Dtum
Login with Facebookk
1943 | Augusztus

Statáriális bíróság elé kerül a Rákóczi-téri szerelmespárok réme

Szombaton éjszaka egy órakor hangos kiabálás verte fel a Rákóczi- tér csendjét, a padokon üldögélő szerelmespárok üldöztek valakit, akit végül is elfogtak. Csontos Károly 29 éves gyárimunkás volt az illető, aki éjszakánként, a Rákóczi- téren tartózkodott, levetette a cipőjét, a nyakába akasztotta, mezítláb, észrevétlenül megközelítette a bokrok között a padokat és ellopta az ott üldögélő hölgyek retiküljét.

Szombaton éjszaka is elvitt az egyik padról egy retikült, a károsult nő azonban észrevette és kiabálni kezdett, mire megmozdult az egész Rákóczi –tér és rövid üldözés után elfogták a tolvajt.

A retikül már nem volt nála, később azonban azt is megtalálták az egyik bokor tövében, de már hiányzott belőle 200 pengő. Csontosnak társa is volt, az vette magához a retikült és amíg a tolvajt üldözték ő nyugodtan kiemelte belőle a pénzt és tovább állott. Csontost egy katona fogta el.

A tolvaj husz pengőt kínált fel neki, ha futni engedi, de a katona nem engedte el a tolvajt. Csontos Károly, miután tolvajlásait az elsötétítés alatt követte el, statáriális bíróság elé kerül. Társát keresi a rendőrség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98