Dtum
Login with Facebookk
1943 | December

Könnyen győzött a Beszkárt ellen a Ferencváros

Szerdán következik „az idény mérkőzése” NAC ellen

Érdekes felállításban vette fel a küzdelmet a Ferencváros a villamos csapat ellen. Újra csatasorba állította Lakatot a balfedezet helyen, a csatársor pedig a következő összeállításban játszott: Ónody II., Nagy II., Polgár, Sárosi dr., Lukács. A zöld-fehérek újonnan kreált jobbszárnya megállta a helyét. Ónody mint jobbszélső nagyszerű játékot mutatott.

Az egész mérkőzés ferencvárosi támadások jegyében „zajlott” le. A BSzKRt csak néha-néha vezetett támadást, de a zöld-fehér védelem – élén Rudassal – könnyedén hárította el a veszélytelen lefutásokat. Ferencváros hatalmas fölényét a vendégcsapat túl keményen, néha egyenesen durván igyekezett elhárítani és bizony K. Nagy Pál játékvezető sorozatos figyelmeztetései sem használtak.

A zöld-fehérek játékosai Sárosi dr., Rudas, majd Ónody II. sérülése után tartózkodtak a közelharctól, mert a Nagyváradi AC elleni mérkőzésre nem akarták esetleges súlyos sérüléssel a jól mozgó csapat egységét megbontani. Nem értjük, hogy a BSzKRt csapat eddigi szép szereplése után miért ragadtatta el magát, hiszen így a nehezen kiharcolt rokonszenvet könnyen elveszítheti.

Az első félidőben csak az utolsó percekben sikerült a Ferencvárosnak megszerezni a vezető gólt Polgár révén. Szünet után azonban már a harmadik percben újabb gyönyörű gólt rúg Sárosi dr., majd rövidesen Sárosi Béla eredményes 30 méteres hatalmas szabadrúgásával. A gól után Jakabot háromszori figyelmeztetés után a játékvezető utánrúgásért kiállítja, majd Benedek javít a gólarányon. Az utolsó percekben Polgár fejessel beállítja a végeredményt.

A győzelmet a zöld-fehérek ilyen nagy gólaránnyal is megérdemelték. A védelemben Rudas volt legjobb, de Csikós, Tátrai és Kéri is jól dolgoztak. Sárosi Béla és Lakat mind a védekezésből, mind a támadásból kivették részüket. Sárosi III szabadrúgásai állandóan veszélyt jelentettek az ellenfélre.

A BSzKRt-ban Barak a négy gól ellenére is megállta a helyét. A többiek időleges jó játékát és fáradhatatlan, lelkes munkáját lerontottak a felesleges sportszerűtlen akciók.

Mérkőzés után beszéltünk Barcsai Jánossal, az MLSz ügyvezetőjével, aki a következőket mondta:
- Az egész mérkőzést tönkre tette a teljesen rossz, mély, csúszós talaj. A veszélyt még növelte a BSzKRt játékosok sportszerűtlen belemenése. A Ferencváros ilyen arányban is megérdemelten nyert.

Nem változtat a felállításán a Ferencváros a NAC ellen

A BSzKRt elleni győztes mérkőzés után lelátogattunk a zöld-fehérek öltözőjébe. A csurom sáros játékosok a zuhany alá sietnek, mi pedig megkérdezzük a vezetőket, milyen kilátásokkal várják a szerdai nagy mérkőzést. Darnay László dr., a Ferencváros ügyvezetője így beszél:
- Szép mérkőzést várok, de eredményt nem jósolok. A csapat a mai játék alapján még a NAC ellen sem esélytelen.

Vitéz Kemenesy Sándor, a Ferencváros „mindenes” főtitkára közben a játékosok nagyváradi mérkőzésére bejelentett jegyigényeit elégíti ki. Elragadjuk egy percre, hogy tőle is érdeklődjünk a NAC elleni mérkőzés esélyeiről és a Karácsonyi Tornáról.

- Remélem, kijön a csapatból maradéktalanul, az a képesség, ami benne rejlik. A Karácsonyi Torna ügye jelenleg stagnál. A Floridsdorf még nem kapott engedélyt a birodalmi szakhivataltól, a HASK-tól pedig mi nem kaptunk még választ. Bízom benne, hogy nem lesz akadálya a torna megtartásának és így a régi időkre emlékeztető nagy mérkőzéseknek lehet majd szemtanúja kedves közönségünk.

Schaffer Spéci, a zöld-fehérek szakvezetője így beszél a NAC elleni nagyfontosságú mérkőzésről:
- Ha nem jön közbe valami, akkor a mai győztes felállításunkban vesszük fel a küzdelmet, a bajnokság nagy esélyese, a NAC ellen. A mai mérkőzésen a csapat kifogástalan játékot mutatott. Egyes helyeken lenne ugyan kis változtatni való, de kitartok azon elvem mellett, hogy győztes csapaton ne változtassunk, nehogy megbontsuk a csapat egységét.

- Tudom, hogy a nagyváradiak igen jó formában vannak, mégse tartom kizártnak a győzelmünket. A csapat kezd kilábolni a hullámvölgyből, ámbár a BSzKRt nem késztette nagyobb erőkifejtésre a fiúkat, de a nehéz talajon való játék megmutatta, hogy az erőállapotban nincs hiba.

- Féltem a sérülésektől, hála Istennek, azonban súlyosabb kimenetelű sérülés nem történt. Sárosi dr. Rudas és Ónody kisebb rúgást kapott. Ónódy sérülése látszik a legsúlyosabbnak, de remélem, ez is rendbe jön szerdára. A „Vörös Takács” majd kigyógyítja a fiúkat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sárosi dr.-t gyötri Polgár és Barak.jpg Sárosi dr. és Barak küzd a labdáért.jpg Polgár első gólja a BSzKRt hálójában. Barak szomorúan nézi.jpg A megsérült Ónodyt a Vörös Takács ápolja a határvonalon.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98