Dtum
Login with Facebookk
1943 | Augusztus

A Balaton mellett keresik a likőrgyáros gyilkosait

A rendőrség szombaton délután ujból kiszállt a meggyilkolt Schrank Béla likőrgyáros Ferenc József - rakparti lakására. Most már harmadszor tartottak helyszíni szemlét, ujabb nyomok után kutattak és ismét leltárt vettek fel a lakásban talált holmikról. Megállapították, hogy a gyilkos egy szürke csíkos zakókabátot, egy ezüst Omega órát és egy levéltárcát, amelyben 50 pengő volt, vitt magával.

Az utóbbi napokban olyan hírek terjedtek el, hogy eltűnt a lakásból egy 300, 000 pengő értékű briliánsokból kirakott, platinafoglalatu nyakék. A rendőrség megállapította, hogy ezt a nyakláncot már évekkel ezelőtt eladta Schrank Béla és annak az értéke jóval kevesebb volt 300. 000 pengőnél. A tegnapi nap folyamán különben felnyitották a likőrgyáros széfjeit, de azokbansemmit sem találtak.

A rendőrség tudomására jutott vasárnap délelőtt, hogy a likőrgyárosnak, aki rajongott a szőke nőkért, volt egy 28 év körüli nőismerőse, aki eddig még nem szerepelt a rendőrség előtt. Ez a nő, akinek nincs jelenleg semmi foglalkozása, a Belvárosban lakik és együtt él egy férfivel, akinek már volt dolga a rendőrséggel. Hiába keresték azonban őket, a lakásukon azt a választ kapták a detektívek, hogy pár nappal ezelőtt a szőke nő és barátja az egyik Balaton mellett lévő fürdőhelyre utaztak.

Vasárnap délben intézkedés történt, hogy két detektív utazzon le a fürdőhelyre, mert szükséges, hogy kihallgassák ezt a nőt és férfi ismerősét. A rendőrségen különben egy hét alatt 14 szőke nőt hallgattak ki, akik valamennyien ismeretségben voltak az áldozattal. A rendőrségi vélemény szerint az utóbbi esztendők legtitokzatosabb ügye a Ferenc József- rakparti rablógyilkosság.

Az eddigi feltevések szerint a gyilkosságnak két szereplője lehet. Egy nő, aki ismeretségben állott Schrankkal, felment az idős gyárossal a lakásba és az engedhette be később férfiismerősét, aki azután végzett a gyárossal.

A rendőrségen- biztosra veszik, hogy rövidesen kézre kerül a felbujtó, és a tettes.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98