Dtum
Login with Facebookk
1943 | Július

Kállay Miklós és Antal István Nyiregyházán

Nyiregyháza, junius 4.
Kállay Miklós miniszterelnök lelkes ünneplés közben szólalt fel s az elnök üdvözlő szavaira adott válaszában mindenekelőtt azokról a bensőséges érzésekről szólott, amelyeket a hazatérés, az otthon, a szülőföld vált ki az ember lelkéből. A kül- és belpolitikai kérdésekről május végén, a gazdasági problémákról legutóbb Szegeden nyilatkozott, mindezekhez sem hozzátenni, sem elvenni valója nincsen, azon az uton kiván továbbhaladni, amit mind külpolitikai mind belpolitikai vonatkozásban eddigi megnyilatkozásaiban meghatározott.

 

Azt kérem tőletek – mondotta felszólalása befejezéséül –, hogy ebben az országban, ahol annyi hitet, annyi szeretetet, annyi barátságot, annyi munkatársat találok, tegyetek boldoggá és büszkévé azzal, hogy munkatársaim között első helyen titeket lássalak, reátok hivatkozhassam s azt a szeretetet, amely minden ember iránt sugárzott belőlem, mióta csak közéleti szerepet viselek – jól tudja ezt mindenki, aki ismer e megyében – viszonozzátok, egy csekély mértékben adjátok vissza nekem.

 

A miniszterelnök nagy tetszéssel fogadott beszéde után Antal István propagandaminiszter tartott előadást, amelyben a Magyar Élet Pártja 25 év előtti megalakulásáról, fejlődéséről és munkájáról szólt, közben hosszasan foglalkozott Gömbös Gyula politikájával és 95 pontos nemzeti munkatervével.

 

A párt politikai programjáról és jobboldaliságáról szólva hangsulyozta, hogy ez a párt a jobboldaliságot nemcsak akkor vállalta, amikor ez európai konjunktura lett. Mindig a népi gondolatot és a fajvédelmet hirdette.

 

Figyelmeztette hallgatóit, hogy a magyar fajvédelem ügyét nem meriti ki egyedül a zsidóprobléma, de a zsidókérdésen tul vannak igen fontos, pozitiv természetű faji problémák is. A zsidókérdéssel kapcsolatban Antal István ismertette az elmult évek során kifejtett törvényhozói és kormányzati munkát s az elért eredményeket.

 

Hangsulyozta azonban, hogy főleg a zsidó szellemiség, a zsidó lelkület, a zsidó metodusok ellen kell a harcot felvenni, az önzés, a haszonlesés, az élősdiség szelleme ellen, az antiszociális gondolkodás ellen, a munkanélküli jövedelmek és a gyors meggazdagodás hajszolásának szelleme ellen, amely szellem sajnos – mondotta a miniszter – az utóbbi időben erősen lábrakapott egyes nemzsidó rétegeknél is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98