Dtum
Login with Facebookk
1943 | December

Rövidek

Kisérletek Románia „felőrlésére”
Bukarest, december 12.
(TP.) Az utóbbi időben a szovjet részéről egyfelől, az angolszászok részéről másfelől egyre fokozódnak azok a törekvések, hogy Romániát fenyegetések és igéretek által idegileg felőröljék.


Most „A háboru és a munkásosztály" cimű hivatalos szovjet folyóirat intéseit Románia cimére fenyegetést, mint a "feltételnélküli megadás utolsó határidejét".

A londoni rádióban Wickham Steeds jelentette ki, hogy Romániának azonnal meg kell hódolnia, amielőtt tulkéső lenne és Románia Németország sorsában részesülne".

Moszkva elismeri a Tito-bizottságot
Amsterdam, december 12.
(Német Távirati Iroda.) Mint a brit hirszolgálati iroda közli, a Szovjet unióból érkezett legutóbbi jelentések szerint Moszkvai elhatározta, hogy elismeri az uj Tito-bizottságot.

Hull nyilatkozata a magyar, bolgár és román hadbalépés évfordulóján
Amsterdam, december 12.
Cordell Hull, az Egyesül Államok külügyminisztere abból az alkalomból, hogy két éve állt be a hadiállapot az Egyesül Államok valamint Romániába, Bulgária és Magyarország között, nyilatkozatot tett, amelyben többek között kijelentette, hogy ezek az államok sem fogják elkerülni a háboru rájuk nézve kedvezőtlen kimenetelének következményeit.

Salazar és a japán nagykövet megbeszélése
Amszterdam, december 26.
(Interinf) A brit hirszolgálat szerint Salazarnak a lisszaboni japán nagykövettel folytatott megbeszélésén arról a portugál követelésről volt szó, hogy a japán csapatokat haladéktalanul vonják vissza Timor szigetéről.

A hónap katonai és politikai eseményeiből távitati stílusban
1. hét
November 28. és decenber 1. között zajlott le a teheráni konferencia. – Jugoszláv nemzeti felszadaditási bizottságot szerveztek. – Szmolenszk és Cserkasszi vidékén, valamint Kercsnél ujbol sulyos harcok dulnak

2. hét
Churchill Gibraltárban járt. – A Szovjet elkeseredett előretörési kisérleteit a németek visszaverték. – Törökország nem lép háboruba. – Felőrlőháboru lett a Rómáért folyó csatából.

 

3. hét
Sulyos elháritó harcok folynak Neveljnél és Kirovográdnál . – Nagy arányu tisztitó hadműveleteket kezdtek a németek a Balkánon. – Roosevelt feltűnő intézkedései a háborus hirek terjesztéséről. – Japán harcai Ujpomerániában.

4. hét
A pápa, Roosevelt, Göbbels és Pétain karácsonyi szózata. – Karácsonyi offenzivát inditott a Szovjet Zsitominál. – Sulyos harcok az adriai parton.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Wickhem Steed Joszip Broz Tito Hull Salazar
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98