volt. Nem kell az Északi- vagy a Keleti-tengerről indulniuk és hosszú napokon át bujkálniok Norvégia vagy Anglia partjai mellett, amíg a nyílt óceánra kijutnak. A tengeralattjáró-garázs kijáratánál már ott van a nyílt óceán, a kifutó hajók azonnal irányt vehetnek az amerikai partok felé.

A mai tengeralattjárók hatótávolsága ma már sokszorosa az Európa-amerikai távolságnak. Egy korszerű tengeralattjáró 10-15.000 mérföldet is meg tud egyszeri feltöltéssel tenni, ami majdnem 20-30,000 kilométernek felel meg. Igy az európai és az amerikai partokat elválasztó 5000-6000 kilométeres távolságot könnyűszerrel járjak meg a tengeralattjárók. A német és az olasz tengeralattjárók, amely utóbbiaknak egyrésze mint vendég, bizonyára szintén az atlanti-óceáni tengeralattjáró-garázsokban lakik, rendszeresen járják az amerikai vizeket.

Hetekig kóborolnak az óceánon a tengeralattjárók, és működésük nyomán sok százezer tonna hajótér kerül a tenger fenekére. Az angol-amerikai összekötő-útvonalakat az Atlanti-óceánon alaposan megzavarták a felbukkanó tengeralattjárók, amelyek még a newyorki kikötőbe is bemerészkedtek. Amikor pedig üzemanyaguk már fogytán van, lassan visszatérnek a tengeralattjárók a garázsaikba, hogy nemsokára újra indulhassanak.

H.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Búvárhajó Búvárhajó fedezék
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98