Dtum
Login with Facebookk
1913 | Február

Az utcza képeskönyve

 A nagyvárosi utcza rohanó zsivajában némelyik utczasarkon kezdünk beleütközni a művészetbe. Szinte tegnapról-mára, estéről-reggelre kelve leptek meg ezzel az ajándékkal bennünket a hirdetésragasztók. Egy kis színörömmel az utczafalaonkon, egy pár élénk, tüzes folttal a hirdetési oszlopon, nyájas, kedves női fejekkel, melyek elviselhetővé teszik a sütőport és az amerikai czipőt, pirosajkú szerecsen-fiúkkal, a kik kibékítenek azzal a gondolattal, hogy nincsen más szépítő-szer a világon, mint az Iksia gyöngye.

 

És lovonülő felolvasókkal és tojásból kikelő pinczérfiúkkal és férgekre lövöldöző csendőrökkel, sok bolondsággal, jókedvvel, csinnadrattával. Az utczafalon színjáték fejlődik, mely ezúttal csakugyan a színek játéka. A roszkedvűek és mindigsietők dühösen mordulnak fel mellette és azt mondják; Új trükkjei a merkantilizmusnak. Az egyik izzólámpagyár le akarja főzni a másikat, az egyik levélpapírbolt újfajta gyártmányát akarja kelendőbbé tenni, egy likőrgyárosnak mi köze Böchlinkhez? És nekem mi közöm az egészhez? Így a mindig epések és már során reggel sietők.

 

De a nyugodt és kissé szemlélődő kedélyek meg-megállnak egy perczre és örülnek neki. Örülnek, hogy egy pár meleg szín pattan szét a ködben és füstben, örülnek, hogy egy eleven mozgókép berreg el előttük, hogy egy új színdarab hőse revolvert szegez a mellüknek, ha meg nem veszik a Stella-vizelőkefét, örülnek, mert minek azon bosszankodni, hogy a lármában, tülekedésben, öklöző harczban végig szalad egy csintalan tréfa.


A jó és komoly érvelés úgy nézi ezt a tünetet, hogy ez a művészet bevonult az utczai képbe, egy egészséges gazdasági tünet. A szabad verseny ízléses fejlődése. Mi inkább úgy nézzük az egészet, mint a természetnek egy bölcs és kedves jótéteményét, mely a modern utczákon sem engedi kiveszni a színeket. A nagyváros amerikaias fejlődése elsikkasztotta a régi házak finom körvonalait, a régi téglák és tetők mohos színeit, a csöndes fák silhouettejeit és a természet ezt sem tűri, hanem új szépségszerveket növeszt helyettük. Az utcza-kerítés is vedlik, mint a nyulak, meg az énekes madarak, a csupasz falnak is megvannak a maga élettörvényei.


Egy régi szerv eltűnt s jött helyette egy másik. Valljuk meg, hogy ez az új nem olyan jó, mint a régi, de ez is valami. Valaha nem így kellett, egy fölrobbanó ötlettel, egy tréfás petárdával feltartóztatni a siető embert, mert a régi ember nem sietett. S nem így kellett pillanatfényképekkel, gyorsvázlatokkal színessé tenni az utczát, mert az utcza maga volt színes. Az utcza mozgott, az utcza énekelt, az utcza maskarát csapott.

 

Ha hinni lehet a régi metszetkabinettek gyűjteményeinek, akkor a régi csodakenőcsöknek, varangyosbékából főtt leveknek, álmoskönyveknek és kutyaheczczeknek még színesebb plakátokra volt szükségük, mint a maiaknak. Eleven plakátokra. A hirdetést nem ragasztották fel a falra, hanem végigjátszottak a gyárosok és a segédek. A kenőcsgyáros énekelt, a kuruzsló tüzet rakott és kotyvasztott, az álmoskönyves tűket szurkált a hátába és a heczczmester sétakörútra ment a művész-személyzettel.

Nem az utczának csináltak színjátékot, hanem az utcza maga csinálta. Mi maradt meg mindebből a fürge reklámból, mely valaha élt, lélekzett, szépséget és lármát csinált? Egy pár szóvá merevedett film Shakespeare-színművekben. Egy-egy szomorú és erőltetve mulató olasz vagy spanyol utczai boltos. Mandulások, limonádésok, planétahúzók, verklisek. Szegény, bamba kis cselédek mulattatói. Néha egy elnyűtt komédiáscsapat, lóháton, czintányérokkal, kifestett lenhajú nőkkel, a mint fáradtan vonulnak fel kisvárosi utczákon trikóikban. Egy régi nagy színorgiának utolsó rongyai, egy évezredes utczai királyságnak elszéledt bolondjai.


Ám a természet sem tűri meg az erőszakot. Az emberi ösztönök mélyén ott van a vágy komédiák után, utczai nevetés után, vigasságok után. Ha nincs bőrdudás, van zongora verklis, ha nincs tamburás, czintányéros, guzliczáros felvonulás, hát vannak jólelkű és félszemű öreg hárfások, négy fillérért új nótákat árulók. A romantika nem halt meg az utczán sem, csak megfakult. És milyen jók a kis duodec német fejedelmek, hogy minden garnizonban van egy katonabanda és van egy kis királyi palota, előtte egy négyszögű térrel.

 

S ott minden délben pont tizenkettőkor őrváltás folyik, a melyet czigánykerék módjára kísérnék az inasgyerekek és ábrándozva hallgatnak a masamód-lányok. Milyen nagy jótétemény ez a dolgozó és siető embereknek, a kiknek egy erős akczentust jelent ez az életűk ritmusában, egy nemét a pihenésnek, a legjobb apéritif-t a délebédhez. A mit ez a zene nyelvén jelent a kedélynek, azt jelenti a friss plakát a szemnek Virgonczságot, a vérnek gyorsabb pezsgését, mely megnöveszti az életkedvet.

 

Az is nyilvánvaló, hogy ennek a művészetnek abban a városban kellett megszületnie, mely mindeddig legötletesebb volt az életörömek kitalálásában. Páris a modern plakátművészet szülővárosa, a hetvenes évekre esik a születés időpontja és Cherét az apja. A franczia grafika pompás leleménye s a franczia élet pezsgő könnyűsége kellett hozzá, hogy az utczafalra kerüljenek azok a karcsú, lengő, színes fodrokban hullámzó nők, a kik eddig csak a Montmartre bárjaiban terjesztették az életkedvet.

 

A technikát, a nagy töretlen színfoltok felrakását a kőre, maga a művész végezte s az egyszerre mássá tette a plakátot, mint a mi addig volt. Megérzett rajta a művészi kéz biztossága, a színeknek japán metszeteken ellesett merészsége. Nem elhatárolt, körülzárt, befejezett képek kerültek a falra, hanem nagy, színes vázlatok, mintha egy tréfás bűvész egypár ecset-vonással vetette volna oda s a papiros mohó szomjúsággal itta volna fel e színeket.

 

Ezek a szeszélyes, libbenő nők, a színek tűzijátékában égő Loie Fuller, az utczasarkok e tánczosnői pompásan illettek ahhoz a nagy grafikai fellendüléshez, mely a nyolczvanas években az egész franczia sokszorosító-művészetet új életre kelté. Testvérei ők a Toulouse-Lautrec fáradt éjszakai madarainak, a Steinlen külvárosi csavargóinak, a Léandre kegyetlen tollal rajzolt pohos burzsoáinak s annak az egész absynth-mámoros költészetnek, mely zsoltárokat énekelt a bűnről. Az ő országuk az utczafal, a verses könyv, az élczlap, a mulatóhely falára feszített vászon, - egy egész festett világnak ők a bajazzói.


A franczia plakát uralmát azonban hamarosan felváltotta az angol-amerikai irányzat. A Montmartre éjszakainak láza elmúlt a világról. A knock-outok humorára emlékeztető nagy, széles foltok kerültek a falra; Barnumnak, a húsleves-koczkának, a csokoládénak vaskosabb humorra van szüksége, mint a púdernek vagy a likőrnek. S ehhez Dudley, Hardy, Bernard, Partridge, Studd, Dearmer mind jól értenek.

Az angol szellem nem raffinált, az angol plakát nem érzelmes. Három színfolttal belekiáltja a világba, röviden, határozottan, szinte a járókelőt mellbevágó módon, hogy „Smith mustárja a legjobb”. Ehhez nem kell bő magyarázat, csak egy nagy üveg mustár, néhány világító nagy szó és egy gyermek, a ki hátraesik a mustár jóságától. Mert ilyen az angol lélek.

 

Ám tud olykor különös is lenni, elsuhantatja a mese alakjait is: a báliterem lépcsőin felsiető Hamupipőkét, a Yorick koponyájához szóló Hamletet, az arczok néha úgy hatnak, mint nagy, fekete silhouettek a fehér lapon, a figurák néha olyanok, mintha gyermekek szögletes keze vágta volna ki színes papirosból. S néha egy pervers vonaljáték csinál muzsikát Aubrey Bearasley szeszélyes fehér-fekete síkjain, néha úgy érezzük, mintha egy álomvilág mezői, virágai, édes gyermekei fogódznának össze a Mc. Nair és Margerit Macdonald glasgowi plakátjain.

 

Szinte azt lehetne hinni, hogy ez az izmos, túlerős, protestáns faj, melyet hite és józansága az okoskodó életre kényszerit, egy-egy plakát, egy cziráda, egy könyvillusztráczió vonalaiba szorítja bele olykor képzelete álmait. De a hol ipari és művészi vetélkedésről van szó, ott a németek sem hagyják magokat.

 

Talán tíz-tizenkét éve, hogy egy müncheni művész Erns Neumann az első ilynemű kiállítást rendezte Münchenben s azóta a német plakátművészet vezet világszerte és a müncheni utczakép nyújtja a legművészibb változatosságot. Nagyszerű rajztudás, pompás diszitőérzék, Simplicissimus-szellem és a franczia rokokó elegáns hagyományai - kitűnő egységbe folynak itt össze. Heine, Bruno Paul, Hohlwein plakátjai teremtették meg azt a stílust, melynek nagyvárosias ritmusa tovább lendül Gipkens, Ehmreke, Klinger és annyi más kitűnő grafikus vonalaiban.

 

Minden felvetett tárgyból, személyből, figurából szinte kiszívják a lényegest, a nadrágból a csíkokat, a fauteuliből a virágos huzatot, az olvasó asszonyból a világító arczélet és a szőke haj-fonatot s az egészet könnyedén belehelyezik egy halk, finom keretbe. E törekvéseken megérzik, hogy a művészeik nemcsak rideg üzleti számítással fogtak munkájukhoz.

 

Megérezni, hogy izgatta őket; a sik, mint külön feladat, az utcza, mint az ő művészetük sugallója, a kő, melyen el kell kenniök a festék-masszát, a hatás, mely belevetítődik millió ember lelkébe. És végül az az érzés is, mely oly nagyon benne van a mai német iparművészet érzésvilágában, hogy nekik tudatosan kell nevelniök az egész társadalom ízlését.


Egy kis hit és sok őszinte vallomás nyilatkozik meg ezeken az oszlopokon. Mintha egy csöndes líra is elsuhanna előttünk. Egy új nemzedék vágyai vannak benne megrögzítve, mely a napi, efemer-életben is valami el nem múlót keres, mely megértette egy új korszellem materiális, nyers ösztöneit, de körül akarja övezni ezt is művészettel.

 

Egy franczia írónak Paul Ádámnak elméjében villant meg először az a furcsának tetsző gondolat, hogy miért nem írják fel a nagy költők, nagy bölcsek egy-egy szavát, mondatát idézetül az utczák falára, hogy költői gyönyört, okosságot, vagy megnyugvást hirdessenek milliók számára. A kérdés csak első hallásra tetszik furcsának, de jobban megfontolva, nagyon természetes. A költészet e vulgarizálására nem is a költőknek van szükségük, hanem az emberiségnek, a melyet léte nagy kérdései miatt a lélek legfinomabb szenzáczióit kénytelen nélkülözni.

 

És ezért hihető, hogy - a mitől az évszázadok bolond józansággal megfosztották - az utcza költői és vándor-bölcsei egyszerre csak újra megjelennek az utcza-falán. A merkantilizmus bérelt falán. A czégtulajdonos mellé már felkapaszkodott a művész, talán egy csöppnyi rést tud még ott ütni magának a költő is. Mert csak akkor lesz majd teljes a modern nagyvárosi utcza képeskönyve, a nagy gyermekek e sivár gyermekkertjének egyetlen művészies játékszere.


Nádai Pál.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Victor Moccha plakátja Steinlen plakátja Faragó Géza plakátja Dudley Hardy plakátja Voith plakátja mely az iparművészeti társulat pályázatán első díjat nyert
Cikk-ajánló
A világitás A világitás
A jó öreg petróleumlámpa! Mondja ma már azok, akik születésük óta sem...
Böcklin képe Böcklin képe
A háboru borzalmainak, az anyák rémületének, a halál szörnyű...
Gabonatőzsde Gabonatőzsde
A gabonapiac igen élénk és nagyarányu árhullámzások szinhelye volt. A...
Két futballbiró véres kardpárbajt vivott vasárnap Miskolcon Két futballbiró véres kardpárbajt vivott vasárnap Miskolcon
Az észak Biró Testület január 12-én tartja tisztujító közgyülését s a...
Mélyütés, tüntetés, izgalmak az ökölvívó-bajnokságon Mélyütés, tüntetés, izgalmak az ökölvívó-bajnokságon
Vasárnap délután nagy érdeklődés mellett, közel másfél száz indulóval...
A kábítószer rabjai, a morfinisták A kábítószer rabjai, a morfinisták
A világvárosok embertömegében titkos földalatti szervezet a...
Parcellázás és a szakértelem mellőzése Parcellázás és a szakértelem mellőzése
A birtokok szétdarabolásáról még tanácskozások folynak, de a...
Bonyodalmak a filmgyári műterem-engedélyek körül Bonyodalmak a filmgyári műterem-engedélyek körül
A budapesti filmszakmát valósággal lázba hozta egy hír, amely szerint...
A műkorcsolyázó világbajnokság A műkorcsolyázó világbajnokság
A Mult és a Jövő találkozott egymással Berlinben rendezett...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98