Dtum
Login with Facebookk
1942 | Szeptember

Quisling a germán közösség megteremtéséről

Oslo, szeptember 27.
(NST) A norvég nemzeti szocialista párt, a National Smaling nyolcadik nagy pártgyűlését szombaton délben nyitotta meg hivatalosan Quisling miniszterelnök. Hosszan beszédet intézett az egybegyűlt párttagokhoz. Bevezetőben rámutatott arra, hogy a bolseviki veszélytől csak a német győzelem mentheti meg Európát. Norvégia katonai és gazdasági téren egyaránt döntő segitséget nyujta e győzelem kivivásához. Éppen ezért Norvégiának, mint a harcban álló és európai közösség tagjának a háboru tartama alatt gazdasági erejét és tartalékait a háboru szolgálatba kell állitania.


Norvégia nemzeti becsületére nézve a legnagyobb szimbólikus jelentősége azonban az önkéntes hadiszolgálatnak van. A miniszterelnök közölte, hogy alig több mint egy hónap alatt háromezer önkéntes jelentkezett.

 

Az általános politikai és gazdasági helyzettel kapcsolatban hangsulyozta, hogy  szükség van a germán közösség megteremtésére, amely főderativ formájával például szolgál majd a többi európai államok együttmüködéséhez.


Csak a germánok képesek a faji kérdés megoldására – mondotta Quisling. – Az európai eszmény megvalósitásához szükség van a germán népek megbizható közösségének megtermetésére. A német-olasz tengellyel együtt ez a legjobb alapja az uj európai rendnek.


Quisling miniszterelnök ezután hangsulyozta, hogy a nemzeti szocialista mozgalmat Norvégiában minél erősebbé kell tenni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Gerhart Hauptmann - Der Ketzer von Soana Gerhart Hauptmann - Der Ketzer von Soana
1. Jó egy évtizede már, hogy a kritika, szinte szokatlan...
Vérnász Vérnász
Sárosmegyében Kapi községben Bács Juliskát, a bíró szép leányát...
Eltiltják a vidéki kocsmák vasárnapi szeszkimérését Eltiltják a vidéki kocsmák vasárnapi szeszkimérését
A kormánypárt szezonnyitó értekezletének legfontosabb tárgya nem a...
Jelentések a Csendes-óceán déli részén folyó nagy harcokról Jelentések a Csendes-óceán déli részén folyó nagy harcokról
Az Aftonbladet londoni jelentése szerint Londonban és Washingtonban...
Tengeriből fölöslegünk van Tengeriből fölöslegünk van
A magyar tengerifölösleg értékesítése lépett e napokban az érdeklődés...
Németországban nagymértékben fölemelik az államtisztviselők fizetését Németországban nagymértékben fölemelik az államtisztviselők...
A „Montag-Morgen”-nak jelentik Magdeburgból, hogy dr....
A méregkeverő Csordás Lidi halála A méregkeverő Csordás Lidi halála
A hódmezővásárhelyi méregkeverők bünperének tárgyalása alkalmából...
A spanyol polgárháború A spanyol polgárháború
Sir Georg Clark angol nagykövet szombaton megjelent Delbos...
Rippl Rónai József újabb képei
Rövid másfél év alatt immár másodszor mutatja be újabb képeit Rippl...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98